Bejelentkezés Regisztráció

Könyvek

"Körmölgető egyén" (Dohnányi Ernő családi levelei)

2011-07-08 09:20:58 Balázs Miklós

Dohnányi Ernő családi levelei Dohnányi Ernő családi levelei
Összeállította: Kelemen Éva
400 oldal
3900 Ft
Gondolat kiadó

*

"Végül mi az, hogy 'felteszi fogsorát'? Az én fogsorom csak tisztításra (2 x napjában) jön ki a számból, egyébként nemcsak evésnél, de éjjel is számban van." Ilyen és ehhez hasonló, velőtrázóan izgalmas adalékokra bukkanhat az, aki kíváncsi a zeneszerző Dohnányi Ernő magánlevelezésének vaskos kötetbe szedett gyűjteményére.

Ha a Nyájas Olvasó netán a zeneművekre referáló bennfentes információkban reménykedik, vagy az ismert életrajzi eseményeket kívánná tovább árnyalni, alighanem csalódnia kell: Dohnányi levelezésében alig akad ilyen. Még ha át is vergődik "Cucika", "Mucika", "Icyke" és "Micike" bosszantóan udvariaskodó bájolgásán, akkor is csak csekély számú félinformációra bukkanhat kedves műveivel kapcsolatosan. Ez a könyv nem erről szól, de persze ez a könyv semmiről nem szól, hiszen pusztán egy levélgyűjtemény. Dohnányi családi leveleinek összegereblyézett kötete. Alibi.

A könyvkiadványba rendezés okát még érteném is a forrásanyag tisztázásán túl, ha Dohnányi levelezésének lennének jelentékeny vonatkozásai az életmű vagy az egyes művek irányában, vagy legalább a zeneszerző "lelki alkatát", "személyiségét", hovatovább "alkotói gondolkodását" kicsit jobban megértenénk ezekből. De nem fogjuk. (A komponista világhoz való hozzáállását csakugyan kicsit jobban értjük, de nem lesz benne sok köszönet.)
Mert ez a kötet nem egyéb, mint jelentéktelen szóhalmazok, sietve, pongyolán lefirkált családi levélkék gyűjteménye, ahol jószerivel semmi egyéb nem történik, mint formális vagy kevésbé formális üdvözlések, tájékoztatás a hogylét felől és néhány még lényegtelenebb, a környezetre vonatkozó leírás, hogy hány peso ér egy dollárt, hol élnek a floridai indiánok, mekkora honoráriumot szakított egy hangversenyért, meg hasonlók. Mindez változóan rossz, következetlen helyesírással, cseppet sem érdekes, sőt jellegtelen, szellemtelen, lapos nyelvi-stilisztikai formába öntve.

De persze maga Dohnányi Ernő cseppet sem volt érdekes ember, sőt inkább unalmas, földhözragadt, bamba figura volt - erőtlen műveinek hosszú sora még kevésbé teszi őt érdekessé. Jó koncertzongorista, de másodvonalbeli zeneszerző volt, emberként pedig aligha volt jellemóriás. (Csapongó fantáziám számára folyton a Richard Strauss-szal való rokonság ötlik fel, aki egy kortársa szerint elsőrangú karmester, másodrangú zeneszerző és harmadrangú emberi lény volt.)

Legalább csekélyke izgalmat azért hordozhatnának a háborús levelek, de figyeljük csak e legjobb példát: "A múltkori támadásnál láttunk egy amerikai gépet lezuhanni, mely ca. 200-300 méterre esett le tőlünk, és porrá égett, ugyanakkor egy másik gépről 7 ejtőernyős szállt le (pont felettünk volt légi csata!) - A szimfónia első tételét tegnap fejeztem be. Nagyon szép! 18 percig tart és mégsem hosszú." Ez az attitűd szerfelett jellemző Dohnányira, a Strausséhoz hasonló strucc-politikára; a háború gyilkos pusztítása közepette is "nagyon szép" szimfóniát ír és meg van elégedve magával. Vagyis Dohnányi nem egyszerűen apolitikus férfi volt, hanem a világ dolgai iránt közömbös, szűklátókörű pojáca, aki, mikor a fél világ vérben úszott, keringőciklust komponált, s mikor egy repülőgép az orra előtt zuhant le, középszerű szimfóniájának vélt szépségéről lelkendezett. Csak a jó neveltetésem tart vissza attól, hogy ezt a magatartást nevén nevezzem.

Mindazonáltal Dohnányi levelei önmagukban annyira érdektelenek, hogy azokat keményfedeles kötetben publikálni már szinte sértő a gyanútlan olvasóra nézve. És mindehhez a jobb sorsra érdemes szerkesztő mellett nem kevesebb mint három tekintélyes intézmény erőit kellett igénybe venni: az Országos Széchényi Könyvtárét, a Gondolat Kiadóét és a Zenetudományi Intézetét, nem is beszélve a Nemzeti Erőforrás Minisztérium nagylelkű támogatásáról.

Kunkorodik bennem a kérdőjel, miközben a kötetet olvasom lapról lapra: mégis, mi szükség van arra, hogy Dohnányi cseppet sem a nyilvánosságnak szánt levelezése boldog-boldogtalan számára hozzáférhető legyen, kivált, hogy a köztudatban legfeljebb a szerző amúgy sem túl fényes imázsának újabb megrongálására lehet képes? A történeti szempontokat értem és elfogadom, de csakugyan nem volt ennél jobb kézirat, könyvterv vagy bármi hasonló a kiadó vagy a partnerintézmények és finanszírozók fiókjaiban? Nem kétlem, hogy e kötet, mint filológiai kutatási eredmény, lényeges, és publikálásra okot kínál, de komolyan nem gondolhatja senki, hogy mint olvasmány, megállja a helyét. Más szóval, forrásmunkaként lehet fontos, de könyvként olvashatatlan. Mondom: alibi.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.