vissza a cimoldalra
2017-11-19
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Momus társalgó (6262)
Milyen zenét hallgatsz most? (24979)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60134)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11195)
A csapos közbeszól (94)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (6423)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (559)
Kolonits Klára (1015)
Bartók Béla szellemisége (233)
Erkel Színház (8507)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1175)
Franz Schmidt (2953)
Verdi-felvételek (530)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2410)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (363)
Élő közvetítések (6678)
Kocsis Zoltán (640)
Operett, mint színpadi műfaj (3346)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2414)
Zenei témájú könyvek (92)
Nagy koncertek emlékezete (32)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Nedvedző testek, eltompult elmék (Berg Luluja Barcelonából)
Balázs Miklós, 2012-01-02 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Berg Luluja Barcelonából BERG: Lulu

Patricia Petibon, Julia Juon, Ashley Holland, Paul Groves
Symphony Orchestra of the Gran Teatre del Liceu
Michael Boder

Universal / Deutsche Grammophon
073 4637

*

Frank Wedekind nem akárkiktől tanulta a premodern nőgyűlölet mesterségét: a német filozófustól, Arthur Schopenhauertől és egykori cimborájától, August Strindberg svéd drámaírótól. Jó kis társaság. A gyengébb nem iránti zsigeri averziókat átmentve a XX. századba szörnyűséges nőalakokat lelni: Turandot hercegnő, vagy a vele többé-kevésbé „egykorú” Lulu borzongató jelenségek, igazi vérfagyasztóan kegyetlen, terribilis nőalakok az operatörténetben. Persze nem precedens nélkül valók: a Shakespeare-től kölcsönzött Lady Macbeth (Verdinél) lehetne ezen gyilkos, gonosz, jéghideg végzet-asszonyok ősanyja.
Wedekind úgy álcázza heveny nőutálatát, hogy Pandora szelencéjének nevezi a Lulu-jelenséget – ezt a címet adja ugyanis Alban Berg operájának alapjául szolgáló vérdrámájának –, mintha valamiféle női archetípust öntene művészi formába Lulu alakjában, s nem csupán saját, önnön frusztrációját, ki nem élt, elfojtott szexuális vágyait kivetítve vagdalkozna – Berg pedig, a végletekig kihasználva a 20-as, 30-as évek balos észak-német avantgárdja által felszított szabadosságát, új testeket szab a wedekindi rémalakoknak.

Mert, ne tévedjünk: sem Wedekind, sem Berg nem bírálja, vagy helyteleníti e jelenségeket, csupán leírja, bemutatja, ábrázolja őket. Elénk, nézők elé tárja. Ám míg előbbit cirkuszi mutatványosként hajszolt és értelmetlen cigányéletbe, később börtönbe kényszerítik a császári konvenciók ellencsapásai, utóbbi könnyebben megteheti, hogy kevéssé legyen tekintettel a felelős polgári magatartás és műélvezet csontra száradt normáira, s a gyanútlan néző elé citálja azt, amit korábban nem „illett”. Például, amit Berlin vagy Hamburg külvárosi mulatóiban és bordélyaiban tapasztalni, s ezt színpadra applikálni mind csekélyebb stilizálási hajlandósággal.
Berg legalább az állatszelidítő monológjával megteszi azt, amit a kor esztétikája követel tőle: elidegenít, hogy kívülről, a „tisztes távolság” biztonságos sáncai mögül figyelhessük a történéseket. Mert, sugallja a cirkuszos, itt bizony állatokat fogunk látni, más szóval minden emberi vonásuktól, ha tetszik, emberiességüktől megfosztott lényeket; elállatiasodott, lefokozott teremtményeket. Ez már szinte Franz Kafka nyomasztó világa, ugyanakkor nemcsak Lulu excentrikus, mégis ellenállhatatlan alakjában kerül színpadra ez az animális, erotikusan túltelített nőstényi vadság, hanem a minden erkölcsi érzéküket feladó férfi és női mellékszereplőkben is: mindenki Lulut akarja, és ez a darab igazi tragikuma.

A genfi Nagyszínház és a barcelonai Gran Teatre de Liceu közös produkciója a bizarrt még bizarrabbá, a groteszket még groteszkebbé torzítja, felerősítve az elidegenítést, de megnehezítve, eltávolítva a befogadást. Az előadás rendezője nem akárki: Olivier Py, a híres párizsi Odéon Színház igazgatója nemrégiben egy botrányszagú Rómeó és Júliával mélyítette a szakadékot a posztmodern rendezői irányzatok és azt ezt elutasító, „szórakozni vágyó” közönség között. Jelen rendezése is inkább csak a felszínét kapargatja a darabnak, nem magyaráz, nem interpretál, nem értelmez. Csupán illusztrál és díszít: röhejes állatjelmezekkel, naturális háttérdíszletekkel, hatáskereső színészvezetéssel igyekszik operálni. És mindenekelőtt rengeteg szexualitással. Számára a darab nem egyéb, mint az aberráció apoteózisa, elsősorban a szexuális perverziók kimeríthetetlen tárháza, melyben valamennyi résztvevő skrupulusok nélkül kiélheti minden titkolt vagy bevallott erotikus inflexióját – a háttérben, apró alkóvokban torz bábalakok mímelik ugyanezt vég nélkül.

Py a darab emberi oldalát nem feszegeti, nála a színpad különböző pontjain feltűnő, harsány neonfeliratok (pl. I hate sex, vagy az időről időre, különböző szereplők által kerekeken betolt Meine Seele) is az elidegenítést szolgálják: nem enged közel a szereplőihez, valósággal letilt, ellehetetlenít minden esetleges azonosulást, részvétet, empátiát. A színpadkép rendkívül élénk, színes és változató, ugyanakkor hallatlanul nyomasztó és agyonzsúfolt, szinte érezni a különböző testnedvek szagát az imitált párzási jelenetekben, fellációban és onániában. Jóllehet, manapság nagy divatja van az effajta, a kendőzetlen szexualitást a maga nyers vadságában ábrázoló színreviteleknek ott is, ahol ezt a szövegkönyv vagy a zenemű nem okvetlenül indokolja (lásd például David McVicar skót rendező munkáit), Py azonban csakis innen, a szexus felől képes közelíteni a Luluhoz, amitől a rendezés kissé egysíkúvá, kiszámíthatóvá, emellett végtelenül – és nyilván szándékoltan – vulgárissá válik. Ilyen értelemben tökéletesen más a koncepciója, koreográfiája, mint a 90-es évek ünnepelt Lulu-produkciójának, Graham Vick híres glyndebourne-i munkájának (NVC Arts, Warner Music, 1996), mely éppen a leegyszerűsítéssel, a színpadterek „letisztításával”, „semlegessé” tételével, a színpadias testiség visszafogásával próbál hatni.

Patricia Petibon első látásra különös választásnak tűnhet a címszerepre, hisz korábban leginkább cikornyás barokk dalművekben vagy zagyva, bohókás Poulenc-darabokban csodáltuk hangi adottságait, színpadi képességeit és személyiségének egyedülálló varázsát. Petibon finoman nőies, bájos, szenzibilis jelenség, Luluja így néhol szokatlanul érzékeny, ám ettől hallatlanul izgalmas és megragadó lesz az alakítása. Hangilag győzi a szólamot, noha szopránja „vékonyabb”, mint elvárnánk, mégis olyan elemi erővel – és minden erőlködés nélkül – van jelen a szerepben, hogy megkockáztatható: az évtized Luluja Petibon!
Neki köszönhetjük, hogy a rendezői intenciók ellenére is találni ebben a veszett némberben valami esendően sorsszerűt, emberien fatálist, elkerülhetetlent. Lulu országos ringyó, számító, hidegvérű gyilkos, igazi szörnyeteg, ám furcsa módon akadnak pillanatok, mikor mégis szerethető, de legalábbis szánható a karaktere.

A mellékszereplők közül két férfiút kell feltétlenül kiemelni. A végig szomorú bohócnak maszkírozott álapuka, a Schigolchot éneklő Franz Grundheber baritonja ugyan megkopott kissé az idővel, de szerepformálása professzionális és eleven. A másik remeklő az Alwát játszó-éneklő Paul Groves, aki minden férfi karakter közül talán a legbiztosabb, legmegbízhatóbb teljesítményt nyújtja. Előbbieknél haloványabbnak, tompábbnak, de így is kellően kidolgozottnak érzem a zenekar és Michael Boder karmester munkáját, ám egy ennyire erőteljesen szuggesztív rendezés és egy ilyen magával ragadó címszereplői alakítás mellett alig akad esélyünk, hogy a zenei megvalósításra jobban is odafigyeljünk.
 

Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
MOM Kulturális Központ

"A hangszerek világa" – MVM Koncertek
Vigh Andrea hangszerbemutató koncertje gyerekeknek

11:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Nyíregyházi Cantemus Vegyeskar (karigazgató: Szabó Soma)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Előad és vezényel: Hollerung Gábor
"Vokális univerzum"
KODÁLY: Liszt Ferenchez
KODÁLY: Akik mindig elkésnek
KODÁLY: Öregek
KODÁLY: Jézus és a kufárok
KODÁLY: Mátrai képek

11:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Várjon Dénes, Roman Rabinovich (zongora)
Veronika Eberle (hegedű), Perényi Miklós, Marie-Elisabeth Hecker (cselló)
Escher Vonósnégyes:
Adam Barnett-Hart, Danbi Um (hegedű), Pierre Lapointe (brácsa), Brook Speltz (cselló)
"kamara.hu/4"
A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja
SCHUMANN: Fantáziadarabok, Op.88
SOSZTAKOVICS: 9. (Esz-dúr) vonósnégyes, Op. 117
SCHUMANN: Meseképek, Op.113
SMETANA: g-moll zongoratrió, Op.15

11:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

"Énekeljen mindenki!"
KODÁLY: Háry János

11:00 : Budapest
Erkel Színház

MOZART: Parázsfuvolácska

17:00 : Budapest
BFZ Székház

Bodó Antónia, Illési Erika, Molnár Noémi, Nagy Gabriella (hegedű),
Gálfi Csaba, Juhász Barna, Yamamoto Nao (brácsa), Kertész György,
Mód Orsolya (cselló), Jóföldi Anett (fuvola), Szitka Rudolf (klarinét),
Polónyi Ágnes (hárfa), Teraszova Brigitta (zongora)
"Vasárnapi Kamarazene"
ENESCU: F-dúr hangversenydarab brácsára és zongorára
MOZART: A-dúr klarinétkvintett, K.581
BAC: Elegiac Trio
DVOŘÁK: Esz-dúr vonósnégyes, Op.51, No.10

18:00 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Juhász István (tenorharsona), Veér Mátyás (basszusharsona)
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Dobszay-Meskó Ilona
KODÁLY: Galántai táncok
HIDAS: Florida - kettősverseny
LAJTHA: VI. szimfónia, Op.61

18:00 : Budapest
FUGA Budapesti Építészeti Központ

Környei Miklós (gitár), Pregun Tamás (zongora)
BEETHOVEN: G-dúr szonáta (Op.49, No.2)
TÁRREGA: Traviata fantázia
RODRIGO: Concierto de Aranjuez
RAHMANYINOV: Etudes-Tableaux (Op.33)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Simon Izabella, Várjon Dénes (zongora)
Megyesi Zoltán (tenor), Muriel Cantoreggi (hegedű), Kim Kashkashian (brácsa), Perényi Miklós (cselló)
Klenyán Csaba (klarinét), Radovan Vlatković (kürt)
Escher Vonósnégyes:
Adam Barnett-Hart, Danbi Um (hegedű), Pierre Lapointe (brácsa), Brook Speltz (cselló)
"kamara.hu/5"
A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja
BRAHMS: Változatok egy Schumann-témára, Op.23
SCHUMANN: A költő szerelme, Op.48
WOLF: Olasz szerenád
DOHNÁNYI: C-dúr szextett, Op.37

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ROSSINI: Olasz nő Algírban

19:00 : Budapest
MűPa, Fesztivál Színház

"Cimbalom és tárogató, hagyomány és megújulás"

19:00 : Budapest
Marczibányi Téri Művelődési Központ

Kemény Krisztina és tanítványai (gordonka)
Fauré, Glazunov, Popper, Klengel, Csajkovszkij és Dvořák művei

19:00 : Budapest
Nádor Terem

Solymári Tímea (gitár)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Musica Nostra Nőikar, Szekér Bernadett (zongora)
vez.: Mindszenty Zsuzsánna
Meláth Andrea (mezzoszoprán), Szabó Ferenc János (zongora)
Vass Lajos Kamarakórus, Baja Mónika (zongora)
vez.: Darázsdi Zita és Somos Csaba
Kolonits Klára, Megyesi Schwartz Lúcia (ének)
Budapesti Monteverdi Kórus
Erdődy Kamarazenekar (koncertmester: Szefcsik Zsolt)
vez.: Kollár Éva
"A KÓTA ünnepi hangversenye Orbán György 70. születésnapja alkalmából"
ORBÁN GYÖRGY: Missa sexta
ORBÁN GYÖRGY: Kilenc dal Weöres Sándor verseire
ORBÁN GYÖRGY: Prédikátor-ének
ORBÁN GYÖRGY: Liber scriptus
ORBÁN GYÖRGY: Tószunnyadó
ORBÁN GYÖRGY: Zsoltárváltozat
ORBÁN GYÖRGY: Tavaszi szél
ORBÁN GYÖRGY: Stabat Mater
10:00 : Tatabánya
A Vértes Agorája

Tatai Ütőegyüttes:
Májer Dániel, Wéber Péter, Molnár Szabolcs
Szerkesztő, műsorvezető: Ocskai Gabriella
"Ráhangoló"
A mai nap
született:
1921 • Anda Géza, zongorista († 1976)
1928 • Pernye András, zenetörténész, zenekritikus († 1980)
1944 • Agnes Baltsa, énekes
elhunyt:
1828 • Franz Schubert, zeneszerző (sz. 1797)