vissza a cimoldalra
2019-03-26
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11326)
A csapos közbeszól (95)

Momus-játék (5618)
Kimernya? (2987)
Balett-, és Táncművészet (5756)
Milyen zenét hallgatsz most? (25010)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3189)
Társművészetek (1298)
Erkel Színház (9809)
Bartók Béla szellemisége (278)
Bartók Béla (1881-1945) (209)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4466)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1618)
Franz Schmidt (3297)
Fiatal művészeink hazai és nemzetközi sikerei (329)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61589)
Pitti Katalin (824)
Melis György (254)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Karmesterportrék XLVII. – Sir Charles Mackerras
Balázs Miklós, 2012-03-12 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Sir Charles Mackerras Csaknem két éve, hogy nincs köztünk. De már akkor pontosan tudtuk, kit veszítettünk el a halálával: egy nagystílű férfit és tudóst, kimeríthetetlen szellemet, kiváló embert és művészt. Mert Sir Charles Mackerras igazi tántoríthatatlan humanista volt, melegszívű, önzetlen filantróp, olyan dirigens, aki messze több volt mint hivatásának gyakorlója. Emberiessége, empatikus készsége, jámbor bölcsessége erkölcsileg is a pályatársai fölé emelte, szakmai tudását, felkészültségét, a muzsika iránti mély alázatát senki sem merte volna megkérdőjelezni. Pályáján mindvégig afféle kívülálló maradt; a specializáció korában úgy vált a nagyközönség szemében Sullivan-, Mozart- vagy Janáček-specialistává, hogy közben sosem lett igazán azzá. Lelkesedése, a muzsika iránti zsigeri affinitása, kiapadhatatlan érdeklődése szinte az egész zeneirodalmat felölelte, Bachtól Brittenig. És jól tudta, mi a különbség a „jó” és a „nagyszerű” között.

Alan Charles Maclaurin Mackerras 1925 novemberében született a New York állam-beli Schenectady városában, egy akkoriban még nagyjából kilencvenezer lakost számláló településen, ahová ausztrál szülei kvéker meggyőződésüket követve kivándoroltak. Ám három évvel Charles fiuk születése után a hazaköltözés mellett döntöttek, s Sydneyben telepedtek le, majd mind tovább- és továbbköltöztek az ausztráliai vidékre. A Mackerras család hét gyermeke közül Charles volt a legidősebb, zenei tehetsége már hétévesen megmutatkozott, előbb hegedülni, majd fuvolázni tanult, nyolcévesen dalokat írt, s tizenkettő alig volt, mikor zongoraversenyt komponált.

Elemi iskoláit Sydneyben végezte, majd felvételt nyert a Sydney-i Konzervatóriumba (akkori nevén: New South Wales State Conservatorium of Music), majd mint oboista csatlakozott egy helyi szimfonikus zenekarhoz. 1947-ben született meg elhatározása, hogy Angliába megy karmesterséget hallgatni. Legelőször – még oboistaként – a Sadler’s Wells társulatához igazolt, majd a British Council rangos ösztöndíját elhódítva a Prágai Zeneakadémiára nyert felvételt, ahol nem kisebb tekintély, mint Václav Talich mellett tanulhatta ki a mesterséget, s ismerkedett meg a cseh klasszikusok, Dvořák, Smetana és Janáček alkotásaival. Még ugyanebben az évben megnősült, feleségül vette Judy Wilkins klarinétművészt, akitől később két lánya született.

Sir Charles Mackerras 1948 nyarán visszatért Angliába, ahol immár karmesterként dolgozhatott a Sadler’s Wellsnél, egyebek mellett Händel, Gluck és Janáček operáit dirigálva – 1951-ben például ő mutatta be a Káťa Kabanovát Nagy-Britanniában. Ekkortájt erősödött fel érdeklődése a Sullivan-operettek és a Mozart-operák, később a főleg a barokk stíluskorszakra fókuszáló historikus előadói mozgalom forradalminak ható irányelvei iránt.
A harminc felé közeledő Mackerras pályája ez idő tájt vett nagyobb lendületet: az 50-es évek elejétől kezdett rendszeresen hanglemezeket készíteni, 1954 és ’56 között első karmesterként szolgálta a BBC Concert Orchestrát, majd 1963-ban bemutatkozott a londoni Covent Gardenben – Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbethjével. A következő esztendők is döntően a zenés színház mentén peregtek: 1965-től ’69 a Hamburgi Operaházat, 1970 és ’77 között az Angol Nemzeti Operát (a korábbi Sadler’s Wells) igazgatta, 1972-ben bemutatkozott a New York-i Metropolitanben, egy évvel később pedig a brit uralkodó jelenlétében vezényelte a Sydney-i Operaház koncerttermének ünnepélyes megnyitóhangversenyét a Sydney-i Szimfonikusok élén. 1982–85-ben első karmesterként is dolgozott e zenekar élén, mint az együttes első ausztrál nemzetiségű vezetője.

Charles Mackerras karrierjének további fontos állomásai részben az operához, részben a nemzetközi hangversenyélethez kötődnek: 1980-ban ő volt a londoni Promenád-koncertek első nem-brit karmestere, majd 1987 és 1992 között elvállalta a Walesi Nemzeti Opera irányítását, 1992-től a Skót Kamarazenekar, 1993-tól a Royal Philharmonic Orchestra, 2004-től a Philharmonia Zenekar első vendégkarmestere lett, továbbá számos alkalommal vendégszerepelt a San Franciscói Operában. 1998 és 2001 között a népszerű New York-i kamarazenekar, az Orchestra of St. Luke’s együttesét vezette, de rendszeres meghívott dirigense volt a Felvilágosodás Korának Zenekara néven ismert londoni korhű hangszeres formációnak. A prágai Rendek Színháza megnyitóján a Don Giovannit vezényelte Mozart halálának 200. évfordulóján, a ’90-es évek második felétől azután mind többször megfordult a cseh fővárosban, a Cseh Filharmonikusok élén számos emlékezetes hangversenyt adott.

Hosszú és tartalmas élete során szinte minden lehetséges brit és ausztrál kitüntetést begyűjtött Mackerras: a londoni Trinity College of Music elnöke lett, valamint több kiváló egyetem adományozott számára díszdoktori oklevelet, a cseh zenék népszerűsítéséért pedig elnyerte a Janáček-medált (1978). 1974-ben lett a Brit Birodalom Parancsnoka, majd 1979-ben ütötték lovaggá.
Sir Charles Mackerras Sir Charles Mackerras 2010 nyarán lépett utoljára dobogóra Glyndebourne-ban, a Cosí fan tuttét dirigálva, majd júliusban érte a halál Londonban, nyolcvannégy éves korában. Rákbetegség vitte el, akárcsak Fiona lányát három évvel korábban. Rory Jeffes, a Sydney-i Szimfonikusok igazgatója így búcsúzott tőle: Ausztrália „élő kincses tárát veszítette el” benne.

Elsőrangú oboista és karmester, elkötelezett zeneszerző, muzikológus és tanár volt egy személyben Sir Charles. Kiemelkedő intellektusú munkamániás. Mondják: ha épp nem az operában vagy a hangversenypódiumon vezényelt, bizonyosan a lemezstúdióban vagy a kottatárban sürgött és kéziratokat tanulmányozott vagy régi hanglemezeket hallgatott. Maga is meglehetősen korán rákapott a lemezkészítés ízére, mely így szinte egész szakmai életútját végigkísérte.
Otthon érezte magát a lemezstúdióban: első munkáit még 78 fordulatos sellaklemezek örökítették meg (1950), az utolsókat pedig már többcsatornás Super Audio CD-ken hozta forgalomba egy brit audiofil lemeztársaság, a Linn (2010). Csaknem hatvanévnyi rögzített anyag maradt utána, bőven van tehát miből merítenie az utókornak, ha Mackerras életművét kívánja feltérképezni. Korai éveiben a megbetegedő Klemperer helyett ugrott be a Walter Legge neve fémjelezte EMI Abbey Road-i műhelyébe, elsősorban Arthur Sullivan műveit rögzítendő, később valósággal „végigszántotta” a szimfonikus és operairodalmat, dolgozott számos kisebb vagy nagyobb lemezkiadónak a Deccától a Telarcon át Supraphonig.

Olyan előadás-történeti jelentőségű munkák keretezik az életművét, mint Leoš Janáček öt operájának felvétele (Bécs, 1976–82, Decca), vagy egy gyönyörű Rusalka (Prága, 1998, Decca), de Donizetti, Stravinsky, Mahler vagy Sibelius neve is felbukkan Mackerras hatalmas diszkográfiájában. Külön figyelmet érdemel két, általa rekonstruált Sullivan-kompozíció, a Csellóverseny, melyet Julian Lloyd Webber szólójával vett lemezre (London, 1986, EMI), valamint a Pineapple Poll című balett, melyet egykoron a Sadler’s Wells balett-társulata számára állított össze, s az évtizedek során többször felvett. Beethoven szimfóniáiból is két teljes ciklust hagyott hátra (Liverpool, 1991–97, Virgin és Edinburgh, 2006, Hyperion), utóbbiról különösen meleg hangon értekezett a nemzetközi szaksajtó.
Sir Charles Mackerras Mindeközben szenvedélyes tolmácsolója maradt a brit klasszikus zenének: Elgar, Holst, Vaughan Williams, Delius, Coates vagy Britten műveit évtizedeken át repertoárján tartotta, utóbbi szerző Glorianáját 1992-ben vette lemezre (kiad.: Decca), melyet a Gramophone az év operafelvételének választott (1994).
Kedvenc zongoristája, Alfred Brendel szólójával összesen nyolc Mozart-koncertet rögzített (Edinburgh, 1998–2004, Philips/Decca), sőt Brendel búcsúkoncertjén is közreműködött Mackerras (Bécs, 2008. december).

Legkedvesebb műveiből akár három-négy lemezfelvétel is született a keze alatt: zenei útkeresésére jó példa lehet Mozart „Nagy” g-moll szimfóniája, melyet 1975-ben, a Londoni Filharmonikusok élén rögzített először: az „alapanyag” a hagyományos, csaknem teljes nagyzenekar, de az választékos formálás, a filigrán felrakás, a zenei anyag átláthatósága és a finom dallamvonal-vezetés tetten érhető. Másodízben a Telarc részére vette fel a darabot a Prágai Kamarazenekar élén (1986) egy Mozart-szimfónia összkiadás keretében. A hangzás egy jól trenírozott, kisebb létszámú kamarazenekaré, vagyis kevésbé tömör, „szálkásabb”, Mackerras azonban billentyűs continuót kér a szimfóniához. Az utolsó, 2007-ben felvett előadás a Skót Kamarazenekar produkcióját örökíti meg (kiad.: Linn Records), mely alapvonalaiban hasonló a prágai verzióhoz, de a textúra még világosabb, részletgazdagabb, a rézfúvósok között pedig natúrkürtöket alkalmaz.

Sir Charles Mackerras Mackerras egyaránt rendszeresen dolgozott modern és régi hangszeres együttesekkel, vezényelt Haydnt nagyzenekarral és egyedi szépségű Donizettit korhű hangszeres együttessel. A lényeg, vagyis a zenei kifejezés harmóniája, a stílus nemessége, a „beszédmód”, a tónus, a felrakás gondossága mindvégig ugyanaz maradt. Rokonszenves emberi vonásai, elsősorban türelme, lelki kiegyensúlyozottsága, szelídsége, megbízhatósága és megfontoltsága jellemzik előadásait. A zenekari textúra kibontásának mestere volt, a transzparencia, a zenei szövet áttetszősége elsőrendű szempontja volt az interpretációinak. Ragyogó atmoszférateremtő-képességgel bírt, meleg hangú, érzékeny olvasatai eleganciát, letisztult egyszerűséget, természetességet sugároztak, produkcióinak megkapó színgazdagsága utánozhatatlan, megkerülhetetlen mesterré avatják őt.
Egy ízben így nyilatkozott: „ha valamiért emlékezni fognak rám, akkor az valószínűleg Janáček lesz. Senki sem várta tőlem, hogy azt hirdessem, Mozart, Haydn és Händel nagyszerű zeneszerzők voltak, még ha sikerült is néhány dolgot megmutatnom a zenéjükből, ami korábban talán nem volt hallható. Janáčekért azonban senki sem emelt szót.”

Hírek
• A Bartók-Pásztory Díj idei kitüntetettjei
Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Erlendsdóttir Audur Edda (klarinét)
Hoang Ho Khanh Van, Ke Li (hegedű), Szűcs Boglárka (brácsa), Kristina Vocetková (cselló), Mali Emese (zongora)
A hallgató barátaiból alakult kamarazenekar
Vezényel: Shoji Haraguchi
Erlendsdóttir Audur Edda diplomakoncertje
MOZART: A-dúr klarinétverseny, K. 622
POULENC: Klarinét-zongora szonáta
BRAHMS: h-moll klarinétötös, op. 115
GELLÉRI ANDRÁS: Burst of Evidence kontrabasszus klarinétra és magas hangra

19:30 : Budapest
BMC, Koncertterem

A Hunyadi János Általános Iskola Nagykórusa vez.: Igalyné Büttner Hedvig, zongorán km.: Elmauer József
A Bartók Konzi volt növendékeiből és tanáraiból alakult kamarazenekar
A Bartók Konzi és a Zeneakadémia volt növendékeiből álló kórus
Dubóczky Gergely – karmester
Héja Domonkos – karmester
Strausz Kálmán – karnagy
Tóth Árpád – karnagy
házigazda: Bősze Ádám
"Epifónium - Szabó Tibor emlékére"
KODÁLY: Nagyszalontai köszöntő
BARTÓK: Levél az otthoniakhoz
SZABÓ TIBOR: Március
Hunyadi János Általános Iskola Nagykórusa
vez.: Igaliné Büttner Hedvig, zongorán km.: Elmauer József
SCHUBERT: Állj! (A szép molnárlány D795 - részlet)
SCHUBERT: A muzsikához D547
Mukk József – tenor, Réti Balázs – zongora
KOVÁCS ZOLTÁN: Fuvolaötös I. tétel
Menyhárt Zsuzsa – fuvola
Soltész Ágnes – hegedű, Fejérvári János – brácsa, Magyar Gábor – cselló, Lukácsházi István – nagybőgő
HAYDN: C-dúr fantázia zongorára Hob XVII:4
Fejérvári Zoltán – zongora
IAN CLARKE: Touching the Ether
Vámosi-Nagy Zsuzsanna – fuvola, Bizják Dóra – zongora
LISZT: Erdőzsongás (Két hangversenyetűd S. 145 - részlet)
Fülei Balázs – zongora
VIVALDI: Qui sedes ad dexteram patris (Gloria RV 589. - részlet)
Heim Mercédesz – mezzoszoprán
WIENIAWSKI: Polonaise de concert Op. 4
Oláh Vilmos – hegedű
MOZART: Sinfonia concertante K 364, III. tétel
Soltész Ágnes – hegedű, Fejérvári János – mélyhegedű
MOZART: Az Éj királynőjének d-moll áriája (A varázsfuvola K 620)
Miklósa Erika – szoprán
MOZART: Sarastro F-dúr áriája (A varázsfuvola K 620)
Bretz Gábor – basszus
MOZART: B-dúr fagottverseny K 191 III. tétel
Mohai Bálint – fagott
MOZART: L’amerò sarò costante (A pásztorkirály K 208 - részlet)
Kertesi Ingrid – szoprán
J.S. BACH: Laudamus te (H-moll mise BWV 232 - részlet)
Szabóki Tünde – szoprán, Soltész Anikó – continuo
J.S. BACH: D-dúr csellószvit BWV 1012 Gavotte 1, 2, Gigue
Varga Tamás – cselló
J.S. BACH: „Von den Stricken meiner Sünden" (János-passió BWV 245 - részlet)
Németh Judit – mezzoszoprán, Elekes Zsuzsa – continuo
J.S. BACH: „Ach Herr, laß dein lieb Engelein” (János-passió BWV 245 - részlet)
A Bartók Konzi és a Zeneakadémia volt növendékeiből álló kórus, vezényel Strausz Kálmán
Elekes Zsuzsa – continuo
GYÖNGYÖSI LEVENTE: Kánon Szabó Tibor emlékére
19:30 : Debrecen
Kölcsey Központ

Balog József (zongora)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Vajda Gergely
"S határtalan az élet"
BRAHMS: I. (d-moll) zongoraverseny, Op. 15.
STRAVINSKY: Tavaszi áldozat (Le Sacre du Printemps)
A mai nap
született:
1925 • Pierre Boulez, zeneszerző, karmester († 2016)
elhunyt:
1517 • Heinrich Isaac, zeneszerző (sz. kb. 1450-55)
1827 • Ludwig van Beethoven, zeneszerző (sz. 1770)
1918 • Cezar Antonovics Kjui, zeneszerző (sz. 1835)
1987 • Eugen Jochum, karmester (sz. 1902)