vissza a cimoldalra
2020-09-29
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11553)
A csapos közbeszól (95)

Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2062)
Társművészetek (2109)
A Magyar Zenekarok helyzetéről (99)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62459)
Kolonits Klára (1183)
Eiffel Műhelyház (294)
Joan Sutherland - La Stupenda (121)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4114)
Zenetörténet (295)
Régizene (4463)
A MET felvételei (1216)
Operett, mint színpadi műfaj (4557)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4937)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4747)
Mi újság a ZAK-on és a hazai koncerttermekben? (309)
Callas (454)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Dvořák a foltját (Serebrier Dvořák-lemezéről)
Balázs Miklós, 2012-03-14 [ Szimfonikus művek ]
nyomtatóbarát változat

Serebrier Dvořák-lemezéről DVOŘÁK:
Slavonic Dance No. 8 in G minor, Op. 46 No. 8
Symphony No. 7 in D minor, Op. 70
In Nature’s Realm Overture, Op. 91
Scherzo capriccioso, Op. 66

Bournemouth Symphony Orchestra
José Serebrier

Warner
2564666562

*

Voltam oly együgyű, és elkövettem azt a botorságot, hogy előbb elolvastam a karmester José Serebrier kurta jegyzetét a kísérőfüzetben, s csak azután fogtam hozzá a lemez meghallgatásához. Így azután folyton ott forgott a fejemben az ősz mester megjegyzése, miszerint Antonín Dvořák jobban értett a zenekarra való íráshoz, mint komája, Brahms. Talán úgy értette: jobban tudott hangszerelni. De – futtatom az agyamban a gondolatot – csakugyan jobban-e, vagy csak ízesebben, színesebben és hatásosabban, más szóval: csillogóbban? S miközben a CD teljes gőzzel pörög a lejátszómban, s a hangfalakból süvítenek a dúrok és duruzsolnak a mollok egyik-másik témakidolgozásánál és kódánál, rajtacsípem magam, hogy azon agyalok, vajon hogyan csinálta volna ezt Brahms.

Kétségkívül az e lemezen hallható VII., d-moll szimfónia Dvořák „legbrahmsosabb” szimfóniája, tónusaiban, modorában, mondanivalójában, világképében egyaránt. Abbéli meggyőződésemet azonban mégsem adnám fel egykönnyen, hogy maga Johannes Brahms bizonyosan nem alkalmazott volna hárfát az Adagióban, s talán nem kért volna trombitát a zárótétel expozíciójában, a nyitó Allegro főtémáját viszont még párszor visszahozta volna változatlan megismétlésekben. Dvořák VII. szimfóniája valóban nem olyan „szlávos”, mint az azt megelőző VI. például, hisz hallhatóan kevesebb benne a pánszláv pátosz, ugyanakkor több az eredeti invenció, izgalmasabbak a témák, és, tetszik vagy sem, bizony ötletgazdag és briliáns a hangszerelés.

Serebrier, az uruguayi származású amerikai dirigens, régi ismerősünk. Miközben lassanként kihaltak mellőle az igazi nagyok, mára valóságos mamutként nőtte ki magát a nemzetközi karmesterség gyérülő mezőnyében az idősebb-fiatalabb nemzedékek, a beváltott és beváltatlan ígéretek között vagy mellett – hol itt, hol ott, de mindig fölbukkan valahol a planétán, ad pár váratlanul szép koncertet és nagyszabású lemezsorozatokra vállalkozik.
Most éppen egy Dvořák-szimfóniaciklus lemezre vételén ügyködik, kiegészítve a cseh mester egyéb zenekari kompozícióival. Partnere ebben az a Bournemouth-i Szimfonikus Zenekar, mely az évek során egyre komolyabb renomét vívott ki magának a brit zenekari kultúra kies mezején, s ma már alighanem több lemezt készít egy évben, mint bármely más szimfonikus együttes a szigetországban. Serebrier és a Bournemouth-iak egymásra találása régi keletű; lemezek egész sora készült már el az együttműködésükkel a Naxos égisze alatt, a dirigens ragaszkodása a zenekarhoz így érhető és vállalható: ismerik egymást, mint a rossz pénzt.

Hogy Dvořák szimfonikus műveinek összkiadásához mennyire ideális partnerek ők, azt két lemez elkészültével – és egy ismeretében – nem merném summázni, mindazonáltal, úgy hiszem, éppen a VII. szimfónia esetében a legkisebb a kockázat. Tudvalevőleg a szerző a művet a londoni Philharmonic Society számára írta (nekik szól az ajánlás is), s itt is mutatták be 1885-ben. Mondhatnánk: Dvořák a Mendelssohnon és Brahmson edzett brit zenebarátok füleihez keresi az utat, mialatt igyekszik egyszerre cseh honfi és nemzetközi muzsikus maradni – e nemes szándék tagadhatatlan sikerét mi sem tükrözi jobban, mint a pár évvel későbbi, hallatlanul sikeres New York-i bemutató.

Kezdjük az elején a lemezhallgatást: előéteknek egy „sportosan” rusztikus szláv táncot (op. 46, No. 8) kapunk, aztán belecsapunk a közepébe. Az apró, bosszantó gondok a szimfónia első ütemeinél máris jelentkeznek. A felvétel, ahogy mondani szoktuk, mélyhiányos, a zenekarnak nincs igazán „alja”, a középtartomány szép, de a mélyvonósokból kevesebbet hallani, mint szeretnénk, erőtlen a basszus. Az a gyanúm, ez legalább annyira az előadás sajátja, mint a hangtechnikai kivitelezés deficitje. Pedig elkélne egy kis támaszték az amúgy szépen csengő fafúvósok alá, mert a magas vonósokkal nincs nagyobb gond azon túl, hogy kissé „szőrös” a hangzás, de ez így is több mint elfogadható.

Serebrier felfogása a saját, jó ismert stílusjegyeit, a tőle megszokott paneleket követi. Nem emeli ki a drámai felcsattanásokat, nem izzítja fel tüzes vassá a fortékat, mint tette azt egykoron néhány nagynevű elődje (Talich!), s nem gerjeszt pántragikus, világmegváltó ideákat a harsona- és trombita-sortüzek alá. Nála a rézkar szinte beleolvad a „nagy egészbe”.
Mert Serebrier útja az aranyozott középszeren át vezet, a klasszikusan kiegyenlített szép hangzás az ideája, egy bársonyos, olvadékony, lekerekített formavilág. Nem a feszültség élezése, hanem a színkeverés az ő igazi terepe, ennek nagy varázslója a Stokowski-tanítvány Serebrier. A Bournemouth-i Szimfonikusok ehhez kellemesen lelkes és szolgálatkész munkatársaknak tűnnek még akkor is, ha köztudottan nem egy „virtigli” virtuóz zenekarról kell beszélnünk, csupán egy feltörekvő vidéki társulatról. A dél-angliai település együttese jó, ha a tizedik helyet kivívná a brit zenekari rangsorban a fővárosi és a nagyobb vidéki (Birmingham, Manchester, Liverpool, Glasgow) „zenész-egyletek” mellett, de egy ilyen nagy múltú és magas szintű szimfonikus kultúrával rendelkező országban, mint a fényes Nagy-Britannia, még ez is megsüvegelendő egy alig százhetvenezres településtől.

Amit kapunk, az több mint tisztes zenekari játék, mert van tartása, energiája, érezhető az összeszokottság, az olvasatoknak megvan a „magukhoz való eszük” és stílusuk. A felvétel a föntebb jelzett hibák ellenére is igényesen közvetíti Dvořák „nagyromantikus” muzsikájának kimeríthetetlen dallam- és színgazdagságát, ehhez a szimfónia mellett a bájos A természetben nyitány és a frappánsan életvidám Scherzo Capriccioso előadásai is ékes bizonyítékokként szolgálnak. Serebrier Dvořákja nem akar kioktatni, csak gyöngéden mosolyog ránk és a figyelmünket kéri. Ha tehetjük, adjuk meg neki.

Hírek
• Most Budapesten is ingyen hallhatják a Fesztiválzenekart
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Szenthelyi Miklós zeneakadémiai osztályának hallgatói
Mozart: C-dúr concertone két hegedűre és zenekarra, K. 190 – 1. Allegro spiritoso
Paulik Lídia, Zemplényi Zsófia (hegedű)
Lalo: Spanyol szimfónia, op. 21 – 1. Allegro non troppo
ifj. Mága Zoltán (hegedű)
Csajkovszkij: Hat darab, op. 51 – 6. Valse sentimentale (átirat)
Bruch: Skót fantázia, op. 46 – 4. Finale. Allegro guerriero
Kuti Róbert (hegedű)
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op. 35 – 1. Allegro moderato
Bácsy-Schwartz Zoltán (hegedű)
Mozart: „Deh, vieni alla finestra” – Don Giovanni szerenádja a Don Giovanni második felvonásából
Bizet: „Votre toast, je peux vous le rendre… Toreador, en garde” – Escamillo Torreádor-dala a Carmen második felvonásából
Szenthelyi Krisztián (ének)
Brahms: D-dúr hegedűverseny, op. 77 – 2. Adagio, 3. Allegro giocoso, ma non troppo vivace
Korb Vanessza (hegedű)
Csajkovszkij: D-dúr hegedűverseny, op. 35 – 2. Canzonetta. Andante, 3. Finale. Allegro vivacissimo
Hodos Dániel (hegedű)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Szenthelyi Miklós

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bogányi Gergely (zongora)
Chopin: Bolero, op. 19
Chopin: E-dúr scherzo, op. 54
Chopin: Berceuse, op. 57
Chopin: Tarantella, op. 43
Chopin: Asz-dúr „Polonéz-fantázia”, op. 61
Liszt: Mazeppa - transzcendens etűd
Műsorváltozás
A mai nap
született:
1930 • Richard Bonynge, karmester
1942 • Jean-Luc Ponty, jazz-muzsikus