vissza a cimoldalra
2020-08-08
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (926)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (175)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (150)
Régizene (3621)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4886)
Verdi-felvételek (576)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4028)
Franz Schmidt (3658)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2010)
Operett, mint színpadi műfaj (4420)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62197)
Pantheon (2713)
Radnai György művészete (60)
Gioacchino Rossini (1035)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4692)
A nap képe (2228)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Kell azért erő is (A Nordic Symphony Orchestra Anu Talival)
Varga Péter, 2011-11-29 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

Kell azért erő is (A Nordic Symphony Orchestra Anu Talival) 2011. november 27.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Nordic Symphony Orchestra
Mihkel Poll – zongora
Vez.: Anu Tali

ARVO PÄRT: Cantus in memoriam Benjamin Britten
GRIEG: a-moll zongoraverseny, op. 16
SIBELIUS: II. (D-dúr) szimfónia, op. 43

*

Ha az ember a szép szőke észt lányokat mutató fényképek és történetük mögé néz, azért egy kicsit szkeptikus lesz. Miről is van szó? Egy ikerpár, Anu Tali és Kadri Tali zenekart alapítanak, amely szezonális jelleggel működik, illetve egy szezonban is csak néhány turnéra jönnek össze a válogatott zenészek. A kezdetben csak észeteket és finneket tömörítő társaság ma már sokkal befogadóbb, akár tizenöt ország muzsikusai is játszhatnak együtt. Anu a karmester, Kadri a menedzser szerepét tölti be.

Szóval, szép a nemzetköziség eszméje, de hát egy alkalmi zenekart igazán magas színvonalon, néhány koncert erejéig, csak kivételesen jó karmester képes működtetni. Már most tudatom: Anu Tali nem ilyen nagyformátumú egyéniség. Zenekara jól dolgozik, látszik, van kikből válogatni, de azt a pluszt, amit neki hozzá kéne tennie ahhoz, hogy ne csak az ő és testvére érdekes története keltse fel figyelmünket, bizony nem tudja felmutatni.

Műsorukat Arvo Pärt Britten emlékére, vonósokra és harangjátékra írt néhány perces darabjával kezdték. Az 1977-ben, közvetlenül a zeneszerző elhunyta után keletkezett mű már a zeneszerző által tintinnabulinak nevezett stílusban íródott, egy egyszerű alapdallam ismétlődik, bontakozik ki kánonként idővel a teljes vonóskaron.
Pärtnek kétségtelenül sikerül felidéznie Britten világát, azt a komor, szinte halálváró(-vágyó) hangvételt, ami például Peter Grimesban markánsan jelen van. Konkrét idézetet nélkül – noha a harang utal az opera templomi jelenetére – felsejlik az angol előd zenei portréja.

Már az első ütemektől hallani lehetett, hogy szépen szóló zenekar dolgozik Tali keze alatt, ami azt mutatta, a karmesternő képes a hangzásról alkotott elképzeléseit megvalósíttatni zenekarával. De a rövid, viszonylag egyszerű darab után még nem lehetett mélyreható következetéseket levonni.

Nem szívesen írom ide Debussy Grieggel kapcsolatos sokszor idézett bon mot-ját, miszerint művei olyanok, mint a hóba csomagolt bonbon, de úgy tűnt, Anu Tali nagyon ezen a véleményen van, ezt tartja a norvég zeneszerző zongoraversenyéhez a megfelelő hozzáállásnak. Igyekezett zenekarából minél lágyabb hangzást kihozni, s ez azért is sikerülhetett, mert fegyelmezett, egyszerre megszólaló vonósokat, fúvósokat hallottunk. Ugyanakkor a puhaság ellene is dolgozott, a szólamok nehezen különültek el, a témák is uniformizálódtak. A karmesternő minden különösebb saját elképzelést nélkülöző megközelítése a második tételben inkább helyén volt, és némileg felébredtek a zenészek a fináléra, de az előadás egészében érdektelennek tűnt.
Nem segített ezen a zongorista sem, aki – ellentétben a zenekarral – nem zenélt mindig szép hangon, és bár tudott dübörögni például az első tétel végén a kadenciában, de néha túl lágy volt, a bonbon így nem is hóba, hanem cukormázba csomagolódott. A ráadás, a rövid Lírikus darab, az Arietta sem azt bizonyította, hogy megkerülhetetlen pianistával állunk szemben.

Az est legérdekesebb darabja, Sibelius Második szimfóniája volt, ami már olyan alkotás, amelynek megszólaltatása valódi kemény dió. A nálunk ritkán játszott, azonban a zeneszerző hazájában és a világban is népszerű szimfónia mindenképpen többet érdemel annál, amit most hallottunk. A zenekari hangzás szerencsére nélkülözte az édes bevonatot, a karmester azonban a korrekt megszólaltatáson túl nem igazán tudott mit hozzátenni a műhöz. Leginkább az élek hiányoztak, s így hiányérzetet keltett a kísérlet: jó lenne tudni, vajon milyen lenne a szimfónia hatása, ha olyasvalaki venné kezébe a pálcát, akinek igazából van mit mondania Sibeliusról.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1940 • Gregor József, énekes († 2006)
1953 • Bándi János, énekművész