Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Útravaló

2011-08-17 09:13:35 - dni -

Útravaló Réges-régen egy autós újság tette fel a kérdést: lehet-e vezetés közben komolyzenét hallgatni?
Ezen a problémán korábban nem sokat gondolkodtam, elvégre lehet, vagy nem lehet, ha egyszer kell!
De ha rákényszerítenek, alaposabban is körüljárhatjuk a kérdést, összefoglalva a fontosabb tudnivalókat.

Eleve sokkal szélesebb a dinamikatartomány, mint általában a könnyűzenében. Számíthatunk arra, hogy a halkabb részeket elnyomják a közlekedés zajai. A választásnál erre is ajánlatos odafigyelni, de az igazi veszély nyilván az, hogy a komolyzene attól komoly, hogy nem érdemes csak háttérzajnak használni.
Márpedig ha nem tudjuk jól megosztani a figyelmünket, abból komoly baj lehet. Akármennyire szeretjük azt a darabot, egy balesetet biztosan nem ér meg.

Végül arra a következtetésre jutottam, hogy az „ideális” úti CD olyan műveket tartalmaz, amelyekben nem váltakoznak túl hangos és túl halk részek, tehát a hangszerelése ha nem is monoton, de legalábbis homogén. A kompozíció ne legyen túl jó, és teljesen ismeretlen sem, mert akkor jobban oda kell rá figyelni, de nagyon közömbös és rossz mű sem lehet, mert azt meg minek...

Esetleg feldolgozások? Azt talán ismerem is, meg nem is. Kórus és énekes szólista most jobb, ha nincs, legyen mondjuk csak egy kamarazenekar. Ha a stílus nagyon kiszámítható, akkor ennyi megkötés már túlságosan unalmassá tenné, válasszunk inkább valami enyhén modern szerzőt.

Na igen, de ha egy kicsit mégis unalmas lenne, az csak használ az ügynek. Nem kell rá koncentrálni, és ha egyszer már az autóban tartom (otthon, a kezem ügyében azért izgalmasabb felvételek vannak a polcon), akkor akár többször is meghallgathatom, mert akárhány alkalom után sem tanultam meg kívülről.

Egy szó, mint száz, az úti repertoár non plusz ultrája, a hosszú autózások legzseniálisabb remekműve (legalábbis azok mintapéldánya) Ottorino Respighi Régi dalok és táncok című szvitje.

Lehet, hogy mások is sokat utaznak és ugyanerre a következtetésre jutottak? Merthogy elég sokan tűzték műsorra, és néhány felvétel is készült a műből...

Doráti Antal dirigálásával például kétszer is lemezre vágták. A Philharmonia Hungarica közreműködésével készültet én is hallottam, bár az ugyanúgy határon túli kiadók neve alatt került piacra (Mercury), mint a London Symphony Orchestra szereplésével készült.

A kínálat nagy neve Neville Marriner (EMI Classics), de vigyázat, ezúttal a mester nem hazai pályán játszik. A felvételen nem az Academy of St. Martin in the Fields zenekart halljuk, hanem a Los Angeles Chamber Orchestra zenészeit.

Az amerikai nagyzenekaroktól egyébként nem teljesen idegen a stílus, sőt impresszionista és mediterrán szimfonikus zenét gyakran jobban játszanak, mint a német romantikán edzett európaiak. Esetleg pontosan ezért lenne érdemes lenne megpróbálni a Boston Symphony Orchestra lemezét is, Seiji Ozawa vezetésével (Deutsche Grammophon).

Közelebbi ismertség híján, látatlanban – avagy hallatlanban? – kevésbé bíznék a Naxos kiadványában, de lehet, hogy nincs igazam. Azon a National Symphony Orchestra of Ireland játszik, a nálunk is érdemeket gyűjtött Rico Saccani pálcája alatt, talán remekül, talán nem, de egyszer szívesen fülügyre venném.

Respighi: Ancient Airs and Dances Az a felvétel, amit végül most az autóba készítek talán nem olyan karakteres-táncos, mint a régebbi Doráti. Szélesebb, néhol dagályos, mondhatni romantikusabb.

Orchestre de Chambre de Lausanne, vezényel Jesús López-Cobos. Barátságosan és gördülékenyen muzsikálnak. Szeretem, amikor egy együttes nem fontoskodik, és nem erőlködik. Az ilyen karakterdarabok esetében egyébként is különösen ártalmas, ha a természetes méretüknél nagyobbra akarnák fújni. Nem több, csak egyszerűen elegáns, kényelmes – és nem utolsósorban szórakoztató.

Ráadásul nagyon jól szól. Az eredetileg csak klasszikus felvételeket kínáló Telarc kisebb-nagyobb sikerekkel, de mindig kifejezetten audiofil igényekkel dolgozott. Tényleg nagyon kellemes hallgatnivaló, ráadásul a korongon még szereplő Trittico botticellianóval együtt jó ötven kilométerre elegendő.

De ha megérkeztünk, jobb, ha már ne hallgatjuk. Takarékoskodjunk vele, kelleni fog még.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.