Bejelentkezés Regisztráció

Külföldön

A nyolcadik? (Domingo a bécsi Boccanegrában)

2011-09-19 08:16:12 Heiner Lajos

Domingo a bécsi Boccanegrában 2011. szeptember 6.
Bécs
Bécsi Állami Operaház

VERDI: Simon Boccanegra

*

Szűk két esztendő leforgása alatt Berlin, New York, Milánó, London operaházai után immáron ötödik alkalommal láttam Plácido Domingót Simon Boccanegraként, ezúttal a Wiener Staatsoperben.

Össze lehetne hasonlítani az egyes előadásokat.
Vagy írhatnék részletesen a bécsiről – arról, hogy salzburgi Macbethje után ez a rendezés sem homályosított fel, mitől oly nagy guru Peter Stein.
Beszámolhatnék a zenei színvonalról – hogy miért kellene Barbara Frittolinak (Amelia) éneklés helyett lassacskán például inkább tanítással foglalkoznia. Hogy Ferruccio Furlanetto (Fiesco) még mindig impozáns. Meg hogy mily érdekes: Fabio Sarti helyett, akárcsak tavaly Zürichben, ismét Massimiliano Pisapia ugrott be.
Kesereghetnék Paolo Carignani vértelen, erőtlen dirigálásán.
S persze részletesen lehetne, sőt, talán kellene ecsetelni Domingo teljesítményét.
Ám tulajdonképpen minek?

Immáron két különböző cég által kiadott DVD-n is látható-hallható Boccanegrája, egybehangzó kritikusi vélemény szerint a londoni a választandó (emlékezhetünk: a New York-i rádió/TV-közvetítésnél vokálisan nem volt legjobb formájában).
Úgy hiszem, ha elfogadjuk azt a tényt, hogy Domingo hangja ab ovo nem az a sötét, magvas bariton, mint ami Warrené, avagy például Cappuccillié volt a szerepben, meg látjuk azt, hogy ennek előnyei is vannak – lásd a Tanácstermi jelenetet –, s a szerepformálást, alakítást, egyáltalán, a művészetet nézzük a baritenorban, akkor a Boccanegra az életpálya egyik csúcsa, talán utolsó nagy teljesítménye.

Domingo 221 alkalommal énekelt a Bécsi Állami Operában kosztümös teljes szerepet, utánaszámoltam, ebből tizenhatot láttam, nem rossz arány – de oly megrendítő alakítás, mint most a Boccanegra III. felvonása, alig-alig akadt köztük.

És akkor elkezd az ember gondolkodni.
Ki ez a Plácido Domingo? A hangrögzítés kezdete óta eltelt időszak legnagyobb operaénekese?
Talán, lehet, sőt, valószínű.
A kérdés: mi hajtja? Hetvenen túl, és teljesen mindegy, hogy a „hivatalos” 71 éves életkort, vagy a több helyen megjelent 3-4 évvel idősebbi adatot nézzük – mi űzi újabb és újabb csúcsokra, miért fogad el ismét kihívásokat?
Talán 2006-ban (?) jelentette be, hogy 2009-ben Boccanegra szerepében búcsúzik az operaszínpadtól. Akkor még énekes barátom is azt mondta, ezt nem csinálja meg.
Megcsinálta.

(Tényleg csak zárójelben: elkeserítő, hogy tudomásom szerint sem zenei, sem adminisztratív avagy politikai vonalon nem jutott senkinek eszébe, legalábbis deklaráltan, hogy el lehetne, el kellene Domingót egy fellépés erejéig Budapestre csábítani a most következendő Boccanegra-előadások egyikére, hisz nyilatkozta, szívesen énekelne ismét operaszerepet nálunk, és talán a Bánk-fiescót, bocsi, Bánk-fiaskót is némileg helyre lehetne hozni).

Visszatérve az előzőekhez: mi motiválja ezt az embert, hogy új és új darabokat vegyen fel repertoárjába, barokk estet a Metben, a Thaïs Athanaëlét, s felröppent a hír, jön a Hollandi is (újságíró barátom rövid reakciója: „ez őrült”).

Dirigálás, énekverseny, étteremvezetés, s mindeközben megmaradt Embernek, semmi sztárallűr, semmi fennhéjázás, Gregor József mesélte nekem New Yorkban, hogy lehetetlen előre köszönni neki, még a portást is ő üdvözli.

Lehet, hogy egyszer az alábbi lista lesz evidens:
Gizai piramisok,
Szemiramisz függőkertje,
Epheszoszi Artemisz-templom,
Pheidiasz olümpiai Zeusz-szobra,
Halikarnasszoszi mauzóleum,
Rodoszi kolosszus,
Alexandriai világítótorony,
és
Plácido Domingo?






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.