Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Újrakezdés (A Pannon Filharmonikusok és Bogányi Tibor a Műpában)

2011-11-28 08:59:33 - dni -

Újrakezdés (A Pannon Filharmonikusok és Bogányi Tibor a Műpában) 2011. november 20.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Pannon Filharmonikusok
Vez.: Bogányi Tibor

DOHNÁNYI: Szimfonikus percek, Op.36
CSAJKOVSZKIJ: Változatok egy rokokó témára, Op.33
V., e-moll szimfónia, Op.64

*

Egy zenekar életében a vezető karmester cseréje akkor is bizonytalansággal, átmeneti minőségromlással járhat, ha a váltás hosszú távon hasznos. Azt hiszem, éppen ezért most még igazságtalan lenne számon kérni a Pannon Filharmonikusokon mindazokat a nagyratörő terveket, elképzeléseket, amelyeket az utóbbi időkben hallottunk tőlük. Nem is az a baj, hogy a pécsieket most még nem sorolhatjuk az európai élvonalhoz, hanem az, hogy jelenleg a fejlődés iránya és következetessége sem látszik úgy, mint ahogy azt egy időben tapasztalhattuk.

Számos ponton élvezhető, barátságos hangverseny volt a mostani, de jobb szeretem azt hallani, ha egy ihletetten muzsikáló társaság képességei fölött teljesít, még akkor is, ha ezek a képességek netán korlátozottak. Ezen a koncerten viszont egy többre képes és többre hivatott zenekar nem tudta kifutni magát, ami elkerülhetetlenül okoz némi kedvetlenséget és hiányérzetet.

Dohnányit egy időben nem gyakran játszottak mifelénk, de a Szimfonikus percek hálás darab, újabban – nagyon helyesen – többször elő-előveszik. Most sajnos arra is lehetőséget nyújtott, hogy elmorfondírozzak a Nemzeti Hangversenyterem akusztikáját érintő egyetlen negatív véleményről.
Szokták mondani, hogy a legkisebb pianissimókat is jól lehet hallani, de a hatalmas teret a fortissimók nem mindig tudják betölteni. Tanúsítom, hogy az élvonalbeli zenekarok igenis tudnak akkorát szólni, hogy az nem okoz hiányérzetet, de most, a második emeletre nehezen felérő hangzást valóban kevésnek találtam. Később jöttem rá, hogy a puszta hangerő ugyan tényleg lehetne több is, elsősorban mégsem az hiányzik, hanem a zenekar dinamikai és ritmikai „keménysége”. Kevés a lendület, kevés a spiritusz. Néha Bogányi próbálja kimozdítani a zenekart – kevés sikerrel –, máskor mintha maguk a muzsikusok kapnák össze magukat. Ez az effektus bőven magyarázható azzal, hogy karmester és zenekar már túl van az ismeretlen vendégnek kijáró feszült figyelmen – de még tanulják egymást. Főleg ez az a gond, amiben – remélhetőleg hamar – sok javulás várható, de most nem csak a Szimfonikus percekre, hanem az egész hangversenyre, különösen a Csajkovszkij-szimfóniára rányomta a bélyegét.

Az, hogy a Pannon Filharmonikusok – és Bogányi Tibor – tényleg rendelkeznek olyan képességekkel, ami akár a nagyratörő terveket is igazolja, a Rokokó variációkban kiderült. Karmester itt nincs, illetve ezúttal szólót is játszik. Bogányi most kénytelen a közönség felé – azaz a zenekarának háttal – fordulni, és mintha azonnal sokkal jobban figyelnének egymásra. A pécsiek vonósszekciója kifejezetten szépen és tömötten szól, érzékeny és hajlékony, tudnak együtt zenélni.
Bogányi Tibor jól bánik a gordonkával, szép hangon és virtuózan játszik. Nem hiszem, hogy ő tehetne arról, hogy ez a mű sosem tartozott igazán a kedvenceim közé – és most sem lett az.

Annál inkább szeretem a második félidő műsorát. Csajkovszkij Ötödik szimfóniáját elég sokszor hallottam koncerten is. Gyakran fellengzős és bombasztikus, de nem érzem, hogy bárhol átlépné a jó ízlés határait. Csillogása sok szőrösszívű zenetudósnak gyanús, de szerintem titkon ők is szívesen hallgatják.
A Dohnányi-műre jellemző bizonytalanság sajnos megmaradt, de a vonósok teljesítménye továbbra is tetszik, sőt a második tétel híres szólóját is nagyon szépen, meggyőzően játssza a Pannon Filharmonikusok kürtöse. Sajnos a fúvósok fennmaradó hányadával elég sok a probléma, kifejezetten csúnya, fahangú szólót játszik a fagott, és a klarinét is modortalan.

Kívánkozik egyfajta összefoglalás, de nehéz mit mondani, mert úgy sem lesz belőle más, mint „egyrészről meg másfelől”, meg „ámbár habár”.
Változatlanul érdemesnek gondolom a pécsieket arra, hogy elmenjünk a hangversenyeikre, hogy szurkoljunk nekik. Tudjuk, hogy egy korszak elején tartanak, és szívesen szavazunk nekik bizalmat.
A koncert után egyedül azért volt valamelyest felhős a hangulatom, mert korábban már hallottam őket sokkal meggyőzőbben is muzsikálni. Ez arra utal, hogy fejlődésük nem egyenes vonalú, most egy korábbi szintről kell újra nekirugaszkodniuk. Kívánok hozzá sok kitartást és sikert, amire nem csak nekik van szükségük.
Nekünk is kell egy igazi Pannon zenekar.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.