vissza a cimoldalra
2018-09-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61044)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4057)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Társművészetek (1268)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc előadók (2821)
Kedvenc művek (143)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11288)
A csapos közbeszól (95)

Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics (94)
Operett, mint színpadi műfaj (3706)
Élő közvetítések (7409)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (775)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1070)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1481)
Franz Schmidt (3184)
Balett-, és Táncművészet (5556)
Kedvenc magyar operaelőadók (1090)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2891)
A nap képe (2095)
film és zene (189)
Kimernya? (2752)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4338)
Ilosfalvy Róbert (812)
Palcsó Sándor (227)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Én és Énke (Kocsis Zoltán Juhász Előd mikrofonja előtt)
Balázs Miklós, 2011-12-29 [ Könyvek ]
nyomtatóbarát változat

Kocsis Zoltán – Juhász Előd mikrofonja előtt Kocsis Zoltán – Juhász Előd mikrofonja előtt
192 oldal
3000 Ft
Nap Kiadó

*

„Sok mindenről másképp gondolkozom ma már, de az irányadó szempont természetesen az akkori énem-gondolkodásom.” – jegyzi meg megengedően a kötet ürügye, tárgya és főszereplője, Kocsis Zoltán az Utószó kommentárjában. Az „akkori énem” kitétel a gyakorlott olvasó számára sokszor valamiféle nosztalgikus hangütést előlegez, ami talán patetikus régmúlt-idézésbe, esetleg öngúnyba, öniróniába csap át, netalán színpadias mea culpákba torkollik: mindenesetre feltételez valamiféle markáns önreflexiót. Kocsisnál természetesen egyikről sincsen szó. Csak ténymegállapítás.
Nem úgy, mint Karinthy örökbecsűjében – ahonnan jelen írás címét is kölcsönöztem –, „Énke mindig ébren van, de beszélni rendesen olyankor kezd, mikor nekem a legkellemetlenebb […].” Ez pedig a régmúlt-béli beszédek, interjúk, írások, miegymás: az egykori én és a jelenlegi én elkerülhetetlen összeütközése, ahol csakis a becsapódás zaja a kérdéses. Karinthy Énkéje afféle pajkos kobold, mely „mulatja magát rossz dalokkal, verklimuzsikával”, Kocsisnál erről szó nem lehet, éppen hogy a minőségi muzsika szerepe, méghozzá központi szerepe a legfontosabb. A visszanézés, vagyis a valahai én megszólaltatása pedig, úgy fest, a legcsekélyebb mértékben sem kellemetlen a számára.

Kocsis régi és még régebbi énjeinek összegereblyézését a „Zenebutikos” Juhász Előd tűzte ki célul önmaga elé, s az elmúlt négy évtizedből valamennyi formális érintkezésüket (legyen az nyomtatott sajtó-beli anyag, rádiós vagy televíziós fölvétel) megidézte egy kötetben Kocsis közelgő, hatvanadik születésnapjára, mintegy ajándékbokréta gyanánt, megelőlegezendő. A hetvenes, nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évek Kocsis Zoltánjai szólalnak meg itt szépen sorban, melyik-melyik a maga korának megfelelő kérdéskörrel és válaszokkal – no meg hajviselettel.

Tudható, Kocsis szeretett és szeret interjút adni – és persze tud is –, nem is biztos, hogy Juhásznak adta a legtöbbet, utóvégre mindegy is, a szövegek kitesznek egy több mint százhetven oldalnyi korpuszt – plusz a díjak és más elismerések felsorolása még párat. Semmitmondó elő és utószó, végeérhetetlen hozsannákkal, számos önismétléssel terhelt egyéb paratextusok sora és bárgyú kommentárok: kész is a könyv. Vagy valami, amit keményfedéllel forgalomba lehet hozni bruttó háromezer forintos fogyasztói áron. Az interjúk és más megszólalások többé-kevésbé időrendi sorrendben követik egymást, s az aktuális történelmi-politikai konstellációk éppúgy rajta hagyták a nyomaikat, mint Kocsis művészi fejlődésének stációi. És Kocsis beszél, folyékonyan és érthetően, többnyire arról, amiről kérdezik, néha másról is, ha úgy akarja, mert ha el akar mondani valamit, akkor azt el is mondja, bármennyi is a maradék adásidő.

Sorjáznak az interjúk, hosszabbak és rövidebbek, megtudjuk, hol volt zenei betét éppen, élőben vagy hanglemezről, s várjuk, lessük, hogy lassan-lassan kirajzolódjék valamiféle pályaív, az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb magyar „komolyzenészének” pályaképe, a világjáró zongoristáé és az elkötelezett zenekarépítőé, de csak nem akar élesedni a kép. Az interjúkészítő és az interjúalany személyén kívül semmi sem fűzi össze ezeket a beszélgetéseket, de az is lehet, hogy ez éppen elegendő, ha az olvasóban valahogyan célt érnek a válaszok.

Noha talán nemcsak a zsánerből eredő mozaikosság, töredékesség vagy fókuszálatlanság a probléma, vagy, hogy Juhász műsort csinált és nem könyvet írt, mikor kérdéseit interjúalanyának szegezte, mert Kocsis e beszélgetések tükrében inkább távolodik tőlünk, mintsem közeledne. A kocsisi én-anziksz, az én akkori-mai önkifejezése mindig cezúrákba és korlátokba botlik, akár a személyes karrier a téma, akár a magyar zenei élet anomáliái, akár általános zenei dilemmák, melyeknek megválaszolása láthatóan a mester legkedvesebb szenvedélye.
Pedig a válaszok többnyire egyenesek és – amennyire lehet – következetesek, néha nyersen őszinték, de kerek egészeket szinte sehol sem tudunk kikanyarítani belőlük, legfeljebb rövidre zárt válaszok pillanatnyilag megnyugtató felkiáltójeleit, vagy zavaros, lezáratlan gondolatkísérletek sovány halmazát. Már a kilencvenes évek „világsztár” Kocsis Zoltánja is alig-alig talál utat az 1970-es vadóc versenygyőztesig, a 2011-es maestro pedig végképp egészen más világban él. Meglehet, Kocsis mindenkori aktuális énje kritikusan viszonyul a korábbiakhoz, de ennek nyomát az idő múltával mind kevesebbet találni.

A főszöveg is elér csaknem a jelenig (az utolsó beszélgetés időpontja 2011. február), ám az olvasóig csak nehezen juthat el. Az aktuális én-képek hol elkülönböznek, hol közelebb találnak egymáshoz, csak időközben ezen ének fonalai már egészen máshol gombolyodnak, mint tették húsz év előtt. Az ének és énkék pedig, mint a Szentivánéji álom huncut koboldjai, akik minduntalan zsonganak az alvó szerelmesek körül, csak repdesnek ágról-ágra a feltartóztathatatlan időben.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Dmitrij Maszlejev (zongora)
Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Berkes Kálmán
GLINKA: Ruszlán és Ludmilla – nyitány
RACHMANINOV: Rapszódia egy Paganini-témára, Op.43
BARTÓK: Concerto zenekarra, BB 123

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Ránki Fülöp (zongora)
Nemzeti Filharmonikusok
Vezényel: Hamar Zsolt
LIGETI: Concert Românesc
BARTÓK: I. zongoraverseny, Sz. 83, BB 91
DOHNÁNYI: II. (E-dúr) szimfónia

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

Balog József (zongora)
Liszt Ferenc Kamarazenekar
vez.: Balogh Máté
BALOGH MÁTÉ: Melodiemusik
LISZT: Malédiction (km.: Balog József - zongora)
ORBÁN GYÖRGY: Búcsú Rasumoffsky gróftól
BARTÓK: Divertimento

19:45 : Budapest
Müpa, Fesztiválszínház

Pedro Carneiro (marimba)
A Budapesti Fesztiválzenekar Kortárs Együttese
Vezényel: Olari Elts
TÕNU KÕRVITS: Himnuszok az északi fényhez
ERKKI-SVEN TÜÜR: Ardor - marimbaverseny
ERKKI-SVEN TÜÜR: Szenvedély
TUBIN: VII. szimfónia
19:00 : Gödöllő
Gödöllői Királyi Kastély

La Moda Piano Trio
SCHUMANN: g-moll zongoraszonáta, op. 22
BRAHMS: G-dúr hegedű-zongora szonáta, op. 78
RACHMANINOV: g-moll cselló-zongora szonáta op. 19

19:00 : Varsó
Lengyel Színház

V4 Operaturné
KODÁLY: Székely fonó
A mai nap
született:
1683 • Jean-Philippe Rameau, zeneszerző († 1764)
1906 • Dmitrij Sosztakovics, zeneszerző († 1975)
1927 • Colin Davis, karmester († 2013)
1932 • Glenn Gould, zongorista († 1982)
elhunyt:
1849 • id. Johann Strauss, hegedűs, zeneszerző (sz. 1804)
1989 • Lehel György, karmester (sz. 1926)
2009 • Alicia de Larrocha, zongorista (sz. 1923)