A tett dicsérete (Nino Machaidze: Romantic arias)

Nino Machaidze (soprano)
Orchestra del Teatro Communale de Bologna
Michele Mariotti

Sony
88697847042

*

Bátor, de vakmerő tettet hajtott végre a Sony, amikor piacra dobta a legújabb koloratúrcsillag, Nino Machaidze első CD-jét. Persze, egy fiatal énekesnőt elindítani a lemeziparban mindig feltételez egy bizonyos bátorságot (a fogyasztói társadalom mai, válságos korszakában meg különösen), de a jelen helyzet még kacifántosabb.

A bel canto koloratúrszopránok élcsapata mostanság ugyanis a többi hangfajénál jóval erősebb mezőnyt tud fölmutatni. Elég csak a vezető ötös listát sorolni (szigorúan ábécé-sorrendben, nehogy megsértsünk valakit): Diana Damrau, Natalia Dessay, Edita Gruberova, Elena Mosuc, Patricia Petibon és akkor még nem említettem a besorolhatatlan Anna Netrebkót. Azt hiszem, minden valamirevaló operarajongónak van kedvence közöttük, nehéz lesz bárkit első hallásra ellenükben maga mellé állítania az ifjú grúz csillagnak.

Nino Machaidze legfőbb segítője ebben a folyamatban az Idő lehet, ugyanis alig múlt 28 esztendős, de már tisztességes karriert tudhat a háta mögött. 17 évesen már Norinát énekelt odahaza, Tbilisziben, s a gyors felfedezést további tanulmányok követték, immár a bel canto őshazájában. A milánói tartózkodást 2006-ban a patinás Leyla Gencer Énekverseny megnyerésével koronázta meg, ami egy csapásra belendítette a nemzetközi karriert is. (Csak zárójelben merem írni, de a nagyon korai indulás és az intenzív felfutás talán leginkább Anna Moffo pályájára emlékeztet, annak meg ismerjük a szomorú folytatását.)

Machaidze tehát mára a legnevesebb operaházak ünnepelt vendége, fellépett a Staatsoperben, Münchenben, Veronában, Barcelonában, Los Angelesben, a Covent Gardenben, s az idén januárban sikerrel vette be a Metropolitan oly büszke várát is. Ha innen nézzük, akkor már épp időszerű volt egy portrélemez. De egy lemez még ma is nagy kihívás, különösen, ha ennyi vetélytárs leselkedik az ember lányára.

Machaidze egy közepesen nehéz romantikus műsort választott bemutatkozásul, melankolikus és szenvedélyes áriákat és jeleneteket vegyesen. A bravúrkoloratúra szólamokkal mértékkel bánt, a magasságokkal a négyvonalas e-ig merészkedett el, addig viszont meggyőző biztonsággal.

A XIX. század első felének olasz komponistái, Bellini, Donizetti és Rossini nagyszerű és (úgy tűnik) kiapaszthatatlan forrást jelentenek a fiatal énekeseknek jeles adottságaik bemutatásához. Machaidzének leginkább a vígoperák fekszenek, engem leginkább A török Itáliában nagyjelenetével és Az ezred lánya nagyáriájával győz meg. Impozáns futamok, pontos frazeálás, remek karakterizálás, idegen anyanyelvű létére elsőrendű olasz szövegmondás jellemzik.

Maga a hanganyag nagyon szép és nemes, de az ismertebb áriákban Machaidze rendre belefut abba a csapdába, hogy pályatársnőinél "úgyabbul" szeretné énekelni azokat. Ez elsősorban felvett pózokat jelent. Lammermoori Luciája némiképp szenvelgő, Lindája jellegtelenül virtuóz, Aminája kicsit unalmas. Machaidze egyik nagy sikerszerepe Gounod Rómeó és Júliája, meglepő módon ebben mégsem igazán excellál. Júlia két áriájában inkább a hisztérikát ismerjük meg, ami aligha lehet a komponista szándéka. A túlzott virtuozitás helyenként idegen tulajdonságokkal ruházza fel a hősnőt.

Összefoglalva: az énekesnő technikailag állja az összehasonlítást, ha valamibe bele lehet kötni, az leginkább az egyéni hang keresésének túlzásai. De van benne egy-egy adag Damrau fegyelmezettségéből, Dessay extravaganciájából, Gruberova kifejezőképességéből, Mosuc virtuozitásából és Petibon nemességéből. Már csak egy kis machaidzés specialitás hiányzik.

Talán ez 28 évesen még megbocsátható.