Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

„Olyan légkör legyen, ami kizárólag a művészetet szolgálja” (Héja Domonkos, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatója)

2012-03-23 15:12:43 - zéta -

Váratlanul érte a megbízatás, de vállalta, és hosszú távon gondolkodik a feladatban, ráadásul még a balettegyüttest is vezényli. Főzeneigazgatóságának első félévéről, tapasztalatairól, terveiről kérdeztük Héja Domonkost, a Magyar Állami Operaház megbízott főzeneigazgatóját.

Héja DomonkosTíz éve viszonylag rendszeresen vezényelsz itt, ráláttál a Házra. Ezt vártad előzetesen, ami fogadott?

– A papám révén [aki a zenekar tagja – a szerk.] már vagy harminc éve rálátok az Operaházra. Vezényeltem, nem mondom, hogy sokat, de az utóbbi években rendszeresen. Nyilvánvalóan tudtam, hallottam, éreztem, mi zajlik a Házban, ki mit csinál. De a főzeneigazgatói felkérés abszolút váratlan dolog volt számomra augusztus legvégén. Nem készültem és nem is számítottam rá. Éreztem, hogy nehéz helyzet lesz, de nem lehetett mindent belekalkulálni. Az elvonásokra és az ezt követő csatározásokra nem számítottam.

Mi a főzeneigazgató legfőbb feladata ma, amikor nincs más művészeti vezetői, főrendezői státusz a színházban?

– Ezt két részre bontanám. Az egyik része, hogy most, 2012 tavaszán mi a legfontosabb feladat, a másik, hogy mi lenne a főzeneigazgató feladata, ha nem ilyen időszakot élnénk. Azon egyébként lehet vitatkozni, hogy kell-e egy főrendező a Házba. Az Operaház múltját ismerve, az esetek döntő többségében a főzeneigazgató volt a művészeti vezető, ez alól egyedül Kovalik Balázs volt kivétel a legutóbbi időszakban.

Kezdjük talán a másodikkal, az elméleti feladattal…

– A főzeneigazgató legfontosabb feladata a művészeti vezetés, a napi adminisztráció intézése, művészek fölkérése, művészeti szerződések kezelése.

Mivel lennél elégedett, mondjuk, két-három év múlva?

– Azt szeretném elérni, hogy a Házban olyan légkör legyen, ami kizárólag a művészetet szolgálja, s hogy ne kelljen mással foglalkoznunk, csak azzal, amire ez az intézmény létrejött. Szeretném visszaterelni a színházat a repertoárjátszás felé, mert jelenleg és a következő néhány évben – elsősorban anyagi megfontolásokból – blokk-rendszerben dolgozunk. De azt gondolom, hogy egy európai szintű operaháznak, amelyikből ráadásul az országban csak egy van, fontos lenne a jelenleginél bővebb repertoárt fenntartani.

Az Operaházban II. világháború után kialakult repertoár elsősorban a Mozart–Wagner–Verdi–Puccini-művekre épült. Lehet, hogy most váltás előtt állunk?

– Ezt a komponistanégyest minden komoly operaház előnyben részesíti, persze Verdi mellé én szívesen felsorakoztatom még Bellinit, Rossinit, Donizettit, Wagner mellé Beethovent vagy Webert. Jó lenne visszatérni a háború előtti időszakhoz, Richard Strauss operáit az eddigieknél jóval nagyobb számban szeretném játszani. 2014-ben szeretnék egy mini Strauss-fesztivált tartani, ahol két hét alatt hat operáját adnánk, a Salomét, az Elektrát, A rózsalovagot, az Arabellát a futó produkciók közül. S addigra bemutatnánk az Ariadnét és Az árny nélküli asszonyt is, de ezeket egyelőre tekintsük csak vágyálomnak.

Térjünk vissza rideg valósághoz! Hozzád tartozik részben a magánénekesi gárda maradékának (akik valaha 120 fő fölött voltak, de mostanra 36-an maradtak) „szélnek eresztése” is. A jövő évad szerepeinek kiválasztása hogyan fog működni? Kitűztétek A bolygó hollandit és majd tartotok meghallgatásokat?

– A harminchat közalkalmazott énekes mindegyikének ismerem a szakmai kvalitásait. Mellettük rengeteg énekesünk énekel egyedi szerződéssel a Házban. A bolygó hollandi egyes szerepeire biztosan érdemes meghallgatást kitűzni, de a legfontosabb szólamokra van elképzelésünk. Egyébként van itt egy súlyos félreértés. A közalkalmazotti magánénekesek egyáltalán nem kerülnek utcára. Mindössze a jogviszonyuk fog megváltozni. Ugyanúgy a Magyar Állami Operaház művészei lesznek, hiszen itt fognak énekelni. A visszaszerződtetést mi komolyan gondoljuk.

A társulati lét legszebb részének én mindig azt láttam, hogy szépen fel lehetett nevelni Hírhozóból egy Radamest azáltal, hogy fokozatosan kapta a terheléseket. Egy énekesnek meg kell élnie a mindennapi életben, családot fenntartani és így tovább. S a napi megélhetésért elvállal majd adott esetben olyan szerepet is, amelyik még korai lesz neki. A színháznak meg nem az lesz az érdeke, hogy tíz év múlva legyen egy jó Radamese, hanem legyen valaki, aki a jövő hónapban elénekli.

– Nagyon szeretném, ha az Operaházban újra működne a stúdió. Amikor a nyitó társulati ülésen azt mondtam, hogy szeretnék sok fiatal arcot látni, sokan haragudtak rám. Miközben tény, hogy a legutóbbi tizenöt évben magánénekest alig vettek fel, az akkori gárda elérte a művészi csúcsát, de kimaradt az utánuk jövő másfél vagy két generáció. Ha az Operaházat élő szervezetnek tekintjük, akkor ez egészségtelen folyamat. A példádnál maradva: a Hírhozót sok más kis szerepben lehet foglalkoztatni, majd egyre nagyobbakban – így is lehet belőle Radames. Magyar viszonylatban az ember azért megpróbálja a szemét rajta tartani az énekeseken: ki milyen állapotban van és hova fejlődik. Ha azt az optimális helyzetet vesszük, hogy előre lehet tervezni, mondjuk 2016-ig, akkor lehetne kifutása egy-egy művészi pályának. Ugyanez vonatkozik a pályakezdőkre. Ha meghallgatok valakit, és hallom, hogy jelenleg nem „főszerephang”, de a lehetőség megvan a fejlődésre, akkor tudom őt fokozatosan terhelni feladatokkal.

Néhány nappal vagyunk túl az évad negyedik, utolsó premierjén. Hogyan értékeled az évadot, ami persze csak kis részben kötődik hozzád, hiszen nyilván készen kaptál már döntéseket?

– Én jónak értékelem az évadot, azzal együtt, hogy látom a másik oldalt is. Mi kaptunk egy olyan házat szeptemberben, amire mindent lehetett mondani, de azt, hogy békés, semmiképpen sem. Sok olyan dologért kellett harcolnunk, amiért normális esetben nem szabadna. Ezzel együtt azt kell mondanom, hogy művészeink nagy fegyelmezettséggel készültek minden egyes előadásra. És pont egy olyan helyzetben, február végén, amikor a csoportos létszámleépítés zajlott, készültek az Arabella-premierre. Ezt én kiemelkedőnek minősítem. Óriási potenciál van itt, amit vétek lenne nem kihasználni.

A jövő évad során sokunk örömére újra megnyílik az Erkel Színház. Mi az elképzelés a működtetésével kapcsolatosan? Egyáltalán: az Operaház égisze alatt fog működni? Lesz ugyanúgy műsorrendje, bérlete stb?

– Azt gondolom, hogy igen. Egyébként mindenkinek az a félelme, hogy az Erkel megnyitásával az Operaház olyan drágává fog válni, hogy az adófizetők nem fogják tudni megfizetni, csak a turisták. Én ezt abszurdumnak tartom. Az Erkel Színházra nemcsak a szüleim generációja, hanem az enyém is nosztalgiával gondol. Első operaélményeim engem is odakötnek. A jövőben is ennek szellemében szeretnénk működtetni. Például jó lenne ott egy sorozat Hunyadi Lászlót játszani. Két hétig minden nap jönnének az országból az iskolák, hogy a gyerekek a közoktatás részeként megismerkedjenek a műfajjal. A jövő közönségét csak ilyen akciókkal lehetne biztosítani. Ugyanúgy az Erkelt használnánk a nagyközönség érdeklődésre számot tartó kiemelt előadásokra is. A nagy énekes sztárok (Saljapin, Gigli, Domingo stb.) régen is ott léptek fel, mert oda sokkal többen beférnek, mint az Andrássy útra.

A napokban új szerepkörben debütálsz: balettet fogsz vezényelni itt. Te ambicionáltad, vagy jött a feladattal együtt?

– Németországban én már sokat vezényeltem balettet, sőt a Danubiával is volt egy kísérletünk: még Petrovics Emil felkérése alapján a Dohnányi-baletteket vezényeltem (a Seregi-koreográfiákat). De klasszikus műben és a saját repertoárunkban tényleg most dirigálom először az együttesünket, Minkus Don Quijotéjában. Ez nem a főzeneigazgatói feladattal jött. Úgy tapasztaltam, hogy a színházban a balettegyüttes egy kicsit mostohagyereknek érzi magát. Mivel elmaradt egy balettpremier, arra gondoltam, adjuk meg az 5-6 éve nem játszott Don Quijote-produkció felújításának a rangját ily módon. Korábban nem volt szokás, hogy főzeneigazgató balettet dirigáljon. A közreműködők úgy készülnek erre a nyolc előadásos sorozatra, mint egy valódi premierre, ami nekem is plusz inspirációt nyújt.

Egy jeles idős dirigensünk azt mesélte, hogy ő az áriákban igyekszik együttlélegezni az énekessel, hogy minél jobban szinkronban legyenek. De mit tehet egy balettkarmester?

– A világon – és persze nálunk is – kialakult hagyománya van a balettek dirigálásának, amit ráadásul általában erre szakosodott karmesterek végeznek, sőt, van, aki azt mondja, hogy a balettkarmesterség egy külön szakma. Én ezt csak félig osztom. A táncosok is vesznek levegőt, de azt például egy-egy nagyobb mozdulat (vagy ugrás) előtt. Ilyen értelemben én nem engedhetem meg magamnak, hogy a kottát nézegessem, csak a színpadra szabad figyelnem. Nem szeretem, ha valaki azt a kifejezést használja, hogy „az énekest lekísérem”, mert nem lekísérni, hanem vezetni kell. Ugyanezt gondolom a balettről is. Várom, hogy közönség elé lépjek a Nemzeti Balettel.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.