vissza a cimoldalra
2020-01-25
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11463)
A csapos közbeszól (95)

Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (836)
Élő közvetítések (8354)
Opera, operett, dalciklus, librettók, szövegkönyvek, versek (605)
Zenetörténet (262)
Kimernya? (3421)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4662)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3645)
Franz Schmidt (3511)
Pantheon (2511)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1850)
Operett, mint színpadi műfaj (4207)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62059)
Kedvenc magyar operaelőadók (1155)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2708)
Palcsó Sándor (279)
Miller Lajos (91)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Ez nem egy zongora (Joanna MacGregor lemezei)
Balázs Miklós, 2011-07-18 [ Hangszeres művek ]
nyomtatóbarát változat

Joanna MacGregor - Gershwin
Joanna MacGregor - Cage & Nancarrow
Joanna MacGregor – piano

CAGE:
Sonatas and Interludes for Prepared Piano, The Perilous Night, Bacchanale
NANCARROW:
Canons and Studies
Warner
2564-67856-6 (2CD)

GERSHWIN:
Rhapsody In Blue, Piano Concerto in F, The Gershwin Songbook, Broadway Arrangements
Warner
2564-67830-6 (2CD)

*

Ha az ember fia John Cage preparált zongorára írott kompozícióit teszi a lejátszóba, arra legfeljebb két oka lehet: vagy pontosan tudja, mit hallgat, vagy halvány fogalma sincs. Cage, az amerikai avantgárd híres-hírhedt „szörnyetege”, tőről metszett XX. századi művész, benne a kor minden rossz frusztrációjával, a kataklizmái utáni apátiával, melyet a buddhista tanok mentén a legmesszebbmenőkig képes zenében absztrahálni.
Cage tartalmas élete és pályája nem más, mint nyolcvanévnyi meg nem alkuvás a középszerűvel, az ostobával, a sületlennel – a kritikátlan, rutinszerű, öncélú hagyománnyal. Nyolcvanévnyi érett és éretlen, hasznos és haszontalan munka és kísérletezés a semmivel és a mindennel, azzal, ami kész és adott, azzal, mi sosem volt és nem is lesz. Ha valaki, akkor Cage igazán a mindenség muzsikusa, aki képes elmélyülni a teljes és tökéletes véletlenben, összekötve ezerévnyi zenei hagyományt a ma múlandóságával és a holnap fikciójával.

George Gershwin egészem más eset. Pedig nem kevésbé modern, mint Cage, bizony nem, csak a másik úton indul. Gershwin nem az avantgárd mentén fordul el a társadalomtól, ellenkezőleg, ő a fékét vesztett modernkedéstől távolodik el, s fordul a társadalom nyers valósága felé. Gershwin számára a jazznek a klasszikus zenei tradícióba való beemelése nem pusztán zenei kérdés, amellyel muzsikájának az afrikai ritmusok divatozó újszerűségét kölcsönzi, hanem szociális; ahogyan a Porgy és Bessnek sem elsősorban a dallamvilága forradalmi, hanem a drámai ereje és a valósághoz való viszonyulása. A kíméletlen realizmus, mely mögött egy hallatlanul gazdag, kiaknázhatatlan, mély gyökereiből táplálkozó zenei világ épül újra hangról hangra.

Cage és Gershwin persze csak látszólag nagyon mások, hisz mindketten a modernség asztalánál ülnek, s mindketten a klasszikus zeneművészet beszáradt sablonjaitól próbálnak szabadulni, a kispolgári oktalanságából keresik a kiutat, s jutnak nagyon messzire a maguk útján.

Cage preparált zongorára írt ciklusa, a Szonáták és interlúdiumok (1946–48) afféle kultuszműve az amerikai avantgárdnak, igazi „szellemi zarándokhely” kezdő és haladó zongoristák számára, akik a modernizmus iránt élénkebben érdeklődnek. Az ún. preparált – más szóval: előkészített – zongora sajátos és jellemző hangszere a múlt század második felének, Cage darabjai pedig, a mintegy hatvan perces széria, egyfajta Ószövetség gyanánt állnak a hangszer irodalmának cseppet sem szerény történetében. Az alaptapasztalat az, hogy amin játszani kell, az nem egy zongora. Vagyis az, de mégsem, minthogy a preparált zongoráknál, a hangszer szokásos mechanikáját felülírva, a húrok közé fém- vagy gumidarabokat helyeznek. A zongora így egy új, tapasztalatilag is másik hangszerré transzformálódik, legalábbis addig, amíg a darab szól. („Ez nem egy zongora” – mondhatnánk René Magritte ismert pipás festményétől ihletve.) A Szonáták és interlúdiumok című sorozat a kilenc állandó, központi érzést zenésíti meg, a fehér érzések (hősiesség, erotika, gyönyörűség, öröm) és a fekete érzések (félelem, szorongás, bánat, harag, undor) harcaként az emberi lélek teljességéről beszél.

Gershwin zongoraművei sem azok a „klasszikus” zongoraművek. A Rhapsody in Blue fojtott klarinétszóló-nyitánya legalább olyan amerikai hangzó ikon, mint Cage szonátáinak fellengzős atonalitása. A Zongoraverseny pedig egy méltatlanul ritkán emlegetett remekmű, nem kevésbé jelentős munka, mint Bartók 3. zongorakoncertje vagy épp Schönbergé. Csak Gershwin eredetisége, ereje és modernsége nem annyira egyértelmű első vagy második hallásra, mint a steril schönbergi dodekafónia, vagy Bartók bámulatra méltó letisztultsága és póztalan romantikája. A The Gershwin Songbook zongoraciklus pedig éppúgy távolodik a klasszikus zongorától és zongorahangzástól, mint Cage fent idézett munkái. Ez az afro-amerikai daloskönyv bizony a legkevésbé sem zongoramű, hanem dalok, fülledt jazzszámok, kuplék vagy szaxofonimprovizációk – szöveg nélkül, egy obligát hangszeren.
Gershwin a füstszagú lokálok mélyéről hozza elő az igazgyöngyöt: zenéje egyszerre karcosan savas és émelyítően cukros, egyesül benne egy nagy művész megfellebbezhetetlen komolysága és a mindennapi élet olcsó szertelensége, bántó frivolitása, mely egyszerre lesz eredeti és közönséges, fennkölt és vulgáris, s melyen keresztül ez a zene óriási hatalmat nyer.

Az előadó, Joanna MacGregor pedig igyekszik élni a rá bízott hatalommal.

Bár az itt tárgyalt lemezek borítóképein éppen nem így szerepel, de a „vizuális köztudat” mint rasztahajú, különös mosolyú, vagány hölgyet idézi az eszünkbe Joanna MacGregor angol zongoraművésznő alakját. Neve a jazz kedvelőinek talán ismerősebben cseng, mint a komolyzene elkötelezett hívei számára, mindazonáltal az interpretációtörténet hű krónikásai a kortárs zenék csatamezején jegyezték fel MacGregor legodaadóbb haditetteit. Így aztán mifelénk ritkán kerül szóba a neve. Legalább annyira ritkán, mint azoké, akiket legszívesebben játszik.

A Warner Classics most napvilágra került dupla CD-in a művésznő saját kiadója, a SoundCircus néven adminisztrált lemeztársaság 1990-es években készült felvételei hallhatók, s a hírek szerint szép sorban megjelennek majd a – mások mellett – Bach, Bartók, Satie vagy Scarlatti kompozícióiból készült lemezek. A „rögzített életmű” tehát máris tekintélyes és szerteágazó, csak idáig nem, nem vagy alig jutott el a hazai hallgatókhoz.
MacGregor jó zongorista, de nem több. Játékában nincs semmi, amiért különös figyelmet érdemelne. Az azonban elvitathatatlan: van érzéke a jazzhez, s jó ízléssel, a túlzásokat kerülve közelít az avantgárd és a kortárs esztétika jellegzetességei felé.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

SCHUBERT: a-moll („Arpeggione”) cselló-zongora szonáta, D. 821
Dóczi Péter (cselló), Sándor Zsuzsa (zongora)
MOZART: 1. (D-dúr) fuvolanégyes, K. 285
Bíró Zsófia (fuvola), Ecseki Anikó (hegedű), Tóth Balázs (brácsa), Magyar Gábor (cselló)
GERSHWIN: Három prelűd (Novák András átirata)
Rumy Balázs, Novák András (klarinét), Mersei Zsolt, Csongár Péter (basszusklarinét)
BRAHMS: Magyar táncok (Veronique Poltz átirata)
Gjorgjevic Dóra, Ittzés Zsuzsa (pikkoló), Kassai István (zongora)
ROSSINI: Három ária a Sevillai borbélyból (Werner Gábor átirata)
Mohai Bálint, Bánfi József, Tüske Aladár (fagott)

11:00 : Budapest
Erkel Színház

ADAM: Giselle

16:00 : Budapest
Pesti Vigadó

Schöck Atala (ének)
Háry Ágnes (brácsa)
Zuglói Filharmónia - Szent István Király Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Kovács János
BERLIOZ: Fantasztikus szimfónia; II. tétel: Bál, IV. tétel: Menet a vesztőhelyre; V. tétel: Boszorkányszombat
Faust elkárhozása – drámai legenda
Szilfek tánca a II. részből
Rákóczi-induló az I. részből
Nyári éjszakák – dalciklus
I. dal: Villanella
II. dal: A rózsa lelke
A trójaiak – opera
A núbiai rabszolgák tánca
Harold Itáliában – szimfónia brácsaszólóval
IV. tétel: Rablók orgiája – Emlékezés letűnt jelenetekre
Rómeó és Júlia – drámai szimfónia
Mab királynő – Scherzo

17:00 : Budapest
Müpa, Üvegterem

Keskeny Richárd, Sas Dániel (zongora)
"Hangulatkoncert"
BRAHMS: VI. magyar tánc
LISZT: B-A-C-H fantázia és fúga
LISZT: XIII. magyar rapszódia
BARTÓK: Szonáta, Sz. 80, BB 88
BARTÓK: Improvizációk magyar parasztdalokra, op. 20, Sz. 74, BB 83
POULENC: Szonáta zongorára, négy kézre, FP 8

19:00 : Budapest
Erkel Színház

ADAM: Giselle

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Lajkó István (zongora)
David Oistrakh Quartet: Andrej Baranov, Rogyion Petrov (hegedű), Fedor Belugin (brácsa), Alexej Zsilin (cselló)
"Négyszer négyes plusz egy"
MENDELSSOHN: 6. (f-moll) vonósnégyes, op. 80
CSAJKOVSZKIJ: 1. (D-dúr) vonósnégyes, op. 11
DVOŘÁK: 2. (A-dúr) zongoraötös, op. 81
22:00 "Kóda" - beszélgetés a közreműködőkkel

19:45 : Budapest
Olasz Kultúrintézet

A Budapesti Fesztiválzenekar művészei
Gálfi Csaba (brácsa), Juhász Barna (brácsa), Pivon Gabriella (fuvola), Polónyi Ágnes (hárfa)
Koncertmester: Pilz János
VIVALDI: g-moll concerto két hegedűre, csellóra és vonósokra, RV 578
HÄNDEL: D-dúr concerto grosso, HWV 323
BACH: 6. (B-dúr) Brandenburgi verseny, BWV 1051
MOZART: 4. (D-dúr) szimfónia, K. 19;
C-dúr versenymű fuvolára, hárfára és zenekarra, K. 299
17:00 : Martonvásár
Brunszvik-kastély

Puskás Tícia (hegedű), Kállay Ágnes (cselló), Marosfalvi Tünde (zongora)
DEBUSSY: g-moll szonáta, no. 3, L. 140
DEBUSSY: G-dúr trió, L. 3
BARTÓK: Román népi táncok, BB 68 (Székely Zoltán átirata)
PIAZZOLLA: Oblivion (cselló-zongora átirat)
A mai nap
történt:
1909 • Az Elektra bemutatója (Drezda)
született:
1886 • Wilhelm Furtwängler, karmester († 1954)
1913 • Witold Lutosławski, zeneszerző († 1994)
elhunyt:
1967 • Ettore Bastianini, operaénekes (sz. 1922)
1978 • Palló Imre, énekes (sz. 1891)