Bejelentkezés Regisztráció

Külföldön

A jövő embere, avagy a lengyel Dudamel (A Hazám a Prágai Szimfonikusoktól)

2011-11-07 09:14:37 Heiner Lajos

A Hazám a Prágai Szimfonikusoktól 2011. október 28.
Prága
Obecny Dom

Prágai Szimfonikus Zenekar
Vez.: Łukasz Borowicz

SMETANA: Hazám – szimfonikus ciklus

*

Úgy mondják, a 77-es szerencsés szám – ez a zenekar, a Prágai Szimfonikusok, most ünnepelte 77. születésnapját.
Emberi léptékkel is magas kor.
Amúgy a csehek többségének még mindig FOK Zenekar (teljes, hivatalos nevén: Symfonický Orchestr Hl. M. Prahy FOK).
A „FOK” rövidítés a „Film-Opera-Koncert” szavak kezdőbetűit jelenti, utalva az orkeszter kezdeti időszakának hármas orientációjára.

1952-ben lett Prága városának reprezentatív hangversenyzenekara.
Három évtizeden át (1942–72) Václav Smetaček vezette az együttest. Ő talán ma kissé elfeledett, noha együttesével Európa számos városában éppúgy turnézott, mint Latin-Amerikában, Japánban, vagy az USA-ban – amúgy az én generációm gyerek- és kamaszkorának számos, nálunk kapható Supraphon-lemezén az ő neve volt olvasható.
Bohumil Hrabal (akinek állítólag személyes ismerőse volt) is megénekelte:

„Rendes jegyszedőnek lenni a Waldštein-kertben, az nem olyan egyszerű dolog. Itt egy csomó kompetenciális konfliktus merül fel, mert a Waldštein-kertet a Szent Tamás sörfőzdétől csak egy magas fal választja el, amelyen átmászni szintén nem olyan egyszerű dolog, de a magas fal nem zavarja a hangszer zenéjét és a társalgást. Olyan az, mintha direkt egy rendes rendező idegesítésére találták volna ki, hogyha a Prága Főváros Szimfonikus Zenekara dr. Václav Smetaček vezényletével pont ugyanakkor játszik, mint a fal túlsó oldalán a Polata úr Šumavai Rezesbandája. Olyankor kompetenciális vitákra kerül sor, mert mindkét félnek az a benyomása, hogy a másik zavarja őt.”
(B. Hrabal: A berúgott dob – Európa Könyvkiadó, 1995, 446. old., Hap Béla fordítása).

A Smetaček utáni korszak vezető dirigensei közül néhány név: Jiři Bélohlávek, Serge Baudo, napjainkban Jiři Kout.
Ám talán nem véletlen, hogy az október 28-i, „Hangverseny a Köztársaságért” elnevezésű, a Lengyel Intézettel közösen szervezett különleges koncertre a fiatal Łukasz Borowiczot hívták meg vendégkarmesterként.

Beszámolóm címe is tudatos.
Az 1977-es születésű művész rendkívül szuggesztív, hihetetlenül biztos technikával. Egész testével mozog, szinte „kirajzolja” a zenét.
Ami időnként túl sok, a kevesebb több lenne – ezt éreztem Dudamel első budapesti koncertjén is, Beethoven Hetedikjében. Nem lehet állandóan fehér izzásban tartani egy előadást, a „kötés és oldás, oldás és kötés” nagyobb izgalommal tud járni.

Hogy maga az együttes milyen? Jó, de nem top.
Persze „taktra” játszik, és egyetlen gikszert sem konstatáltam. Jó a fa- és rézfúvós szekció, a vonóshangzás kissé vékony, sápadt.
Borowicz helyenként különös, szokatlan megoldásokat alkalmazott, a Moldva híres főtémáját szinte „szökellésszerűen”, az általában játszottnál több ritmikai hangsúllyal képzelte el, a Šárka indítása vad, szinte démoni volt, a Blanik klimaxa valóban hatásos.
Nem csodálkoznék, ha 15-20 év múlva a Lengyel Nemzeti Zenekar főzeneigazgatóját úgy hívnák, hogy Łukasz Borowicz.

(Köszönetünket fejezzük ki Tomáš Krejča úrnak [Prágai Szimfonikus Zenekar, sajtóosztály] a tudósítás létrejöttében nyújtott segítségéért.)






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.