vissza a cimoldalra
2018-10-23
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (61183)
Kedvenc felvételek (149)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4071)
Társművészetek (1278)
Kedvenc előadók (2824)
Milyen zenét hallgatsz most? (24998)
Haladjunk tovább... (214)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2283)
Momus társalgó (6348)
Kedvenc művek (143)

Olvasói levelek (11291)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2937)
Zenetörténet (244)
Kiss B. Atilla (191)
Operett, mint színpadi műfaj (3734)
Lisztről emelkedetten (931)
Kimernya? (2773)
Kolonits Klára (1078)
Élő közvetítések (7462)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (1124)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1507)
Franz Schmidt (3200)
Mi újság a ZAK-on és a hazai koncerttermekben? (289)
A hangszerek csodálatos világa (183)
Giacomo Meyerbeer (653)
Jonas Kaufmann (2276)
Opernglas, avagy operai távcső... (20149)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Karmesterportrék XLIV. – Karel Ančerl
Balázs Miklós, 2011-12-06 [ Esszék és tanulmányok ]
nyomtatóbarát változat

Karel Ančerl Igazi virtuóz dirigens volt. Mestere a szakmájának. Emberként barátságos, józan és megvesztegethetetlenül optimista. Tizennyolc hosszú éven át vezette a Cseh Filharmonikusokat, méghozzá nehéz, kemény és munkás történelmi időkben. Pedig a 40-es évek végére azt lehetett hinni, a kommunista puccs után, Talich félreállításával és Kubelík távoztával véget ért az aranykor, mely európai hírnévhez jutatta az együttest. A náci haláltábor poklából szinte a csodával határos módon megmenekülő, és hazatérő Karel Ančerl ismét kivezette a „cseheket” a nemzetközi porondra. Zenekarának új mércét szabott, s túlzás nélkül állítható: a keleti blokk egyik legkiválóbb szimfonikus együttesévé formálta azt.

1908 áprilisában, Tučapy városkában született Karel Ančerl, Soběslav mellett, az akkori Osztrák-Magyar Monarchiában. Családja, noha kulturálisan tájékozott volt, korábban semmilyen szállal nem kapcsolódott a zenéhez; Karel fiuk azonban kisgyermekként hegedülni kezdett, s alig volt tizenegy esztendős mikor már szülővárosának zenekarát erősítette. Később Prágában folytatta a tanulmányait, a gimnázium mellett zongorázni tanult, s hamarosan nem mindennapi szervezőkészségét is megcsillogtatta, mikor saját zenekart próbált szervezni. Szülei egyet nem értése ellenére beiratkozott a konzervatóriumba, ahol zeneszerzést, ütőhangszeres játékot és vezénylést hallgatott, s aktívan tanulmányozta a haladó szellemű cseh zeneszerző, Alois Hába mikrotonális kompozícióit.

Ez idő tájt immár lehetősége nyílott arra, hogy a Cseh Filharmonikusok próbáin részt vegyen, s nemcsak a zenekar teljhatalmú vezetőjének, a legendás Václav Talichnak a munkáját figyelhette folyamatosan annak mesterkurzusain, de számos jeles vendégkarmester mellett is asszisztálhatott. (Így például Bruno Walter elismerését is kivívta, mikor Mahler II. szimfóniájának prágai előadásakor ő instruálta a színfalak mögötti zenekart.) Ančerl önálló karmesteri bemutatkozására 1930 nyarán került sor, amikor saját diplomamunkáját (Sinfonietta) dirigálta a Filharmonikusok élén. Elhatározása, mely szerint a karmesteri hivatást választja, ekkoriban érlelődött meg benne.

Karel Ančerl A következő esztendők az útkeresés, a kortárs zene melletti aktív kiállás jegyében teltek. Előbb Herrmann Scherchen oldalán segédkezett Hába Anya (Matka) című progresszív operájának bemutatóján (1931), majd állandó karmesterséget vállalt a prágai ún. Felszabadított Színházban*, később a Csehszlovák Rádióban (Radiojournal). Nemzetközi karrierjének indulása is erre az időszakra datálódik, az ISCM (International Society for Contemporary Music) Fesztiválokon rendre komoly sikerrel szerepelt (Bécs, 1932 és Amszterdam, 1933), de például Strasbourgban és Párizsban is meleg hangú kritikák kísérték a fellépéseit.

A ’30-as évek második felében pályája már meredeken felfelé ívelt, mind nagyobb tekintélyt vívott ki magának a rádiónál (zeneigazgató, 1933–39), a színházban, és meghívást nyert többek között a barcelonai ISCM Fesztiválra – a történelem azonban közbeszólt. Csehszlovákia német megszállását követően a Szabad Színház tevékenységét felszámolták, Ančerlt pedig felmentették a rádiónál betöltött állásából, s 1942-ben, zsidó származású lévén, elhurcolták. Terezínbe (német nevén Theresienstadt) deportálták, ahol a koncentrációs táborban, fogolyként is folytatta a muzsikálást: olyan zeneszerző partnerekkel méghozzá, mint honfitársai, Viktor Ullmann, Hans Krása, vagy Pavel Haas. (A források szerint Ančerl volt a koncertmestere a Terezíni Vonószenekarnak.) Említett kollégái nem élték túl a vészkorszakot: Ullmann, Krása és Haas egyaránt áldozatául esett a Holocaustnak 1944-ben, Ančerl azonban, noha több családtagját, köztük szüleit, feleségét és fiát is elveszítette Auschwitzban, élve került ki a lágerből.

Hazatérve újult erővel látott munkához: elvállalta a Május Ötödike Színház, azaz a Prágai Opera** irányítását, itteni működése – mely alatt hat operát tanított be és vezényelt – azonban mindössze két évig tartott, amikor újra a Csehszlovák Rádió kötelékébe tért vissza, s a Prágai Rádió Szimfonikus Zenekarának vezetője lett.
Ančerl pályáján az 1950-es év jelentette a következő fontos mérföldkövet, mikor kinevezték a Cseh Filharmonikus Zenekar művészeti vezetőjévé. A helyzet persze cseppet sem volt egyszerű: a prágai kommunista kormány ekkorra már konszolidálta a hatalmát, az ország elindult az erőltetett szovjetizálódás útján, s miután Talichot politikai okok miatt eltávolították és Pozsonyba száműzték, a fiatal Rafael Kubelík pedig – aki 1942-től vezette a zenekart – ’48-ban emigrált, Karel Ančerl tűnt a legbiztosabb választásnak a pozícióra. Bizonyosan nyomott a latban, hogy politikailag megbízhatónak tűnt, s nem mellesleg David Ojsztrah ajánlását is bírta.

Karel Ančerl Ančerl és a Filharmonikusok viszonya nem indult zökkenőmentesen. A muzsikusok kezdetben tartottak a karmester szokatlan vezetési stílusától, a várható személycseréktől, hiányolták nemzetközi rutinját. A tét nem volt kevesebb, mint hogy az együttes képes lesz-e megőrizni nehezen kivívott európai rangját egy, a szovjet érdekszférába szorult társadalmi és ideológiai berendezkedés és ennek megfelelni igyekvő kultúrpolitika keretei között. Ančerl tizennyolc évet felölelő, hatékony és eredményes működése a Cseh Filharmonikus Zenekar élén megadja a választ. A karmester nem csupán megőrizte az együttes játékának magas színvonalát, de az évek alatt tovább öregbítette annak renoméját. Számos külhoni turné adja ennek bizonyságát: Európán kívül vezetett körútjuk Ausztráliába, Új-Zélandra, Kínába, Indiába, sőt a ’60-as években az Egyesült Államokban és Kanadában is vendégszerepeltek. Emellett megannyi XX. századi (Bartók, Schönberg, Stravinsky, Prokofjev, Britten stb.) és kortárs darabbal bővítette a zenekar repertoárját a cseh mester, egyebek közt az emigráns honfitárs zeneszerző, Bohuslav Martinů műveinek legfontosabb szószólójává szegődött. Mindösszesen hétszázhatvanhat hangversenyt vezényelt együttese élén.

Az 1968-as Prágai Tavasz forradalmi eseményei azonban döntő fordulatot hoztak a karmester életében. Miután a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Prágába, hogy elfojtsák a megmozdulásokat, az ekkor hatvanéves dirigens úgy határozott, elhagyja Csehszlovákiát és a szabad világban folytatja karrierjét.
Torontóba távozott, ahol 1969-ben kinevezték a Torontói Szimfonikusok zeneigazgatójává. (Ennek előzményeiként 1966-ban a Cseh Filharmonikusokkal Montréalban turnézott Ančerl, s a címet már 1967-ben felajánlották neki.) Kanadai évei jelentették pályájának utolsó, ám meglehetősen rövidre szabott szakaszát. 1969 és ’72 között több ízben vendégeskedett eminens észak-amerikai zenekaroknál (New York-i Filharmonikusok, Cleveland Zenekar, Los Angeles-i Filharmonikusok, Pittsburghi Szimfonikusok stb.), fellépett Bécsben, Amszterdamban, Firenzében, majd 1970–71-ben Izraelben, az Izraeli Filharmonikusok élén dirigált több koncertet.
Ám csupán néhány éve maradt, hogy – súlyosbodó cukorbetegségével is megküzdve – a „szabad világ” nyújtotta előnyöket élvezze: 1973 májusában adta utolsó koncertjét Torontóban, majd ez év júliusában érte a halál ugyanitt. Az ún. Bársonyos Forradalmat követően özvegye hazavitette Karel Ančerl maradványait (1993), hogy hazája földjében nyugodhasson.

Karel Ančerl Néhány éve a Supraphon lemezkiadó egy nagyszabású CD-sorozattal adózott a karmester emlékének, s elérhetővé tette Ančerl hazai lemeztermésének legjavát egy negyvenhárom kötetet számláló, Ančerl Gold Edition címet viselő szériában. A repertoár, melyet e gyűjtemény felölel, Mozarttól Burghauserig húzódik, s élesen kirajzolja a cseh dirigens sokrétű művészi érdeklődését. Ančerl ugyanis egyaránt vonzódott a klasszikusokhoz és a modernistákhoz, a nemzetközi romantikus nagyságokhoz – különös tekintettel a honfitársak, Smetana és Dvořák alkotásaira – és a kortárs hazai komponistákhoz. Több felvételt*** is érdemes kiemelni ezek közül: Dvořák VI. (1966) és IX. szimfóniáinak (1961) rögzítéseit például, vagy Martinů V. és VI. szimfóniáját (1955 és ’56). 1958-ban a Bécsi Szimfonikusok élén Dvořák- és Smetana-művekből készített hanglemezeket a Philips számára.
Sosztakovics műveihez ugyancsak gyakran fordult: rögzített lemezt az I. (1964), az V. (1961) a VII. (1957) és a X. szimfóniából (1955, München, Deutsche Grammophon), emellett remek érzéke volt a nagyszabású oratorikus kompozíciókhoz: Dvořák Requiemjének (1959), Janáček Glagolita miséjének (1963), vagy Stravinsky Oedipus rexének (1964) felvételei szintúgy kiemelkedők Ančerl tolmácsolásában.

Ám az igazi felejthetetlen, megismételhetetlen gyöngyszemek talán Smetana Hazám ciklusának (1963) és Mahler IX. szimfóniájának (1966) felvételei. Alighanem ezekben az előadásokban rajzolódik ki legélesebben Ančerl rátermettsége, kivételes művészi érzékenysége és megfellebbezhetetlen mesterségbeli tudása. Kellő gondossággal és odafigyeléssel, mégis határozott kézzel nyúl Smetana szimfonikus költeményeihez, interpretációi technikailag kidolgozottak, logikusan felépítettek, mégsem keltik a sterilitás kelletlen érzetét, ellenkezőleg: játékosnak, oldottnak hatnak, de kerülik a szabadosságot vagy az oktalan lazaságot, a darabok mindvégig megőrzik rusztikus bájukat. Mahler utolsó befejezett szimfóniája úgyszintén pompás, színgazdag produkciót nyer a pálcája alatt, meghitt, személyes hangú előadás ez, kiváló példája Ančerl természetes, póztalan, mégis mélyenszántó muzsikálásának.

Karel Ančerl Relatíve bő diszkográfiája persze nem merül ki a hazai stúdiómunkákban. Torontói éveinek és vendégfellépéseinek jelentős részét őrzik ránk maradt rádiófelvételek, így, ha stúdiófelvételt nem is, két koncertrögzítést ismerünk Dvořák VIII. szimfóniájából (1960, Prága és 1970, Amszterdam), melyek nem csekély tanulsággal szolgálnak. Előbbi egy drámai hatású, lendületes, a spontaneitás érzetét közvetítő eredeti olvasat, az utóbbi összeszedettebb, letisztultabb, érzékenyebb, összességében visszafogottabb, de koncentráltabb előadást hordoz. Eltérő hangsúlyokat közvetítő, mindazonáltal egyaránt érvényes, idiomatikus megközelítés mindkettő.

Ančerl szilárdan meg volt győződve afelől, maradandó művészi produktum csak úgy születhet, ha a zenekar erős, homogén, összetartó egységet alkot, valósággal együtt lélegzik. Ennek mentén rengeteget és nagy alapossággal próbált; úgy képzelte, a szimfonikus zenekar egy „gépezet”, melyet napról napra, hétről hétre, évről évre tökéletesíteni kell.
Karmesteri stílusának legfőbb erényei a rugalmasság, a megkérdőjelezhetetlen muzikalitás, a kivételes érzékkel kezelt karakteresség, valamint az éles ritmusvilág és az élénk dinamika. A cseh mester ragyogó érzékkel találta meg a különböző (táncos, népies stb.) karaktereket, s, meglehet, ez a legnagyobb előnye a szikár, szigorú, feszes és kimért megszólalást követelő Talich-hal szemben.


* Osvobozené divadlo, azaz Felszabadított, más néven Prágai Szabad Színház, a cseh avantgárd teátruma, 1926 és ’38 között működött.
** Mai nevén Prágai Állami Operaház. A korábban Prágai Új Német Színház néven működő intézményt 1945-ben keresztelték át Május Ötödike Színházra. 1949 után nevezték át ismét a teátrumot, ami ezúttal Smetana nevét vette fel.
*** A felvételek helyszíne – ahol külön nem jelölöm – Prága, a kiadó a Supraphon.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
történt:
1890 • Az Igor herceg bemutatója (Szentpétervár)
született:
1801 • Albert Lortzing, zeneszerző († 1851)
1891 • Palló Imre, énekes († 1978)
elhunyt:
2004 • Robert Merrill, énekes (sz. 1919)
2008 • Sándor Judit, énekes (sz. 1923)