vissza a cimoldalra
2019-07-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11352)
A csapos közbeszól (95)

Balett-, és Táncművészet (5840)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6951)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3308)
Erkel Ferenc (1059)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (985)
Opernglas, avagy operai távcső... (20256)
Operett, mint színpadi műfaj (3989)
Kimernya? (3175)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1696)
Franz Schmidt (3374)
Élő közvetítések (8013)
Erkel Színház (10287)
Társművészetek (1320)
A nap képe (2136)
Udvardy Tibor (208)
Edita Gruberova (3086)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

„Abban maradtunk, hogy adok magamnak egy ’próbaévet’ az Operaházban” (Kovács János)
- zéta -, 2011-12-07 [ Interjúk ]
nyomtatóbarát változat

A nyáron múlt hatvan éves, lassan negyven éve ugyanazon a munkahelyen dolgozik, a Magyar Állami Operaházban, de vendégként rendre előfordul szinte mindegyik magyar zenekarnál. Most ősszel ő kapta a Café Momus-díjat, melynek átadása a legjobb apropó volt egy beszélgetéshez.

Kovács János    – Mikortól láttad, hogy a te utad a vezénylés lesz?

   – Nem akarok álszerénynek tűnni, de ebben még most sem vagyok biztos. A konzervatóriumban kezdődött, ahova én zeneszerzés szakra jártam és közben zongorát tanultam. Már nem is tudom, mi okból, de már az első évben, tizenöt évesen nekiálltam és az osztálytársaimból, meg a szomszédos osztályokból összeszerveztem egy zenekart és (csak egyre emlékszem biztosan) eljátszottuk Beethoventől a Coriolan-nyitányt. Nem tudom, honnan jött az ötlet, de sikerünk volt és ez szárnyakat adott. Utána már egyenes volt az út, illetve mégsem annyira, akkoriban ugyanis csak ötévente indítottak karmesterképző osztályt, s nekem – korengedménnyel – 17 évesen kellett megfelelnem a követelményeknek.

   – Sokan hangszeres képzést követően, esetleg hosszasabb előadói pályát követően jutnak el a vezénylésig, de te egyből itt kezdtél.

   – Ha nagyon őszinte akarok lenni: nem tudtam magamat zongoristaként elképzelni.

   – Maradt tehát a dirigálás. Kik voltak a számodra meghatározó személyiségek?

   – Mindenekelőtt Simon Albert, aki nem egyszerűen tanár volt, hanem egy rendkívüli képzettségű és műveltségű, végtelenül elkötelezett muzsikus. A vezényléstechnikát pedig Kórodi Andrástól tanultam meg.

   – A Zeneakadémia után pedig egyből következett az Operaház.

   – Nem volt ilyen egyszerű. Én a főiskolán elég sznob voltam, azaz azon zenészek közé tartoztam, akik eléggé lenézték az operát. Nem gondoltam, hogy nekem mélyebben el kellene merülnöm ebben a műfajban. Ráadásul amikor végeztem, Simon Albert fölajánlotta, hogy maradjak bent a Zeneakadémián mellette, tanársegédként. Igen ám, de Kórodi – akinek az egyéniségétől amúgy elég távol állt az erőszak – megmakacsolta magát, hogy nekem igenis ki kell próbálnom az operát. És abban maradtunk, hogy adok magamnak egy „próbaévet” az Operaházban. Ez az egy év azóta tart. Szerelem lett belőle.

Kovács János

   – Korrepetitorként kezdtél, majd fokozatosan végigjárva a ranglétrát lettél vezénylő korrepetitor, karmester, első karmester, főzeneigazgató, sőt az idén nyáron még megbízott főigazgató is néhány napig.

   – Na, ez utóbbira egyáltalán nem vagyok büszke. Azt csak azért vállaltam, hogy az előző megbízott főigazgató lemondása utáni interregnumban a megbízott főzeneigazgató ne tehessen több kárt az intézményben.

   – De a ranglétrát azért hősiesen végigjártad.

   – Igen, és áldom a Jóistent, hogy ez így történt. Ha az igazán nagy Maestrók pályáját végignézzük (akikhez azért nem hasonlítanám magamat), szinte mindannyian ezt az utat járták. Korrepetitorként kezdett Bruno Walter, Karajan, Solti, Ferencsik és még sokan mások is. Csak mostanában lett divat, hogy valaki már harmincévesen a csúcsra juthat.

   – Amikor ezt a pályát elkezdted, még Lukács Miklós igazgatta az Operaházat. Mai szemmel nézve az egy igazi aranykor volt, rendkívüli képességű művészek léptek fel estéről estére, s heti rendszerességgel érkeztek világsztárok egy-egy előadásra beállni.

   – Ez így van. Akkor a Ház minden zugából nemes muzsika dőlt és fantasztikus szólistáink léptek színpadra. Olyan kongeniális énekeseink voltak, mint Melis György, Ágai Karola, Ilosfalvy Róbert és még sorolhatnám. Amikor nemrégiben László Margitot köszöntöttük, újra meghallgathattam vele a Pamina-áriát a Varázsfuvolából. Az egy csoda volt, nincs ilyen énekes ma a Házban. De említhetném a feleségemet, Sudlik Máriát is. Nemrégiben megkaptam egy Porgy és Bess-felvételt vele, hát, ahogy azt a siratót énekli…

   – Ő a te pályádon is alakító szerepet töltött be, ugye?

   – Nagyon is. Nálunk otthon minden a zenéről szólt. Ráadásul ő egy ízig-vérig színpadra termett énekesnő volt, akinek sosem volt lámpaláza, mert a színpad volt a lételeme. Mondta is nekem, én csak azért kellek neki, hogy kitöltsem az űrt a két előadás között. Nélküle sosem lettem volna sikeres operakarmester.

   – Visszatérve az Operaházra: mi változott a 70-es évek óta? Miért lett ilyen viperafészek a színház? Mi okozhatja a gondot? S hogy lehet ilyen légkörben dolgozni?

   – A furkálódás, piszkálódás, egyes szerepek érdekében történő aknamunka régebben is jellemző volt, de az egész megmaradt egy kezelhető szinten. A Ház pedig üzembiztosan működött. Az anyagiak egyáltalán nem kerültek annyira előtérbe, mint most. De művészi szinten is érdekes változások történtek. Amikor én bekerültem, elképesztően nagy egyéniségek ültek a zenekarban is. Talán ma egységesebben szólal meg ez az együttes, de az egyéniségek kivesztek belőle – remélem, ezzel nem sértek meg senkit. A színházban most nagyon nyomott a légkör, de nincs mit tenni. Bizakodunk, hogy majd csak helyreáll a világ rendje.

Kovács János    – Te legendásan társulatpárti vagy, és ezt, amikor csak tudod, hangsúlyozod.

   – Hogy ne csak rólam beszéljünk: ugyanezt mondják mind a nagy mogulok. Tavalyelőtt úgy volt, hogy együtt dolgozunk Zsámbéki Gáborral az Anyeginben (ami végül elmaradt). Többször találkoztunk és ő mondta, hogy színház csak társulatban képzelhető el. Az egyéniségek felnevelhetők és lehet hosszú távon építkezni, tervezni. Nem hiszek olyan színházban, ami esténként összeszedett előadókból áll. Magam is e szerint élek, sosem tudtam volna állandó helyváltoztatással dolgozni különféle színházakban. Idegen tőlem az a mentalitás, amit ma sok helyen látni, hogy egy jelentős dirigens akár három helyen is elvállal vezetői posztot, mert sehol sem kérnek tőle három hónapnál több ottlétet egy évben. Én ebben nem hiszek.

   – Az idén betöltötted a hatvanat. Késztetett ez bizonyos számvetésre?

   – Igen, az ember elgondolkodik, hogy mennyi is van hátra, és megdöbbent, hogy még mi mindent nem végzett el. Hogy mennyi remekmű várhat még rám.

   – Azért nem panaszkodhatsz, hiszen Mozarttól a kortársakig gyakorlatilag mindent elvezényeltél.

   – Hát messze nem mindent. Hogy csak a Mozart előttieket említsem, Bachtól csak a h-moll misét dirigáltam, meg néhány Brandenburgi versenyt. Szégyen! De például még sosem vezényeltem a Verdi Requiemet sem. Egyszerűen nem jött össze.

   – Ez tényleg meglepően hangzik. Viszont szinte valamennyi szimfonikus zenekarnál rendszeresen előfordulsz. Úgy látom, ott a későromantikusokat kérik tőled, például sok Brucknert dirigálsz.

   – Ez nem így van, én szinte sosem választok műsort. Ma estére [a beszélgetés nov. 24-én készült – a szerk.] például kértem a szervezőket, találjanak valamit a Debussy Szent Sebestyén vértanúsága mellé. Nagyon hálás voltam a Glagolita miséért, mert sosem volt vele dolgom és Janáček igazán nagyszerű zenét komponált. Szóval, legtöbbször én csak elfogadom a javaslatokat.

   – Mindig ilyen jó összeállítást kapsz?

   – Pár éve szintén szabad kezet adtam a szervezőknek, akik erre kitalálták, hogy adjuk a Csillagok háborúja zenéjét. Na, akkor nemet mondtam, nem is én vezényeltem. Ennyi szabad időm azért nincs!

   – Bántóan kevés lemezfelvétel készült veled…

   – …hála Istennek…

   – Ennyire nem vonz a műfaj? Csak az élőzenében hiszel?

   – Azért van néhány felvételem. Amikor meghalt Ferencsik és a már előkészített Hunyadi Lászlót kellett rögzíteni, megtaláltak engem. Nekem nem stílusom a patikamérlegen való méricskélés. Megállni öt ütemenként és újra felvenni, majd még egyszer és még egyszer. Szerintem ez megöli a zenét. Vagy én nem vagyok erre alkalmas. Még volt egynéhány ilyen helyzet, de kölcsönösen kerüljük egymást a lemezcégekkel. Jól van ez így.

Kovács János
Műsorajánló
Mai ajánlat:
10:00 : Budapest
Hagyományok Háza

"III. Fehér Ilona Nemzetközi Hegedűverseny" - Elődöntő

19:00 : Budapest
Kiscelli Múzeum

Anima Musicae Kamarazenekar
"A barokk zene bölcsője"
VIADANA: Sinfonia a „Padovana”
CASTELLO: Sonata Prima
CIMA: Sonata a 2
FONTANA: Sonata 16 a 3 Violini
FRESCOBALDI: Canzon Sesta a 4
GABRIELI: Canzona due a septimi toni a 8
VIVALDI: Concerto a L’estro Armonicoból, Op. 3. No. 11.

19:30 : Budapest
Pesti Vigadó

A hongkongi Egyházmegyei Fiúiskola Szimfonikus Zenekara
19:00 : Szombathely
Savaria Egyetemi Központ

Sebestyén Márta
Szent Efrém Férfikar

19:30 : Eger
Egri Bazilika

Keith John (orgona)
A mai nap
született:
1927 • Kurt Masur, karmester († 2015)
1954 • Hollós Máté, zeneszerző