vissza a cimoldalra
2019-11-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11450)
A csapos közbeszól (95)

Erkel Színház (10367)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7228)
Opernglas, avagy operai távcső... (20352)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1802)
Franz Schmidt (3455)
Vincenzo Bellini (478)
Élő közvetítések (8243)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4608)
Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1362)
Palcsó Sándor (268)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3504)
Magyar Rádió operafelvételei és operaközvetítések – magyar előadóművészekkel (998)
Kimernya? (3282)
Kedvenc magyar operaelőadók (1148)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4457)
Simándy József - az örök tenor (633)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

A halál ereklyéi (A halott város Velencéből)
Balázs Miklós, 2011-11-23 [ Filmek ]
nyomtatóbarát változat

A Halott város Velencéből KORNGOLD: Die Tote Stadt

Stefan Vinke, Solveig Kringelborn, Stephan Genz, Christa Mayer, Eleonore Marguerre, Julia Oesch, Gino Potente, Shi Yijie
Orchestra & Chorus of Teatro La Fenice of Venice
Eliahu Inbal

Director: Pier Luigi Pizzi
Teatro la Fenice, Venice, 2009

Dynamic
33625

*

Az Örökkévaló is filmzeneszerzőnek teremtette Erich Wolfgang Korngoldot. A brünni születésű osztrák muzsikus már akkor remekbe szabott filmzenéket komponált, mikor a hangosfilm még csak alig ismert, hovatovább csodaszámba menő újdonság volt, az a híres-hírhedt Hollywood pedig szinte nem is létezett. Filmzenét írt akkor is, mikor hegedűszonátát vagy zongorás triót faragott, filmzenét, mikor szimfóniával vagy versenyművel próbálkozott. S ha már a versenyművét kevertem szóba: hegedűkoncertjének szinte nincs olyan témája, motívuma, mely ne köszönne vissza valamelyik – korábbi – filmzenéjében, másik versenyműve, egy csellókoncert pedig már par excellence filmzene, a Tévedés (Deception) című mozi egyik jelenetéhez íródott. Voltaképpen filmzenét szerzett akkor is, mikor operát komponált. Mert ehhez értett.

Nem egyszerűen jeles reprezentánsa, de valódi, eredeti inventora volt a filmzene műfajának Korngold; életműve így csakis innen megközelíthető, csakis a mozgókép-kísérőzene felől olvasható hitelesen és eredményesen: a Blood kapitány, a Robin Hood és a Hét tenger ördöge zeneszerzője ő. Gustav Mahler „zenei géniusznak” nevezte, Giacomo Puccini, mikor végighallgatta A halott város szerzője általi zongorás előadását, „a német zene legnagyobb reménységének” titulálta az ifjú osztrák zenészt. Korngold a húszas évei elejére kiforrott stílussal vértezte fel magát: zsenge korát meghazudtolva olyan formakultúrával és mesterségbeli tudással rendelkezett, melyhez a későbbi évtizedekben már alig kellett hozzátennie. Nem is tett. Hogy nem tudott, vagy nem akart, utóvégre mindegy: szüksége nem volt rá. Évekig ingázott Bécs és Los Angeles között, ténylegesen is, meg szimbolikusan is.
Az 1910-es években írt dalművek és a 40-es évek film-kísérőzenéi között ugyanis nemigen találni stílustörést. A posztwagneriánus tendenciák, csekélyebb mértékben az impresszionista hatások, a dallamgazdag verizmus nyers ereje, a Richard Strauss-i színdús, bravúros hangszerelés, a mahleri irónia és kényszeredett pátosz vált a zenei folyamatok fő csapásirányává a német-osztrák zenés színházakban. A tömör, sűrűn szőtt, ezer színben tobzódó nagyzenekari hangzás (a „glanz”) vált a kortárs zene befogadásának alapélményévé, a vokális (elsősorban az operai) szólamokban pedig a wagneri deklamáció és az olasz bel canto kései elágazásainak melodikája. A halott város maga is olyan benyomást kelt, mintha Richard Strauss és Puccini stílusát gyúrták volna egybe.

Csupán huszonhárom esztendős volt Korngold, mikor A halott várost – egyébiránt harmadik operáját – bemutatták. Méghozzá szimultán: 1920. december 4-én Hamburgban nem kisebb szopráncsillag, mint Maria Jeritza keltette életre Mariettát, ugyanezen az estén a kölni premiert Otto Klemperer vezényelte. A dörgő németországi sikert New York-i, prágai, zürichi, antwerpeni, berlini tapsok követték – a kor szokása szerint igen hamar. (A szövegkönyvet is a zeneszerző jegyzi – a források szerint némi atyai segítséggel –, a könnyen megfejthető Paul Schott álnév alatt.) De bármennyire is népszerű és kapós volt a darab a 20-as években, a kezdeti diadalok mintha nyom nélkül foszlottak volna a semmibe, s hosszú évtizedekre hallgatásra kárhoztatták a darabot: Korngold „halott városa” mintha csakugyan jobb létre szenderedett volna. E holt város azonban manapság újraéledni látszik, a 2000-es évek már számos új színrevitelt hoztak – tavaly Helsinki, idén Regensburg és Bern, jövőre Bilbao dalszínházai tűzik műsorukra a darabot. No meg a debreceni Csokonai Színház: itt 2012 januárjára ígérik a Vidnyánszky Attila által megálmodott bemutató-előadást.

Jelen DVD egy 2009-es velencei előadást rögzít, a Fenice Színház Pier Luigi Pizzi rendezte produkcióját. De talán épp a rendezés az, amire nem érdemes sok szót fecsérelni: Pizzi láthatóan nem igazán tud mit kezdeni a darabbal, igaz, nincs könnyű dolga, a cselekmény kevés és erőltetett, a színváltozások, a szereplők interakciói nem sok eredeti ötletre adnak okot vagy lehetőséget, a lélekábrázolás, vagy a halál folytonosan jelenlévő mementóinak, súlyos relikviáinak – melyeknek a darabban oly fontos szerephez kell jutniuk – sem igazán tud kellően hangsúlyos funkciót biztosítani.

A nemzetközileg válogatott énekesgárda azonban magas színvonalon teljesít. Jóllehet nem a kulcsszereplő, a nejét elvesztett, s régi-új asszonyát kereső Pault alakító Stefan Vinke a produkció legragyogóbb éke: tenorhangja átlagos, kissé fakó, helyenként forszírozott megoldásokkal próbál drámaibb hatást elérni, mindazonáltal javára írandó, hogy mindvégig uralja a szerepét, s bár kevésbé muzikálisnak tetszik, mint legjobb partnerei, hangilag van annyira megbízható, hogy megállja a helyét a szerepben.
Meggyőzőbb alakítást kínál a norvég szoprán, Solveig Kringelborn; nyugodt szívvel írom: ideális Marietta. Tüzes, koncentrált, hangilag, színészileg és megjelenését tekintve szintúgy jó választás a szerepre. Kringelborn Wagner-hangorkánokon edzett, vérbeli drámai szoprán, biztos intonációval, impozáns vivőerővel, ugyan relatíve kevés, de annál élesebb drámai eszköztárral énekel és játszik, pedig pokoli nehéz és megerőltető szólamot ír elő számára a kottapapír.
A mellékszereplők dicsérete sem lehet utolsó szempont: mind a baritonista Stephan Genz, mind a kivételesen szép orgánummal bíró mezzoszoprán, Christa Mayer elsőrangú, szépen kidolgozott teljesítményt nyújt.
A produkció dirigense, a felkészült, rutinos mester, Eliahu Inbal, végig kézben tartja az előadást. A zenekar – amely mégiscsak egy olasz operazenekar, s mint ilyen, túlzó reményekre nem adhat okot – helyenként kifejezetten összeszedetten, máshol, nem túlzás, ragyogóan muzsikál. Jó az összhang, a zenekarnak ereje, fénye, tartása van.

Sőt, az egész zenekari kíséretnek van egyfajta aranyozott ragyogása, lendülete, bája, ugyanakkor van benne valami a „boldog békeidőknek” becézett lábszagú kispolgári ürességéből, a tétlen, szemforgatásból, keserűségéből, megjátszott magabiztosságából és az erre adott szecessziós-expresszionista illúziókereső és -romboló válaszokból. Bruges, az elveszett, a „halott város” csakugyan élettelen és kétségkívül hallgatag ugyan, s még a főszereplők is csak úgy szabadulnak a halál e sikító közelségétől, hogy örökre elhagyják azt, távozásukban mégis van valami hervasztó, reménytelen lemondás. Ahogy látjuk őket elmenni, megszabadulni a múlt fagyos árnyaitól. Mi meg maradunk, ahol vagyunk, s voltunk, a csupán néhány akkordig kanyargó filmzenés harmóniák hamiskás pátoszával a fülünkben. A zene még szól, de mi a stáblista végét meg nem várva elhagyjuk a mozit.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
17:00 : Budapest
Szent István Bazilika

Virágh András (orgona)

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

"Doktorandusz koncertek 2."
HAYDN: 44. (E-dúr) zongoratrió, Hob. XV:28
DVOŘÁK: 4. (e-moll) zongoratrió, op. 90 („Dumky”)
Varga Oszkár (hegedű) Matuska Flóra (cselló) Dani Imre (zongora)
DEBUSSY: Romance
FAURÉ: Après un rêve
RAVEL: Öt görög népdal
Bódi Zsófia (szoprán) Farkas Mira (hárfa)
D. SCARLATTI: f-moll szonáta, K. 46
PAGANINI: 2. (h-moll) hegedűverseny, op. 7 – 3. Rondo à la clochette („La campanella”)
Farkas Eszter (cimbalom) Farkas Mira (hárfa)
CSAJKOVSZKIJ: Melankolikus szerenád, op. 26
Kondorosi Karolina (hegedű) Taraszova Brigitta (zongora)
MOZART: 4. (D-dúr) hegedűverseny, K. 218 – 1. Allegro, 2. Andante cantabile
J.S. BACH: 1. (g-moll) hegedűszonáta, BWV 1001 – 3. Siciliana
Osztrosits Eszter (hegedű) Dani Imre (zongora)

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Hegedűs Endre (zongora)
"Az örökifjú Chopin"
CHOPIN: E-dúr etűd, op. 10/3
CHOPIN: cisz-moll etűd, op. 10/4
CHOPIN: f-moll etűd, op. 25/2
CHOPIN: c-moll („Forradalmi”) etűd, op. 10/12
CHOPIN: 5. (fisz-moll) polonéz, op. 44
CHOPIN: c-moll mazurka, op. 30/1
CHOPIN: h-moll mazurka, op. 30/2
CHOPIN: Desz-dúr mazurka, op. 30/3
CHOPIN: cisz-moll mazurka, op. 30/4
CHOPIN: 6. (Asz-dúr) polonéz, op. 53
CHOPIN: 1. (Esz-dúr) keringő, op. 18
CHOPIN: 2. (F-dúr) ballada, op. 38
CHOPIN: Barcarolle, op. 60
CHOPIN: 3. (Asz-dúr) ballada, op. 47
CHOPIN: Andante spianato és nagy polonéz, op. 22
19:00 : Veszprém
Hangvilla

Henrik Wiese (fuvola)
Győri Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Bényi Tibor
HAYDN: g-moll szimfónia No. 39, Hob I:39
REINECKE: D-dúr fuvolaverseny, op. 283
MOZART: C-dúr “Linzi” szimfónia, No. 36, KV 425
A mai nap
született:
1786 • Carl Maria von Weber, zeneszerző († 1826)
1899 • Ormándy Jenő, karmester († 1985)
elhunyt:
1986 • Bárdos Lajos, zeneszerző, karnagy (sz. 1899)