Bejelentkezés Regisztráció

Interjúk

„Alakítani szeretném az emberek igényét” (Gulyás Dénes, a Pécsi Nemzeti Színház operatagozatának vezetője)

2012-02-24 08:10:19 - zéta -

Új vezetése van a szép múltú, de mostanában hányattatott sorsú pécsi operatársulatnak. Gulyás Dénessel, az operatagozat vezetőjével legújabb premierjük kapcsán beszélgettünk.

Gulyás Dénes    – A ma esti premieren színre kerülő Falstaff az első darab Pécsett, amit a te operaigazgatásod alatt mutatnak be. Ez cseppet sem könnyű mű, talán minden más operánál jobban igényli az összmunkát. Tekinthető egyfajta névjegynek is, hogy pont ezzel a darabbal indítottál?

   – Én csak egy zseniális darabot választottam, nem a saját névjegyemen gondolkodtam. Visszanéztem az elmúlt negyven-ötven évre, mit játszottak, és bizony komoly deficitek vannak. Ilyen volt a Falstaff is, de például az Anyegin sem ment. A Falstaff elképesztő remekmű, fantasztikus kihívás az énekeseknek. Egy valóban fajsúlyos, nehéz, és komoly darabot szerettem volna elővenni, és mivel ez a mű sosem ment, ezért esett rá a választás.

   – Majd a Falstaffra térjünk még vissza, de előbb beszéljünk a pécsi operatagozatról. Az elmúlt évtizedekben ebben a színházban évadonként egy operát és egy másik zenés színpadi művet, operettet vagy musicalt mutattak be. A „társulat” sem állt négy-öt főnél többől, a közreműködők nagy része vendégművész volt. Nem lehetne ennél jobb körülményeket biztosítani?

   – Hogyne lehetne, szeretnék is, de a szándék az kevés, ahhoz pénz is kell. Évi 500-600 millió forintból saját énekkar, zenekart, 20-25 szerződtetett szólistát, 2 korrepetitort, főzeneigazgatót alkalmazhatnánk, de ez ma inkább az álmok birodalmába tartozik. Abban a helyzetben, amiben vagyunk (nemcsak a színház, hanem az egész gazdaság, az ország), nincs olyan ember, aki idetesz ennyi pénzt az asztalra. Pedig ebből a pénzből meg tudnánk csinálni három produkciót, két szereposztásban 20-20 előadással évente. A fejlődés így abban merül ki, hogy sok olyan énekes szerepel ebben a produkcióban, aki még sosem lépett fel itt, vagy nagyon régen, és köztük nagyon sok pálya elején álló fiatal, akit még nem ismer a pécsi közönség.

   – Lehet-e tudni, milyen műsortervvel készülsz a jövőben? Idén nem lesz több bemutató?

   – Ebben az évben nem tudunk más művel jelentkezni, hiszen a fenntartó, a város is adóssággal küzd. Ez a produkció ugyanakkor nagyszerű kiállítással, változatos szereposztással fog megjelenni, de ez csak úgy jöhetett létre, hogy mindenki kivétel nélkül lejjebb adott igényeiből. Kovács János például a rá jutó három előadásból egyet ingyen dirigál nálunk, s próbapénzt sem kért. Mindenki próbál segíteni.

   – Ebben azért szerepet játszik, hogy évtizedek óta vagy ebben a szakmában.

   – Persze, talán emiatt is, mondják többen, a kedvemért eljönnek: teremtsünk színházat. De ezt csak azért mondtam el, mert fontos tudni, hogy országos szinten az egyik – ha nem a legjobb – adottságú operai játszóhely van itt Pécsett. Reményeim szerint – ahogy országosan kilábalunk a bajból – fel fogunk fejlődni a közeljövőben.

   – Milyen lépésekben?

   – Létrehoztunk egy alapítványt, A Pécsi Operáért Alapítványt. Rost Andrea, Marton László, Komlósi professzor úr innen az egyetemről és Rátgéber László mesteredző volt az alapító, én vagyok a kuratórium elnöke. Ifjúsági előadásokat csinálunk, beavató produkciókat iskolásoknak, gyerekeknek. Elindult már valami, és várjuk a további támogatókat is. Nem százmilliókról van szó, néhány tízezer forintos tétellel indulunk.

   – A pécsi közönség a tradicionális operákhoz szokott az elmúlt évtizedekben, de azt megelőzően számos ritkasággal találkozhatott. Itt mutatták be hazánkban a Kisvárosi Lady Macbethet is, és sorolhatnám. Ez az időszak is visszatérhet?

   – Erről órákat lehetne beszélgetni. Kényes kérdés. Ha csak az a feladat, hogy megérthető és könnyen felismerhető zenét adjunk, akkor arra ott a musical, mert az azonnal fülbe mászik. De ez nem az én világom, mert ez zsákutca. Én nem kiszolgálni akarom, hanem alakítani szeretném az emberek igényét. Én erre próbáltam az életemet föltenni. Ha tehetném, a jövő évadban bemutatnám a Salomét, Martinů Juliette-jét, a Don Carlost, a Lucio Sillát, a Makropulos-ügyet Janáčektől és természetesen Az álarcosbált is. Az a csapdája a mai kultúrának, hogy azért, mert több ember bejön egy előadásra, egyszerűbb, és gondolkodásra kevésbé serkentőbb műveket választunk. És sok mindenre mondjuk, hogy kultúra, ami nem is az. Csak szolgáltatóipar. Ez a kultúrát művelők felelőssége.

   – Meg az is, amikor álkultúrát próbálnak magas kultúraként a publikumnak eladni, ráadásul közpénzből.

   – Azt az anomáliát meg kéne bizony szüntetni, hogy vannak olyan énekesek, akik Magyarországra érkezve egy estéért felvehetnek 70-80 ezer eurót, Kempinski elnöki lakosztályával, business class repülőjeggyel. Én meg itt azért nem tudok egy szerepet lekettőzni, mert nem futja a költségvetésből még egy jelmezre. Ha mégoly zseniális művészről van szó, akkor sincs ez rendben.

   – Térjünk vissza a mai premierre. Eredeti nyelvű az előadás?

   – Nem merek egy olyan darabot olaszul adni még, ahol minden poén, minden költői csoda zenei csodával párosul. Nagyon fontos, hogy a közönség értse is a szöveget, és ne bogarássza a feliratozót. Sok helyen láttam, hogy amíg a feliratot keresgéli a néző, elveszti a kontaktust az énekessel, a drámával. Ezért adjuk mi magyar nyelven most az operát.

   – A honlapon szereplő próbafotók alapján klasszikus előadásra készültök Nagy Viktor rendezővel. Ez koncepcionális, vagy más produkciónál tervezel modernebb megközelítést is?

   – Én nem ezekben a kategóriákban gondolkodom, hanem abban, hogy egy előadás jó-e vagy sem. Mondok egy példát: énekeltem külföldön (nem mondom meg, hol) avantgárd rendezésben Bohéméletet, ahol a Momus Kávéház teraszán Musetta és Marcello az asztalon szeretkezett, és az ezt figyelő Alcindoro a nyílt színen onanizált. Szerintem ez nem avantgárd, hanem egyszerűen rossz. (A közönség persze fölkapta a fejét és elkezdett vagy búzni vagy bravózni.) Szívesen adok teret korszerű elképzelésnek, ha az a darabból indul ki.

   – Te gyakorló énekes is vagy. Tervezed, hogy énekesként is megjelensz a Pécsi Nemzeti Színházban?

   – Pécsett sohasem szeretnék énekelni, sem rendezni. Nem azért szerződtem, azt is szeretném elkerülni, hogy bárki azt mondhassa, hogy „a Gulyás saját magára oszt szerepeket”. Ha máshová énekelni, vagy rendezni hívnak, szívesen megyek, de Pécsett elsősorban színházat szeretnék építeni. A Falstaffban énekelt régi szerepemből már kinőttem, ma már csak Fenton nagypapáját énekelhetném. Cajusszal viszont úgy állunk, hogy mindössze egyetlen énekesünk van erre a szerepre. Megtanultam, hogy ha baj van, beléphessek. De csak akkor. Hogy ne maradjon el az előadás.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.