vissza a cimoldalra
2019-06-24
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11348)
A csapos közbeszól (95)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (6903)
Opernglas, avagy operai távcső... (20241)
Kedvenc magyar operaelőadók (1119)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (979)
Élő közvetítések (7933)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3277)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4507)
Erkel Színház (10246)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1682)
Balett-, és Táncművészet (5819)
Franz Schmidt (3353)
Momus-játék (5690)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (73)
Kinek tetszik Rimszkij-Korszakov ? (48)
Kiss B. Atilla (201)
Juan Diego Flórez (731)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Quantz fuvolaiskolája – végre magyarul is
Varga Péter, 2011-12-15 [ Interjúk ]
nyomtatóbarát változat

Jó néhány éve, hogy Székely András Leopold Mozart hegedűiskolájának lefordítása után nekilátott Johann Joachim Quantz fuvolaiskolájának magyarításához. A híres mű hazai megjelentetése finiséhez érkezett, éppen megjöttek a nyomdából a korrektúrázásra váró oldalak, amikor leültünk a fordítóval beszélgetni a barokk zenei gyakorlat egyik legfontosabb kézikönyvéről.

Johann Joachim Quantz    – Quantz fuvolaiskolája 1752-ben, Carl Philipp Emanuel Bach zongoraiskolája 1753-ban, míg Leopold Mozart hegedűiskolája 1756-ban jelent meg, nagyjából tehát egy időben és azonos kultúrkörben. Úgy tekintjük ezeket, mint a barokk zenélési gyakorlatra vonatkozó alapvető ismeretek tárházát. Mennyire van igazunk?

   – Azt hiszem, egyetemlegesnek tekinthetjük őket. Az első kettő Berlinhez kötődik, a harmadik Bajorországhoz. Ha ezek a munkák harminc-negyven évvel korábban születnek, az előbbi állítás még nem lehetne rájuk igaz, de minthogy az ötvenes években íródtak, azt lehet mondani, szerzőiknek abban az időben a német zene felől már az egész korra rálátásuk volt. Bennük vannak az olasz eredmények, bennük vannak a francia eredmények, és akkoriban jönnek igazán fel a németek.

   – Ugyanakkor Quantz és Philipp Emanuel is elutasította a német barokknak azt az örökségét, amit ma a legtöbbre értékelünk, vagyis a Johann Sebastian Bach művészetében kicsúcsosodó szigorúan szerkesztett stílust.

   – Azt gondolom, éppen azért adnak ők szélesebb áttekintést, mert már nem foglalkoznak polifon zenével. Bachra egyszer történik utalás Quantz könyvében, míg Telemann háromszor van megemlítve. Ő és Vivaldi voltak a példaképei, éppen azért, mert azt a fajta zenét írták, amit maga is művelt, amit ma a zenetörténetben gáláns stílusnak nevezünk. Ez magában foglalja a francia opera, de még inkább a csembalómuzsika eredményeit, szerepet kap az olasz opera, Vivaldi pedig idézetként is megjelenik nála.

   – Quantz végül is írt vagy háromszáz fuvolaversenyt, sok-sok kamaraművet, a korszak egyik nagy uralkodójának, II. Frigyes porosz királynak volt fuvolatanára. Ő katonakirályként tett szert kétes hírnévre, de lelke mélyén valódi múzsafi volt, aki bárkit meg tudott nyerni magának, még Voltaire-t is. Mégis, mekkora formátum volt Quantz, fontos lenne ma ő a fuvolaiskolája nélkül is?

   – Igaz, lefordítottam a könyvét, de ettől még nem tekintem magam qantzológusnak, nem érzem úgy, hogy művének, de különösen nem a személyéhez kapcsolható korszaknak, stílusnak szakembere lennék. Személy szerint azt gondolom, hogy Quantz nagyon jó kis szerző volt, könnyen érthető, de távolról sem nagy formátumú. Ha nem írja meg iskoláját és nem súg állandóan a királynak, akkor ma az ázsiója minimum 30-50 százalékkal kisebb lenne. Mint zeneszerző, Philipp Emanuel sokkal érdekesebb, nem annyira sima, mindig egy kicsit borzas, nehezebben befogadható (igaz, sokkal érdekesebb, és a maga módján korszakos jelentőségű komponista). De Quantz nyilván remek pedagógus volt és nagyon találó megfigyelései vannak. Jó érzéke volt a hétköznapian praktikus dolgok iránt. Példa erre, ahogy a XIV. fejezetben sorra veszi, mit kell csinálnia egy hegedűsnek, csellistának, nagybőgősnek, csembalistának, karmesternek. Nem csak arról beszél, hogyan zenélj, hanem arról is, egyáltalán hogyan viselkedj, ha közönség elé állsz. Meg: ilyen lassú tétel után olyan gyorsat írj. Vagy: milyen darabot válassz egy bizonyos célra, milyet más esetben. Valószínűleg nem véletlenül szemelte ki épp őt Nagy Frigyes.

   – És Leopold Mozart megközelítéséhez hogyan viszonyul Quantzé?

   – Quantz sokkal szélesebb áttekintést ad. Amikor Leopold Mozart a könyvét írja, már Salzburgban van, és az vidék Berlinhez képest. Nagy Frigyes udvara fontos európai központ volt, a salzburgi hercegérseké kevésbé. Viszont Mozart sokkal több konkrét tanácsot ad a hegedűs napi gyakorlatához, mint Quantz a fuvolásnak, de ő többet segíthet akár még ma is a hétköznapi muzsikusnak napi gyakorlatához, mint Mozart.

   – Ugyanakkor úgy tűnik, ha valaki forgatja a fuvolaiskolát, tanári segítséggel persze, de meg tud tanulni belőle (barokk)fuvolázni, legalábbis bizonyos szinten.

   – Quantz mondja is háromszor-négyszer, hogy ez a könyv fontos, de nem pótol egy jó tanárt. Az ő tanácsai sokkal értékesebbek a korszak díszítéstechnikájára nézve, mint a fuvolajáték tekintetében. Inkább arra tanítja a fuvolást, hogyan játsszon szépen, mintsem arra, hogyan játsszon jól. Mintegy kézen fogva vezeti be az olvasót annak a művészetébe, hogyan kell egy lassú tételt szépen kidíszítve élvezetessé tenni. Ez azért fontos, mert ma nálunk sokan tudják, hogy a barokk zenét díszítve kell előadni, tehát fogják magukat és egy allegrót átmenőhangokkal csúfítanak el, holott azoknak ott semmi keresnivalójuk sincs. Közben pedig nagyon ritkán hallani egy a korszak szabályai szerint kidíszített lassú tételt. Ezekben az ismétlések éppen azért vannak előírva, hogy másodszorra az ornamentált változat szólalhasson meg, akkor viszont az előadó által kitalált hangokkal bőségesen ellátva. A könyv közelítőleg egynegyede tehát a fuvolatechnikáról szól, egynegyede díszítéstechnikáról, maradék fele pedig tanácsokat ad arra nézve, mi mindenre kell figyelnie annak, aki közönség elé áll zenélni. Ez pedig messzemenően hasznos lehet minden zenész számára. Hogy mi a jó ízlés, azt innen sokszor meg lehet tudni, mert Quantz nagyon határozottan elítéli azt a zeneszerzőt, aki túlkomponál, azt az előadót, aki túldíszít, aki túl nagy feneket kerít a dolgoknak. Pontosan megmondja, hol vannak a jó ízlés határai.

   – Nem jelenik meg későn a könyv magyarul? Az előszóban azt írod, de, ám még azelőtt elterveztem, hogy ezt megkérdezem, mielőtt olvastam volna. Mennyire alakulhatott volna másképp a hazai régizenei élet, ha már húsz éve a kezünkbe vehetjük ezt a fuvolaiskolát? Hiszen legkésőbb Donington könyvének 1978-as magyar kiadása óta tudhatjuk, milyen alapműről van szó.

   – Visszakérdezek: 2011-ben kell régizenei tanszéknek indulnia a Zeneakadémián? A kérdés persze jogos, de tán pont annak nem illő feltenni, aki végül lefordította a könyvet. Egyébként németül már 1906-ban megjelent Arnold Schering közreadásában. Bartha, Szabolcsi, Kókai, akik Németországban tanultak, látták már, de nem gondoltak rá, hogy lefordítsák. Igaz, ők jól tudtak németül. (Bár ezt a szöveget az is nehezen olvassa, aki tud németül.) De nem is volt időszerű ez az egész kérdés akkoriban.

   – Abban a kávéházban beszélgetünk, amely Szabolcsi Bence egykori lakóháza mellett található. Az emléktáblán is olvasható, hogy 1973-ban halt meg, amikor már Harnoncourt világhírű volt. Őt ezek a kérdések mennyire érdekelték?

   – Akkoriban teljesen más dolgok foglalkoztatták. Nem is tudom, mennyire vett ő tudomást a régizene akkoriban már nem is egészen új reneszánszáról. Akit igazán megérintett a régizene előadásának új szelleme, az Sándor Frigyes, a Liszt Ferenc Kamarazenekar alapítója volt. Amikor először mutattam neki Harnoncourt Máté-passióját, alaposan meglepődött, de rugalmasan fogadta, pedig az ő generációja még egy egészen más előadói stíluson, nevezzük így, a Klemperer-féle felfogáson nőtt fel. Amikor hetvenévesen lehetősége lett a passiót elvezényelni – erről az 1976-os zeneakadémiai koncert élő felvétele is tanúskodik – , például már majdnem olyan tempókat vett, mint Harnoncourt. Akkoriban az osztrák rádió középhullámának mindennapi reggeli zenei műsorában olykor lehetett Harnoncourt-felvételeket hallani.

   – De ma már például Bach zenekari szvitjei akár tucatnyi autentikus felvételen hallhatók. Akit érdekel, akár hallás után is tájékozódhat, tanulhat, ma már létezik egy új régizenei hangzó hagyomány.

   – Nagy veszély, ha valaki a hangzó hagyományokból indul ki, és nem abból, ami Brahms tanácsa: egy darab megtanulásának kétharmada a fotelban ülve kell, hogy megtörténjék. A korábbi tanulmányokból, a kottából kell, hogy a képem kialakuljon a műről. Abból borzasztó dolgok sülhetnek ki, ha azt figyelem, hogyan csinálja Harnoncourt, vagy Brüggen, hogyan játssza Leonhardt vagy Bilson, és abból akarom a saját előadásomat megvalósítani.

   – Mi az nehézsége Quantz nyelvének? Miért tartott sokáig lefordítani?

   – Igazán jól az érti, aki ennek a korszaknak a németségébe beledolgozza magát. Quantz nem követi a mai szórendszabályokat, nem a mai kifejezésrendszer szerint fogalmaz, régies. Van egy szava: hebend; háromszor használja a kötetben, a mai napig nem tudom, hogy mit jelent, pedig a német kollégákat is megkérdeztem, ők sem tudják. Így kell(ene) a menüettet játszani. De hát így nem tudom, hogy hogyan. Legalábbis ebből a forrásból nem. Persze, ott van még, mondjuk, Mattheson tökéletes karmesterről szóló 1739-es könyve, amelyik még vastagabb és még nehezebben érthető – abból is lehet erről tájékozódni.

   – És ha már évtizedek óta lenne magyar Quantzunk, nem lenne meg az a veszélye, hogy lefordítható állításai megfellebbezhetetlen igazságokként lennének kezelve?

   – Lehetséges, de az elég nagy baj lenne. Több okból is. Egy: Isten igazságához nem egyetlen út vezet. Kettő: egyik legfőbb tanulsága a régizenéről szóló újabb ismereteinknek, hogy ami igaz Észak-Olaszországban, nem igaz Németországban. Vannak helyi, személyes ízlések. Vannak ügyes és ügyetlen megfogalmazások. Véleményem szerint semmit, még a Bibliát sem szabad úgy értelmezni, hogy az parancsot ad egyfajta magatartásra.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

20:30 : Budapest
Pesti Vármegyeháza

Semmelweis Egyetem Medikus Zenekara
Vezényel: Dubóczky Gergely
WAGNER: A bolygó hollandi – Nyitány
WAGNER: A nürnbergi mesterdalnokok: 3. felvonás - előjáték
BRAHMS: II. D-dúr szimfónia Op. 73.
esőnap: 2019. június 25. (kedd) 20:30
A mai nap
született:
1906 • Pierre Fournier, csellista († 1986)
1942 • Kasza Katalin, operaénekesnő