vissza a cimoldalra
2020-08-08
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (925)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (175)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (150)
Régizene (3621)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4886)
Verdi-felvételek (576)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4028)
Franz Schmidt (3658)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2010)
Operett, mint színpadi műfaj (4420)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62197)
Pantheon (2713)
Radnai György művészete (60)
Gioacchino Rossini (1035)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4692)
A nap képe (2228)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Viva Vivaldi! (Az I Musici di Roma Vivaldi-estje)
BaCi, 2012-03-29 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

I Musici di Roma & Magali Mosnier2012. március 24.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

I Musici di Roma
Magali Mosnier – fuvola

VIVALDI:
g-moll versenymű, RV 156
A négy évszak

A-dúr versenymű vonószenekarra, RV 158
e-moll („Il favorito”) versenymű hegedűre és vonószenekarra, RV 227
G-dúr versenymű két hegedűre, két gordonkára és vonószenekarra, RV 575
G-dúr („Alla rustica”) versenymű vonószenekarra, RV 151

*

Azt hiszem, nem árulok el titkot senkinek azzal, ha ismét leírom: az I Musici di Roma fantasztikus zenekar. Minden szó igaz, amit a kritikák írnak. Mennyei hangzás, kivételesen érzékeny vonókezelés és megfellebbezhetetlen stílusismeret jellemzi játékukat. Mindent tudnak a régizenéről, és ráadásul ezt a tudást tökéletes egységben képesek átültetni a hangzásba.

Magali Mosnier fantasztikus fuvolista. Technikailag perfekt, ami nem elsősorban elképesztő virtuozitásában nyilatkozik meg, hanem annak a bámulatos képességnek a jelenlétében, amit ma az élvonalbelieknek szinte kivétel nélkül tudniuk kell, akármelyik hangszeren is muzsikálnak.

Nevezetesen, hogy egy vérbeli XXI. századi zenész igyekszik kirántani hangszerét abból a hangzásvilágból, melyet évszázadokon át megszoktak a hallgatók. Valószínűleg ez (is) összefügg a fogyasztói társadalom rendkívül magas ingerküszöbével. Mindig valami újat, még többet, még jobbat, elképesztőbbet akarunk. A szólisták pedig igyekeznek megfelelni az elvárásoknak és addig gyűrik, nyűvik hangszerüket, amíg meg nem találják „rajta, benne” a közönség által megkívánt kuriózumokat.
Magali Mosnier – éppen ahogy kortársai – jön egy gyönyörű aranyfuvolával és olyan hangokat csal ki belőle, amilyenről az 1700-as években élt kollégái még nem is álmodtak.

Néhány héttel ezelőtt csodáltam Ittzés Gergelyt itt a Műpában hasonló teljesítményéért.
Tényleg, amit ők művelnek, az már nem is fuvolázás, hanem hangszínkavalkád egy harántcsövön.

Csakhogy ugyanaz a játékmód, ami egy Varèse-darabban nélkülözhetetlen, testidegennek hat Vivaldinál.

Néhány héttel ezelőtt jártam Komlós Katalin kurzusán. Szinte minden kérdésünkre ez volt a válasza: csak természetesen, egyszerűen, nem kell túlbonyolítani.
Szóval, Vivaldinak ez így túl bonyolult. Ezekkel a szokatlan hangszínekkel valami olyan fény, olyan máz került rá, amire nincs szüksége egyetlen tételének sem.

E kérdésben teljesen egyetértett velem a férjem is. Abban azonban, ahogy a koncertmester játszotta az Il favorito melléknevű versenyművet, különbözött a véleményünk.
Már a Négy Évszakban és a két zenekari versenyműben is feltűntek nekem a koncertmesteri poszton ülő hegedűs izgatott mozdulatai, kissé ideges hangszíne. Úgy gondoltam azonban, hogy – bár a zenekar tökéletes egysége alapján nem éreztem szükségét – valószínűleg ő ezekkel a sarkított mozdulatokkal, hangokkal egyfajta iránymutatást végez a többiek számára.
Az e-moll versenyműben mutatott szólója alapján azonban azt kell mondanom: a hektikus játékmód lényegi sajátja a hegedűsnek, és nem csupán az irányítás kedvéért ad vehemensebb impulzusokat. A szólóban ugyanis még idegesebb mozdulatokat, még élesebb hangokat kaptunk tőle. Egyik pillanatban még a lábnál játszott, következőkben már mélyen bent a fogólapon. Zenésztársainak vonókezelése hozta a barokk természetes ritmikai lejtését: a lefelék maguktól estek, a fölfelék pedig könnyedén lendültek. A szólistánál azonban minden vonásba bekerült egy plusz rántás, mintha csak fölös energiákkal küzdene, melyeknek alig-alig tud parancsolni.

Számomra ez a játékmód éppen úgy testidegen a barokktól – különösen az olasz barokktól –, mint a fuvola bravúros jelenléte a Négy Évszakban.
Férjem szerint azonban ez így volt igazán stílusos.

Hosszan írtam arról, ami rosszul érintett ezen a koncerten, de természetesen arról is szeretnék megemlékezni, ami felejthetetlen pillanatokat szerzett. Itt elsősorban a két hegedűre, két gordonkára és vonószenekarra írt versenyműre gondolok.
Az egyik hegedűs vonókezelése például olyan természetes velejárója volt ennek a zenének, mint ahogyan egy ember lélegzik. Egyszerűen csak „ráült” a muzsikára és utazott vele együtt.
Teljesen más karakterrel, de szó szerint varázslatosan játszott a jobb oldalon ülő csellista is. Mint aki egy különlegesen finom csipketerítő egyéni mintázatán dolgozik, úgy kanyarintotta, lehelte, díszítette a hangokat.

Soha életemben nem hallottam ennyire gyönyörűen a Parasztbecsület Intermezzóját, ahogyan azt ráadásként eljátszották nekünk.

Leírhatatlan volt. Azóta is ezt dúdolgatom magamban, felidézve hozzá az I Musici di Roma fenségesen izzó hangjait.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1940 • Gregor József, énekes († 2006)
1953 • Bándi János, énekművész