vissza a cimoldalra
2020-01-29
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11463)
A csapos közbeszól (95)

musical (193)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1857)
Franz Schmidt (3514)
José Cura (582)
Miller Lajos (92)
Kimernya? (3434)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7245)
Bartók Rádió (758)
Élő közvetítések (8358)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4668)
Palcsó Sándor (280)
Operett, mint színpadi műfaj (4211)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (606)
Társművészetek (1577)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1385)
Erkel Színház (10442)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A Sátán útitársaként (Faust a Metropolitanből Szegeden)
Márok Tamás, 2011-12-14 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Faust a Metropolitanből Szegeden 2011. december 10.
Szeged
Belvárosi Mozi

GOUNOD: Faust
Élő közvetítés a Metropolitan Operából

*

Szegeden is maradt még egy szép belvárosi mozi (így is hívják), s van ebben a moziban maroknyi elkötelezett mozis, úgyhogy itt is vetítik a Metropolitan élő operaközvetítéseit. S nyomban hozzáteszem: megvan a szép számú, elkötelezett közönség is, amely egy-egy ismertebb darabra megtölti a nézőteret, de a ritkaságoknál is legalább félház van. Akad néhány újságíró, ráérő operista, rajongó orvosprofesszor, aki éppen 20 éve hozta a hírt Bécsből, hogy „René Pape!”. A Varázsfuvola Öreg papját énekelte akkor, fiatalon. A hír igaznak, sőt a mostani estén szenzációsnak bizonyult. S persze zavar egy kicsit, hogy mellettem azt duruzsolják, hogy „Siepivel van a fülemben”, meg hogy „nem elég sötét”, meg efféle varázsszavakat, amelyeket tényleg csak a megszállott operatikusok képesek mormolni. (Lásd még: „Fratello mormorate?”, Forza del destino) De hát magunkat is közéjük számítjuk – miközben sokszor azért bosszantanak bennünket.

Halljuk mi is, hogy a Valentinre kijelölt Russell Braun sötétíteni próbálja a hangját, ám a magasabb regiszterben és a harmadik felvonásban mind a csalás, mind a hangszín egyre világosabbá válik, de hát olyan magabízással harsog! Technikailag és esztétikailag persze képzelhetnénk finomabbat, de hát nem ez a figura, maga? Nem ez a kicsit harsány fickó, aki súlyosabbnak próbál látszani annál, mint ami, s amikor imádott testvérének a legnagyobb szüksége lenne rá, akkor megátkozza, ahelyett, hogy a támasza lenne?

Halljuk, hogy a hangerő kicsit túlvezérelt, sokszor a szabályzó után nyúlnánk. Leginkább a bariton és a zenekar harsány, s azon morfondírozunk, hogy ebből mennyi a dirigáló Yannick Nézet-Séguin sara és mennyi a technikáé. (A Bartók Rádió hangtárában ellenőrizve: nem a karmester a ludas.)

A musical-, és prózarendező Dess McAnuffnál nincsenek kétségeink. Biztos kézzel nyúlt a darabhoz, de talán még biztosabb volt az az ízlés, amelynek nevében őt kérték a feladatra. A szünetben arról beszél, milyen sokszínű a darab, s a legnagyobb baj az lenne, ha valaki kizárólag melodrámának, komikus darabnak, vagy sorstragédiának ábrázolná. Rendezése igazolja szavait: a poétikus pillanatokat poénok oldják föl, majd a következő képtől megfagy a vérünk. A hullámzást leginkább René Pape, a német származású Mefisztó képviseli. Elegáns, energikus, még kitűnően táncol is. Földgömbfejű sétapálcájával és hangjával egyaránt képes varázsolni. A nyitóképben több hangot szeretnénk tőle, aztán a Rondóban megmutatja, hogy van neki elég, csak hát hosszú a darab… Elegáns öltönyökben kalauzolja végig a darabon a megfiatalított Faustot, mint holmi idegenvezető. Minden pillanata autentikus, minden mozdulata hiteles, zavartalanul rajonghatnánk érte.

Ebben csak egyvalami zavar meg bennünket: hogy van egy csoda is színpadon. Jonas Kaufmannt sok operarajongó fejcsóválva fogadta: ugyan minek énekel Faustot Siegmund után? A tenor erről a szünetben két dolgot mond. Egyrészt, hogy Domingo is megcsinálta, igaz, nem egy időben, hanem 15 év különbséggel (diszkrét fricska a nagy szólamtársnak). Másfelől, hogy Wagnert is könnyű hangon kell énekelni, akkor nem árt meg Gounod-nak.

Nos, meghallgatva őt mindkét szerepben, kétségünk nem marad. Lenyűgözően énekelt, szenvedéllyel, muzikálisan, kifejezően. A II. felvonás magas h-ján lélegzetelállító diminuendót csinált. („Nem kellett volna a végén falzettbe elmennie” – fanyalognak derék operatikusaim.) Ez könnyebb hangtól is technikai bravúr volna, neki azonban sötét alaptónusa van, s így még nehezebb a dolog. De nem a triplaszaltó a legérdekesebb, hanem a művészi erő. Kaufmannt egyre többen emlegetik a XXI. század Corellijeként. Nem a dicséret, hanem annak iránya érdekes. Ő is hangfenomén, neki is drámai és ugyanakkor hajlékony, kifejező matéria áll rendelkezésére, neki is szívdöglesztő külső adatott, ő is törekszik a kifinomult hangi megoldásokra, és kitűnő színész. Ám mindezen túl a legfontosabb a lelki érzékenység és finomság, az érzelmek gazdagsága, ami összeköti halhatatlan olasz kollégájával. Nemcsak hangfenomén, de lélekfenomén is.

A Faust előadásában mindig nagy probléma a címszereplő öregítése, majd megfiatalítása. A manőver (maszk, hosszú, ősz szakáll, enyhe Parkinson-kór) könnyen válik mulatságossá. Nos McAnuff nehéz és igaz megoldást választ: csak egy kis bajszot tesz a tenorra, sötét köpenyt ad rá, meg botot ad a kezébe, és énesével eljátszatja az öregséget. Kaufmann üres tekintettel, alig mozdulva araszol odébb, arcán teljes lemondás, hangja zártan, sötéten szól. Az öreg tudós életproblémáját nem illusztrálják, hanem megjelenítik. A fiatal Faust szólamát – benne a nevezetes Cavatinát – erőtől duzzadóan, szinte érzékien frazírozza. Csak a magas c sikerült kevésbé lenyűgözőre, mint az addigiak alapján számítottuk. A sok fényes magas hangot hallva tudjuk be ezt árnyalatnyi fáradtságnak.
(Faust ebben a változatban atomtudós, s megfiatalításával az időben is visszamegyünk valahová az I. Világháború környékére.)

A Margitot éneklő Marina Poplavszkajának olyan állkapcsa van, hogy a legfinnyásabb izélésű antropológusok is elismerően csettintenének, mint anatómiai csodára. Nem mondanánk elbűvölőnek, de nagyon különös lány, Faustnak kell belelátnia a szépséget. A hangszíne is furcsa. Poplavszkaja magabiztosan uralja a szólamot, bravúrokra is képes, szuggesztíven állítja elénk a karaktert. Csak annyi bajom van vele, hogy nem hat meg, bár nehezen tudnám eldönteni, hogy ez magának a figurának vagy az alakításnak a sajátossága.

A zárótercettben rövidre nyírt hajjal, mocskos kék zsákruhában, trampli bakancsban raboskodik, Faust Armanira hajazó csíkos öltönyben, gomblyukában virággal érkezik megmentésére. A látvány kiáltó disszonanciája jól mutatja a vállalkozás lehetetlenségét, azt, hogy e két szív mekkora távolságban is van egymástól. Utána – akárha Kovalik Mefistofeléjében – Margit csigalépcsőn szalad föl a mennybe, kishúga, bátyja nem jön elébe. McAnuff az utolsó akkordokkal még visszaadja nekünk agg Faustunkat, aki – hosszú, szerelmes, gyötrelmes álma után – mégiscsak kiissza a méregpoharat. (Drága operatikusaim immár hallgatnak.)
Pattogó léptekkel, fütyörészve ballagok haza az enyhe decemberi éjszakában. Ugyan, barátaim, dehogy hanyatlik!

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Koros-Fekete Fanni (hegedű), Bálint Péter (zongora)
"Hangulatkoncert"
JANÁČEK: Szonáta hegedűre és zongorára
MOZART: G-dúr szonáta zongorára és hegedűre, K. 301
MONDELSSOHN: Variations Sérieuses, op. 54
BACH: d-moll partita, BWV 1004 - Chaconne

19:00 : Budapest
Fészek Művészklub

Tóth Ágnes (fuvola), Szűcs Péter (klarinét),
TRIO Y:
Varga Oszkár (hegedű), Matuska Flóra (gordonka) Dani Imre (zongora)
Magyar Kortárszene a Fészekben IV. - Huszonévesek kamarazenéje
GELLÉRI ANDRÁS: Transformotion II.
ZÁMBÓ JONATÁN: T(Rio)
PERSÁNYI ZSÓFI: Jeux – á B.H.
KECSKÉS D. BALÁZS: Chantsd’amour
SZÉCSI LŐRINC: Triószonáta
SZŐCS MÁRTON: ArcsIncertaines

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ADAM: Giselle

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Matias Tosi (ének)
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara (karigazgató: Pad Zoltán)
Vezényel: José Cura
JOSÉ CURA: Montezuma és a rőthajú pap – vígopera (de azért nem annyira) [ősbemutató]

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Mihail Pletnyov (zongora)
MOZART: Esz-dúr szonáta, K. 282
BEETHOVEN: Asz-dúr szonáta, op. 110
MOZART: C-dúr szonáta, K. 330
BEETHOVEN: c-moll szonáta, op. 111
A mai nap
született:
1782 • Daniel Auber, zeneszerző († 1871)
1862 • Frederick Delius, zeneszerző († 1934)
1924 • Luigi Nono, zeneszerző († 1990)
elhunyt:
1962 • Fritz Kreisler, hegedűs (sz. 1875)