vissza a cimoldalra
2019-01-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4178)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61444)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2285)
Társművészetek (1286)
Haladjunk tovább... (218)
Kedvenc felvételek (150)
Kedvenc előadók (2832)
Milyen zenét hallgatsz most? (25007)
Momus társalgó (6349)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11305)
A csapos közbeszól (95)

Kimernya? (2919)
Marilyn Horne (468)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1244)
Élő közvetítések (7669)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3077)
Erkel Színház (9625)
Cziffra György (107)
A nap képe (2120)
Szentély az isteni Anna Nyetrebko-nak (2929)
Operett, mint színpadi műfaj (3801)
Momus-játék (5588)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1569)
Franz Schmidt (3260)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (810)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2647)
Jonas Kaufmann (2336)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Motezuma aranya (Vivaldi operája a Dynamictól)
Balázs Miklós, 2011-12-12 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

Vivaldi: Motezuma VIVALDI: Motezuma

Motezuma: Vito Priante
Mitrena: Mary-Ellen Nesi
Teutile: Laura Cherici
Fernando Cortés: Franziska Gottwald
Ramiro: Theodora Baka
Asprano: Gemma Bertagnolli
Il Complesso Barocco
Teatro Comunale di Ferrara
Conductor: Alan Curtis
Director: Stefano Vizioli

Dynamic
2 DVD
33586

*

A barokk operában az a rossz, hogy többnyire éppen két órával hosszabb, mint kéne, vagy mint azt a cselekmény vagy a muzsika minősége megkövetelné. A barokk operában az a rossz, hogy könnyebben válik unalmassá, mint a tévéközvetítés az Országgyűlés általános költségvetési vitájáról. A barokk operában az a rossz, hogy az ember a sokszor hosszú percekig tekergő recitativóknál könnyen elbóbiskolhat, még mielőtt a bárgyú bosszúáriák vagy más lelki bajoktól hangos, cirkalmas nóták hada számolatlanul sorjázna egymás után. A barokk operában az a rossz, hogy ha teheti, rögvest és rendre ellene mond minden dramaturgiai aranyszabálynak és színházrendészeti zsargonnak, és néha minden, de minden elképzelhető módon betart a józan észnek. A barokk operában az a rossz, hogy jobb híján Verdin, Puccinin meg Wagneren edzett füllel kell hallgatnunk – de ez persze már minket minősít, nem a tárgyat –, így hovatovább a szépséges és zengzetes kórustablókról is, fájdalom, jobbára le kell mondjunk.

A barokk operában az a jó, hogy az énekeseket sosem nyomja el az üvöltő mamutzenekar, melyet máshol a zeneszerző és a karmester szent szövetsége duzzasztana eléjük, s a vokális zenei kifejezésnek nem kell a túlvezérelt hangerő csapdájában vergődnie. A barokk operában az a jó, hogy pátosztalan patinájában, gyűrött ódonságában is annyira újszerűnek hat, hogy valamiért mégsem lépünk le az első felvonás után, ha netán „középszerűnek” ítéljük az előadást. A barokk operában az a jó, hogy nincs „bezzeg a Pavarotti”, meg „bezzeg a Flagstad”, mert a mai barokk operajátszás nem termelt ki akkora óriásokat, akikre minden félművelt zsöllyelakó könnyes szemmel visszamutogathat „a régi szép idők” párájával a szemében. (Jaj, ha egyszer élőben is hallotta, sosem szabadulsz). A barokk operában az a jó, hogy van egy nagyjából kétszázötven évnyi szünet a megszületésük és újrafelfedezésük között, nem úgy, mint a romantika meg a verizmus remekeinél, ahol a hagyomány töretlen (és ráadásul: kötelez, mert olyan), így lehetőleg minden tenor hangfajba besorolt kezdő énekest csakis Carusóhoz lehet és kell mérni, s ócsárolni nyakló nélkül. A barokk operában az a jó, hogy a recepciótörténete legtöbbször csak két-három évtizednyi jobb-rosszabb kísérletet ölel fel, így senki sem állítja, kizárólag recsegő acetát lemezekről lehet megtanulnunk, hogyan is kellene ezt vagy azt az áriát „megcsinálni”. A barokk operában az a jó, hogy nemcsak újra fel kellett fedezni, de élő tradíció híján újra ki is kellett találni, hogy tényleg a miénk, maiaké – nem megörököltük, hanem megteremtettük.

Azonban az a legutóbbi, alig több mint három évtized, melyről szólva már beszélhetünk a barokk operák előadásának valamiféle „hagyományáról”, hallatlanul tartalmas volt, küzdelmes, vitás, de eredményekben és tapasztalatokban gazdag mind a zenei megvalósítás (lásd még: korhű hangszeres, historikus előadói mozgalom térnyerése) mind a teátrális színrevitel tekintetében. (Hogy az a merőben más jellegű, a romantikus tendenciáktól élesen elkülönböző dramaturgiai eszköztár, mely általánosságban a barokk operát jellemi, csakugyan adott-e annyi muníciót és kibontakozási lehetőséget a zenés színpadok rendezőinek, mint amennyit vártunk egykoron, azt nem célom e sorok között megválaszolni.) Mindazonáltal tagadhatatlan: jó ideje formálódóban volt és van egy, az operajátszáson belül működő „barokkista műhely”, mely vércseként csap le a kisebb, de jó akusztikával bíró teátrumokra, a korabeli hangszereken játszó zenei együttesekre, a kis hangú, de tehetséges énekművészekre, hogy ezekkel Händel vagy Vivaldi remekeit megszólaltassa, és megteremtse a maga tizennyolcadik századát: voltaképpen a mi tizennyolcadik századunkat.

Vivaldi nemrégiben napvilágra hozott dalműve, az utolsó azték uralkodót megéneklő Motezuma nem éppen „a legvidámabb barokk”, viszont van benne annyi szenvedély, keserv, gyötrelem meg elhalálozás, hogy az ember fia eltöltsön vele csaknem három teljes órát. A darab filológiájának színes történetétől, ha szabad, megkímélem az olvasót, azt jó öt éve Varga Péter kollégám kiváló írása már megtette a mű első lemezfelvételének alapos recenziójában ugyane lapban. Visszautalni erre a premier-lemezre azonban nagyon is szükséges, hiszen a jelen cikkben tárgyalt produkció előadóinak egy része azonos a Deutsche Grammophon által 2006-ban megjelentetett stúdiófelvétel közreműködőivel: a karmester és zenekara (Alan Curtis és az Il Complesso Barocco), valamint a címszereplő megformálójának személye (Vito Priante) ilyen. A ferrarai előadás, melyet e DVD rögzít, alig két esztendővel az ominózus világpremier-lemez után készült, s az olasz Dynamic kiadó gondozásában került a piacra.

A Motezumával az a baj, hogy minden negatív sztereotípiát (vö.: első bekezdés) elénk tár a barokk operákkal kapcsolatosan, ugyanakkor az a jó, hogy minden pozitívat (vö.: második bekezdés) is. A rendezés (Stefano Vizioli munkája) alapvetően jó úton jár, amennyire mozgalmassá, élettelivé lehet tenni egy ennyire statikus, utóvégre kissé fárasztó és vontatott darabot, azt ő megteszi, kihasználva a színházbelsőnek a színpadtérhez nem tartozó tereit is. (Egyes áriák így konkrétan a földszinti páholyok tövében hangzanak el, ahol a könyökükre támaszkodó nézők reakcióit is megfigyelhetjük.) Hangilag jó formában lévő, felkészült és kompetens énekesgárda állt a színház rendelkezésére, köztük olyan, kiváló színpadi adottságokkal, muzikalitással és példás stílusismerettel rendelkező művészek, mint Mary-Ellen Nesi (Mitrena), Laura Cherici (Teutile) vagy Gemma Bertagnolli (Asprano), hogy a szólisták terén aligha szorul mentegetőzésre ez az előadás. Az imént említett Priante is oly otthonosan mozog a szerepében, hogy hajszálnyi hibát sem lelni a produkciójában, igaz, olyannyira hozzánőtt már ez a karakter, mint csigához a háza. Ám az igazi ragyogást nem csupán a válogatott énekhangok, meg az aztékok vakító aranya kínálják, hanem Alan Curtis nagyszerű zenekara, akik a legjobb értelemben vett rutinnal, példás kifejezőkészséggel zenélnek, s Vivaldi e nem túl eredeti darabját színes és megismerésre feltétlen érdemes munkaként tálalják.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Gulyás Márta tanítványai
Házimuzsika a Zeneakadémián

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Pusker Júlia (hegedű)
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Ricardo Casero
TAKEMITSU: Visions
MENDELSSOHN: e-moll hegedűverseny, Op.64
SIBELIUS: A tengeri nimfák – szimfonikus költemény, Op.73
DEBUSSY: A tenger

19:45 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bertrand Chamayou (zongora)
Budapesti Fesztiválzenekar
Vezényel: Robin Ticciati
R. STRAUSS: Don Juan, Op.20
RAVEL: G-dúr zongoraverseny
DEBUSSY: Pelléas és Mélisande - szvit, Op.80
WAGNER: Előjáték és szerelmi halál a Trisztán és Izoldából
19:00 : Pécs
Kodály Központ

Balázs János (zongora)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Bogányi Tibor
CSAJKOVSZKIJ: b-moll zongoraverseny
DVOŘÁK: IX. „Újvilág” szimfónia

19:00 : Szombathely
Bartók Terem

Lakatos György (fagott)
Savaria Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Madaras Gergely
DEBUSSY: Egy faun délutánja
C.Ph.E. BACH: B-dúr fagottverseny
RAVEL: Daphnis és Chloé – balettzene

19:00 : Miskolc
Művészetek Háza

Kelemen Barnabás (hegedű)
Kokas Katalin (brácsa)
Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Csurgó Tamás
MOZART: Figaro lakodalma – nyitány, K.492
MOZART: Esz-dúr sinfonia concertante, K.364
BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia, Op.14
A mai nap
született:
1734 • François-Joseph Gossec, zeneszerző († 1829)
1828 • Reményi (Hoffmann) Ede, hegedűs († 1898)
elhunyt:
1751 • Tomaso Albinoni, zeneszerző (sz. 1671)
1994 • Cziffra György, zongoraművész (sz. 1921)