vissza a cimoldalra
2020-08-08
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (926)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (175)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (150)
Régizene (3621)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4886)
Verdi-felvételek (576)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4028)
Franz Schmidt (3658)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2010)
Operett, mint színpadi műfaj (4420)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62197)
Pantheon (2713)
Radnai György művészete (60)
Gioacchino Rossini (1035)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4692)
A nap képe (2228)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Négy egyért, négy mindenkiért (A Vlach Quartet Budapesten)
SzJ, 2012-03-30 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Négy egyért, négy mindenkiért (A Vlach Quartet Budapesten) 2012. március 27.
Hubay Zeneszalon

Vlach Quartet

SUK: Meditáció egy régi cseh korálra
JANÁČEK: 1. vonósnégyes
SCHULHOFF: Öt darab vonósnégyesre
DVOŘÁK: F-dúr („Amerikai”) vonósnégyes

*

Leghátra ültem, a harmadik sorba, és még így is alig háromméternyire voltam a kottapultoktól – békebeli, műkedvelő szalon-hangulatot, kamarastílt árasztott minden: a hely mérete, jellege, a miliő, no meg a házigazda és a tolmács apró bakijai.
Azonban a Vlach Quartet produkcióját már nem nevezhetjük kellemes, könnyed, harmonikus házimuzsikálásnak – annál sokkal, de sokkal többet nyújtott ez az együttes.

A Suk-Meditációval még csak letették a névjegyüket (NB. azt is ámulattal lehetett megcsodálni: merített papír, dombornyomás, harmonizáló színek, tipográfiai gyönyörűség, kalligráfiai bravúrmunka).

Aztán előadásukban a Janáček-vonósnégyes számomra már maga volt az instrumentális dramma per musica. Ott helyben, az orrunk előtt szedték atomjaira és rakták újra össze nekünk a művet, kamaradarabból verista drámát hajtogattak, hogy ha már amúgy is egyfajta programzenéről van szó, akkor ne csak a művészi leképezést lássuk, hanem a valóságot, ne a Tolsztoj-műre gondoljunk, Beethovenre még kevésbé, és ne a komilfóra sminkelt versmondó lány bújjon elő a szólamok szétszaggatott szövetéből, hanem a műismertetőkben és bookletekben annyiszor felemlített „tormented woman”.
Nem állítom, hogy miden egyes alkalommal ennyire nyomasztóan, ennyire feszülten, ennyire neurotikusra véve szeretném hallgatni ezt a darabot (lemezről talán nem is jönne át így), de akkor és ott nagyot ütött.

Nem kevésbé volt érdekes az este nagy meglepetése/felfedezése, egy talán sokak számára ismeretlen mű. Szerzője bizonyos Erwin Schulhoff, aki a róla innen-onnan összekapart információk alapján érdekes, nyitott, kreatív, a világot, művészetet, politikát sajátosan látó figura lehetett (s ha már pestiesen szoktuk volt mondani bizonyos komponistákra, hogy a telefonkönyvet is megzenésítené, említsük meg, hogy Schulhoff ennél jóval továbbment: ő a Kommunista kiáltványt zenésítette meg…). Szóval, próbálkozott sok mindennel, mint annyian a huszadik század első felében itt Európában. Például a túléléssel is, ami sajnos nem sikerült neki (sem), ’42-ben egy koncentrációs táborban halt meg.

A mű, amit tőle ezen az estén hallhattunk, az Öt darab vonósnégyesre címet viseli, s tulajdonképpen egy öttételes neoklasszikus szvit, csupa „Alla …” tétellel. Ha valaki barátkozgatott már klasszikus komponisták hódító tánczenékre épülő alkotásaival, s hallgatott ebből a vonulatból parodisztikus, ironikus, groteszk jelzőkkel ellátott műveket, akkor egyrészt nem érte váratlanul, ami megszólalt, másrészt rájött, hogy amit korábban már volt szerencséje ismerni, arra még rá lehet tenni egypár lapáttal. Rücskössé tett, kicsavart tánczene-alapokra épülő darab, ami hatásosan érzékelteti, milyen lehet, ha valaki másnaposan, bokaficammal vezeti táncpartnerét a hepehupás és hézagos parkettán. Parádés, élvezetes, szórakoztató alkotás, ám egyáltalán nem könnyed zene, legalábbis itt úgy szólalt meg, úgy hatott, mintha ez is a még ki sem hevert Janáček-mű része lenne. Persze ebben nyilván nagy szerepe volt a Jana Vlachová vezette együttesnek is.
Amely együttes, miután megborzongatott és megnevettetett minket, váratlanul szünetet tartott.

S hogy milyenek is lehetnek ők, akik így tudnak teremteni atmoszférát, tolmácsolni érzéseket, megragadni hangulatokat, azt ebből a röpke órából nem lehet lemérni, de talán árnyalja a képet, hogy a szünetben az öltözőből szinte végig jó hangulatra utaló, megveszekedett röhögés hallatszott, mintha az ajtó mögött egy haveri kör sörözne órák óta. De nem a kötelezően letudott műszak utáni civil én megnyilvánulása volt ez, sokkal inkább valami nyomás alóli felszabadulás jele, nagyon odavaló, és nagyon emberi momentum.
Ezzel együtt azért kicsit féltem is ám, hogy ez náluk már a lazítás ideje, és ha visszajönnek majd az utolsó darabra, az félgőzös lesz.

Nos, az tény, hogy az első félidő ívét lezárták, és annak a feszültségnek, katarzisnak visszahozatalára már esély sem volt. De aggályaim ettől függetlenül nem igazolódtak be, az Amerikai kvartett megszólaltatása semmiképp nem nevezhető felelőtlennek, dekoncentráltnak, rutinszagúnak, sőt, Vlachék házi főzete színvonalas levezetésnek bizonyult az első rész lórúgása után. (Felvételeiket nem hallottam, de talán nem véletlen, hogy a Naxos rájuk bízta a Dvořák kamaraműveit rögzítő sorozatát.)

Persze az igazi levezető szakasz még hátravolt, s nem is csak három ráadást takart, hanem valóban ellazult hangulatot, viccelődést, csehül, angolul, magyarul és svédül bedobott poénokat, párbeszédet a muzsikusok és a közönség között.
Három sok mindent kifejező pontot egy hosszú, és szintén sok mindent kifejező mondat végén.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1940 • Gregor József, énekes († 2006)
1953 • Bándi János, énekművész