vissza a cimoldalra
2020-01-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11463)
A csapos közbeszól (95)

Verdi-felvételek (556)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (3045)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4653)
Kolonits Klára (1154)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3625)
Pantheon (2507)
Élő közvetítések (8347)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1844)
Franz Schmidt (3504)
Operett, mint színpadi műfaj (4201)
Zenei események (1009)
Marilyn Horne (474)
Milyen zenét hallgatsz most? (25048)
Momus-játék (5769)
Ilosfalvy Róbert (874)
Fanyalgások és Nyavalygások… avagy virtuális siránkozó elégedetleneknek (196)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Valami Amerika (A Miskolci Szimfonikus Zenekar és az Oláh Kálmán-trió hangversenye)
Matheika Gábor, 2012-03-08 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2012. március 3.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Kovács László Miskolci Szimfonikus Zenekar
Oláh Kálmán-trió
(Oláh Kálmán – zongora, Barcza Horváth József – nagybőgő, Balázs Elemér – dob)
Vez.: Kovács László

GYÖNGYÖSI LEVENTE: II. szimfónia
OLÁH KÁLMÁN: Passacaglia for Orchestra & Jazz Trio
DVORAK: IX. (e-moll) szimfónia („Az Újvilágból”), Op.95

*

Kovács László úgy él bennem, mint valaki, aki dacol az idővel és a világ változékonyságával. Nem direkt elhatározásból, hanem mert a lénymagja ilyen. És nem arról van szó, hogy az említett művész ne lenne mindig naprakész, vagy nyitott új dolgok iránt, mert dehogynem. Csak olybá tűnik, hogy az általa megtestesített szubsztancia hajlamos az állandóság, a maradandóság illúzióját kelteni.

Nem pusztán azon profán okból mondom ezt, mert Kovács megjelenése – legalábbis a közönség soraiból szemlélve – lényegében változatlannak tűnik évtizedek óta, és nem is azon, egyébként rendkívül figyelemre méltó körülmény okán, hogy mindössze két esztendő választja el attól, hogy egyfajta jubileumot ünnepeljen a Miskolci Szimfonikus Zenekar élén (1984 óta vezeti az együttest). Hanem leginkább azért bátorkodom ezt megemlíteni, mert az ő művészi alapállása számomra a szakmaiság, a tárgyi tudás, ha nem túl nagy szó: a profizmus táptalajából merít.

Ugyanakkor, és a fentiekkel szoros összefüggésben említem, hogy nehéz lenne olyan dirigenst találni széles e hazában, vagy akár tágabb territóriumon is, akitől távolabb áll a magamutogatás, egy alapjaiban magamutogató pozícióban. Ráadásul mindig az volt az érzésem, hogy a népszerű művek hatásos előadásaiban való fürdőzés sem az ő világa. Rengeteg kortárs bemutató, kevésbé hálás ritkaságok, háttérmunka, ilyesmik jutnak eszembe, ha Kovács karmesteri működésére gondolok.

Az est zárószáma, Dvořák Újvilág szimfóniája, bevallom, nem önmagáért érdekelt ezen az estén, hanem Kovács László személye miatt. Mi kerekedik ki a romantikus szimfóniairodalom egyik legnépszerűbb attrakciója, és az állandóan tevékeny, nagyvárosi, de vidéki zeneigazgató egy estés frigyéből?

Tanulságokkal szolgált ez a párosítás, azt hiszem. Miközben a karmester technikailag tökéletesen kézben tartotta a zenei folyamatokat, az volt az érzésem, hogy a dolgok emocionális oldalán megfordult a sorrend: mintha nem Kovács csiholta volna az érzelmi-érzéki hegyvölgyeket, hanem hagyta volna magát sodorni a partitúrában amúgy is benne foglaltatott érzelmi, érzéki hullámzással. Ilyen tekintetben ő követte a folyamatokat. Szakmailag ugyanakkor mindvégig ízléssel uralta a különféle kilengésekre csábító művet: sok karmester gyakran elgyengülve adózik a pillanatnyi hatás talmi oltárán, ha erről a szimfóniáról van szó, de Kovács László nem dőlt be. A földi szféra az ő irányítása alatt maradt, jótékonyan kiszolgálva a zenei jó ízlés követelményeit, az égi viszont önálló életre kelt az általa teremtett keretek között. Csak egy dolog hiányzott belőle: a személyesség. Nem akarok elhamarkodott következtetést levonni, de számomra ez egyfajta magyarázat arra, hogy miközben a legtöbb dirigens szívesen interpretálja a zeneirodalom nagy moguljainak reprezentatív műveit, Kovács relatíve (!) kevesebbet nyúl ezekhez: ezen a téren talán a publikum egy része valami pluszt vár. Mindig valami újat arról, amit már úgyis ismer és ezerszer hallott. Ma nem tudtunk meg és nem is érzékeltünk semmi nóvumot erről a darabról, de az arányok, a tempókarakterek tekintetében rendben volt minden. Kevésbé igaz ez az állítás a zenekari teljesítmény terén. Az összhangzással egyébként nem volt semmi baj. Kovács László ideális arányban keveri a színeket zenekarán, és a szólamok szépen muzsikálnak. Ugyanakkor a mű szépségeibe belefeledkezni akaró hallgatót minduntalan váratlan hibák, gikszerek zavarják meg, és nem csupán a kényes rézfúvós állásokban. Kár érte.

Különösen annak tükrében kár, hogy a hangverseny első félideje kiegyensúlyozottabb zenekari teljesítményt hozott. Bátorkodom leszögezni, hogy nem a kevésbé ismert, kortárs művek teremtette jótékony homály ködében maradtak csak rejtve ezek a hibák. Egy gikszer vagy hiba épp úgy hiba marad a sosem hallott művekben is!

Gyöngyösi Levente II. szimfóniáját ennek előtte nem hallottam soha, igaz, e mostani produkció mindössze a 3. előadása volt a műnek. Nagyon érdekelt, hogy milyen egy mai magyar szimfónia. És mindjárt egy második! Egy első szimfónia mindig egy nagy belépő, úgy hiszem. Így vagy úgy, magában hordozza saját elsőségének áldását és átkát, azt, hogy nem zenekari darabnak, suite-nek, vagy bármi egyébnek, hanem szimfóniának hívják. A másodikban már tovaillan ez a teher, jöhetnek a szabad, kreatív mozzanatok, megoldások, a játék, a brillír. Ilyesmiből volt bőven ebben a mai, de semmiképpen sem ultramodern darabban. Emészthető, befogadható mű ez, hatásos és virtuóz hangszereléssel, néhol jazzes felhangokkal, különösen a darab elején, és hagyományos szimfonikus felépítéssel. Nem szeretném elkövetni azt a hibát, hogy egyetlen meghallgatás után bármi messzemenő ítéletet alkossak; jelen pillanatban úgy vélem, hogy az amúgy túlzsúfolt és nagyon tulitarka szimfóniairodalom nem bővült általa egy kikerülhetetlen opussal, de aligha volt ez célja a szerzőnek. Kellemes, élvezetes darab, mely több meghallgatást kíván.

Oláh Kálmán Passacaglia for Orchestra & Jazz Trio című műve egész más világ. Érdekes kísérlet egyfajta neobarokkos hangulat és a jazz keveredésére egyetlen darabon belül. A keveredés egyébként pontatlan kifejezés, hisz a műfajok meglehetősen élesen elkülönültek egymástól. Egyfajta háromrészes kompozíciót hallottunk terjedelmes zenekari bevezetéssel, melybe később a szerző által megszólaltatott zongoraszólam szőtte bele a jazztrió muzsikálásának kezdeti szálait. Ezt követte a három szólista improvizatív játékában testet öltő középrész, melyet ismét a teljes zenekarra komponált zárószakasz követett.

Az ember, ahogy halad előre életében, urambocsá, ahogy öregszik, egyre megengedőbb lesz. Korábbi énem bigott zeneszeretete, mely a klasszikus zene létjogosultságán kívül alig volt hajlandó tudomást venni bármilyen egyéb zenei formátum vagy műfaj jogát a puszta létezésre, élesen lázadozott volna egy ilyen mű meghallgatása ellen. Amióta jelentékeny klasszikus muzsikusi múltra visszatekintő bátyám gyakran megkérdezi, hogy hallottam-e már ezt vagy azt a számot (hogy micsodááát?!), a kezdeti mélységes megvetéssel teli megrökönyödést egyfajta félmosolyos közöny váltotta fel. Elvégre az emberiség egy jelentékeny része boldogan és talán tartalmasan éli mindennapjait úgy, hogy akár halvány dunsztja lenne arról, amit mi európai klasszikus zenének nevezünk.

Szóval, sokféle zene létezik, ennél fogva enyhülést kell vinnem ebbe a sznobériával és túlzott szigorúsággal bőven átitatott belső hidegháborúba. Az a mintegy negyedóra, amíg ez a mű szólt, bizony emlékezetes, érdekes, színes volt. A trió tagjai pedig nyilvánvalóan mesterségük és műfajuk kiválóságai.

A Szimfonikus Felfedezések sorozat szombati hangversenye érdekes, izgalmas színfolt volt koncertéletünk palettáján.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Erkel Színház

KACSÓH PONGRÁC: János vitéz

15:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

"Orgonalátogatás haladóknak"
Szabó Balázs zenés orgonatörténeti sorozata/2
A romantika virtuózai – Mendelssohn, Liszt, Reger

15:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Benjamin Beilman (hegedű)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Marek Janowski
BEETHOVEN: D-dúr hegedűverseny, op. 61
SCHUMANN: II. (C-dúr) szimfónia, op. 61

18:00 : Budapest
Erkel Színház

MOZART: Figaro házassága

18:00 : Budapest
BMC, Koncertterem

Egri Mónika, Pertis Attila (zongora)
Méhes Csaba (pantomimművész)
"Egri & Pertis Zongoraduó: Áthallások 2. - Ha Debussy pantomimozott volna..."
MASSENET: Báli jelenetek Op.17 – részletek
- A maszkok bevonulása
- Promenád holdfényben
- 2. tánc
LUDVIG SCHYTTE: Pantomimok Op.30 – részletek
STRAVINSKY: Petruska – burleszk (1914) – 2. kép: Petruska szobája
PERCY GRAINGER: Händel in the Strand – Clog Dance (1912)
FAURÉ: Maszkok és bergamaszkok – nyitány Op.112
DEBUSSY: Játékdoboz (1913)
BIZET: Gyermekjátékok Op.22 – részletek
MILHAUD: Ökör a háztetőn – komikus balett Op.58
OFFENBACH: Kán-kán az Orfeusz az alvilágban c. vígoperából

19:00 : Budapest
Magyarországi Francia Intézet, Auditórium

Etienne Rolin, Ifj. Kurtág György

"Átlátszó Hang újzenei fesztivál"
Concerto for electronics and soundpai

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Benjamin Beilman (hegedű)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Marek Janowski
BEETHOVEN: D-dúr hegedűverseny, op. 61
SCHUMANN: II. (C-dúr) szimfónia, op. 61
19:00 : Veszprém
Hangvilla

Mendelssohn Kamarazenekar
BIBER: Battalia (A csata) „Sonata di marche”
BEETHOVEN: c-moll vonósötös, op. 104 (a szerző átirata a c-moll op. 1, No. 3 zongorás trióból)
SOSZTAKOVICS: Kamaraszimfónia op. 110a (Rudolf Barshai átirata a 8. vonósnégyesből)
A mai nap
történt:
1853 • A trubadúr bemutatója (Róma)
született:
1909 • Hans Hotter, énekes († 2003)
1955 • Simon Rattle, karmester
elhunyt:
1576 • Hans Sachs, mesterdalnok (sz. 1494)
1972 • Michael Rabin, hegedűs (sz. 1931)