Bejelentkezés Regisztráció

Opera

Van új a nap alatt! (Rimszkij-Korszakov: Legenda a láthatatlan Kityezs városáról…)

2012-01-05 09:06:44 - zéta -

Rimszkij-Korszakov: Legenda a láthatatlan Kityezs városáról… RIMSKY-KORSAKOV:
The Legend of the invisible city of Kitezh and the maiden Fevronyiya

Nikolai Okhotnikov, Yuri Marusin, Galina Gorchakova, Vladimir Galuzin, Nikolai Putilin, Olga Korzhenskaya etc.
Chorus & Orchestra of the Mariinsky Theatre
Valery Gergiev

Universal / Decca
478 3055

*

Valahogy mostanában egyre gyakoribb az érzés a zeneművek megjelenése terén: van új a nap alatt! Azaz nemcsak a kedvenc operánk, szimfóniánk, szvitünk, vonósnégyesünk ötszázhuszonakárhanyadik feldolgozásával lehet találkozni végre, hanem igenis reális esély van más remekművek felfedezésére, újrafelfedezésére is. A felhozatal pedig változatos.

Vannak/voltak régen, akár sok száz esztendeje elfelejtett alkotások, melyeket ténylegesen újra meg kellett találni és előadni, emlékezzünk csak vissza például a nagy Bach vagy Schubert sokáig bántóan elhanyagolt/elfelejtett életművére. De léteznek olyanok is, amelyek itt voltak mindvégig előttünk, majd kibökték a szemünket, tudtunk róluk, tanultunk róluk, sőt tanítottuk létezésüket, mégsem ment könnyen az előásásuk a feledés feneketlen kútjából. Az egyértelműség miatt még egyszer hangsúlyoznám: most remekművekről beszélek, ami nem azonos a másod-harmadvonal többé-kevésbé jogos hanyagolásával.

Sőt, ez nemcsak műalkotással, hanem még alkotóval is megeshet. Itt van például Nyikolaj Rimszkij-Korszakov, aki néhány aprósággal folyamatosan ugyan jelen van a (hazai és nemzetközi) zenei életben, sejtjük is elhelyezkedését és fontosságát a Nagy Zeneszerzők Periódusos Rendszerében, mégis, alkotásai többnyire megmaradnak az ismeret szintjén vagy az alatt. Azaz tudjuk, hogy pl. operát komponált Mozart és Salieri különös kapcsolatáról, de a zeneszeretők nagy-nagy többsége soha egyetlen ütemet sem hallott ebből a művéből. Ez annál is érdekesebb, mert a tengerésztisztből zeneszerzővé avanzsált, különös pályát befutó művész igen fajsúlyos életművet hagyott maga után. Dalai, kamarazenéje, szimfóniái és egyéb szimfonikus nagyzenekari alkotásai, valamint 15 befejezett operája mind-mind rendkívüli képességű, ihletett és érett komponista keze nyomáról árulkodnak.

És akkor még nem beszéltünk Rimszkij-Korszakov pedagógusi és felfedezői munkásságáról, ez utóbbiban arról, hogy, mondjuk, a hányatott sorsú Muszorgszkij életművének feldolgozásából milyen hatalmas munkát vállalt magára (kérés nélkül) és végzett el. (Ez utóbbinak eredménye némileg vita tárgya, de a szándék kétségkívül nemes volt, és ami a legfontosabb, megmentette az elkallódástól a kéziratokat.) Mivel munkásságát jelen keretek közt nincs mód tovább taglalni, inkább egyik – újrafelfedezett – operája kapcsán merüljünk el e sajátos kultúrájú komponista alkotási módszereiben.

Rimszkij-Korszakov mániákusan hitt a mesékben. Operáinak nagy része a mesevilág különböző színterein játszódik, hősei között különös és egzotikus teremtmények is rendre előfordulnak. Ilyen volt a valós és misztikus elemeket különösen ötvöző, Legenda a láthatatlan Kityezs városáról és Fevronyija szűzleányról című operája. Rimszkij-Korszakov utolsó előtti színpadi műve volt, alig több mint 100 esztendeje, 1907-ben mutatták be. A komponista egy évvel későbbi halála után a nagyvilágban csak lassan terjedt el az opera, egyéb helyszínek mellett 1929-ben Buenos Airesben, majd 1933-ban a milánói Scalában is bemutatták.

A XIII. században játszódó „szláv Parsifal” a Szovjetunió létezését némileg érthető módon a megtűrt kategóriában vészelte át, ráadásul egy átdolgozást is el kellett szenvednie, melynek következtében a misztikus cselekmények háttérbe húzódtak a nép és az orosz katonaság hőstettei mögött. A mű újrafelfedezése a múlt század második felében indult meg, amikor a Scala felújította (Issay Dobrowen vezényletével és rendezésében[!], a főbb szerepekben olyan nevekkel, mint Dora Gatta, Ramón Vinay és Giuseppe Taddei). 1960-ban Rómában, majd 1968-ban Kölnben mutatták be (Hans Neugebauer újszerű rendezésében, a „mi” Kertész Istvánunk vezényletével), a Bolsoj 1983-ban tért vissza az eredeti verzióhoz, 1996-ban pedig a berlini Komische Oper vette műsorára, Harry Kupfer rendezésében.

Maga a mű teljes pompában mutatja meg Rimszkij-Korszakov összetett, gyűjtésekre és kortársak alkotásaira épülő zeneszerzői munkásságát. Mindenekelőtt a népzenegyűjtőt és a zseniális hangszerelőt. Az opera dallamvilága két pilléren nyugszik, az orosz népdalokon és a fantasztikus természeti képeken. A komponista remek érzékkel használta ki a főhősnő, Fevronyija tiszta személyét és természet közeli életét. A zenekari átkötések élénken idézik meg a kortárs Claude Debussyt és megmutatják, hogy jóval Olivier Messiaen előtt is volt komponista, akit mélyen foglalkoztatott a madárhang kottapapírra vetése.

Nem lehet véletlen a Parsifal emlegetése sem, mert több ponton találunk Wagner misztériumoperájára emlékeztető zenei motívumokat és megoldásokat, elsősorban az ünnepi jeleneteknél. A darabot át- meg átszövő karakteres népies jelenetek olykor ismerősen csengenek, ha máshonnan nem, a Borisz Godunov hangulatos kocsmaképéből. A terjedelmes (jó háromórás) mű nagy újítása a két világ, a Jó és a Rossz egymással párhuzamos bemutatása, ami szakít a két gondolkodásmód harcának beállított operai klisékkel. A Jó szinte magától, a világban rejtőző őserkölcs alapján győzedelmeskedik a Rossz felett.

A Universal kínálatában a régebbi Decca-felvételek újrakiadása során most az ősbemutató helyszínéül szolgáló Mariinszkij Színház 1994-es produkciója került sorra. Élő produkcióról van szó, azaz mégsem teljesen: az anyagot több felvételből vágták össze.

Mindjárt kezdeném az előadás legfőbb gyengéjével, ami leginkább az említett Szovjetunió széthullásához (helyesebben a jelentős művészek külföldre távozásához) köthető. A felvételen ugyanis a Mariinszkij Színház a markáns, de minőségi szólóhangok hiányával küzd. Úgy tűnik, a színházban ekkorra többségében közepes kvalitású énekesek maradtak – szereptudásban és kifejezésben nincs hiány, a kellően kicsiszolt énekhangokban annál inkább. Mintha a híres orosz énekiskola már nem is létezne. (De nem akarom elvinni a dolgot a „bezzeg, amikor még egy Obrazcova stb.” irányba.) Tudomásul kell venni, hogy erre a produkcióra ott és akkor ilyen szereplőgárda állt rendelkezésére.

A legkevésbé az azóta (számomra elég érthetetlen módon) jelentős nemzetközi reputációt szerzett Galina Gorcsakova tetszett, Fevronyija szerepében. Hangadása egyenetlen, mondhatni darabos, ráadásul folyamatos hamissággal küzd, elég kilátástalanul. Mivel több estéből rakták össze a lemezt, nem lehet azt mondani, hogy rossz napot fogott ki. Szereposztási tévedésnek tűnik, mert csírájában sincs meg benne a figura ethosza, az a tiszta szellemiség, amitől Fevronyija egy Fidelio-Leonora vagy egy Desdemona magasságába tud emelkedni.

Hasonló a helyzet a Fevronyija párját, Vszevolod herceget alakító Jurij Maruzinnal. Nála ugyanakkor a nyers voce kevésbé zavaró, mert a komponista nem ruházta föl olyan rendkívüli jellembéli tulajdonságokkal, mint amazt.
A tatárok által megvakított hadvezér, Fjodor Pojarok megrázó elbeszélésén is némileg csökkentettek Nyikolaj Putyilin egysíkú hangi eszközei.

A darab negatív figurája Griska Kutyerma, akit Vlagyimir Galuzin személyesített meg. Griska nem igazi hős, csak egy gyenge jellemű parasztlegény, akit a véletlen események a történet kulcsfigurájává tesznek. Galuzint nem igazán nemes hangadottsága ideális Griskává teszi, ráadásul az utolsó felvonás hátborzongató „őrülési jelenetében” pontosan tudja érzékeltetni az árulása miatt eszét vesztett fiú szörnyű tébolyát. A fajsúlyos jelenet amúgy nemcsak a felvétel, hanem az egész mű csúcspontja.

Az orosz iskola becsületét a Jurij nagyherceg szólamát éneklő Nyikolaj Okhotnyikov menti meg. Nemes tartás, hatalmas hang és pontos dikció jellemzi. Igazi nagyvad, akit bármely (akár nem szláv) opera basszus főszerepében örömmel hallgatnánk.

Az előadás motorja az azóta világszerte ismert és elismert Valerij Gergijev. A különös darabon túl elsősorban az ő nagyszabású formálása teszi a felvételt rendkívülivé. Gergijev hatalmas tablókban gondolkodik és építkezik. Keze alatt példásan teljesít a Mariinszkij Színház Ének- és Zenekara, ami jelzi, hogy még mindig van tartalék.

Érdekes felvétel. Leginkább annak ajánlható, akit az egzotikus darab különlegessége és a komponista színes egyénisége vonz.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.