Bejelentkezés Regisztráció

Főtéma

Martha Argerich 70

2011-06-05 11:08:21 Balázs Miklós

Martha Argerich Negyvennek hinnénk, pedig immár hetvennél jár korunk zongorista nagyasszonya, Martha Argerich. Pedig mintha tegnap lett volna, mikor az álmos zenei közvélemény mind gyakrabban szembesült a gyöngyöző tehetségű argentin művésznő összetéveszthetetlen mosolyával a lemezborítókon, koncertplakátokon, vagy újsághírekben, mikor ez az alig huszonéves, szende, mégis irigylendően eleven ifjú hölgy sorra meghódította a Földgolyó büszke hangversenytermeit.

A sajátosan csillogó, meleg mosoly és a lángoló, átható tekintet ma is éppen olyan, mint fél évszázada, ahogy a belőlük áradó tüzes délszaki temperamentum sem kopott jottányit sem az évekkel. És a fél arcát eltakaró jellegzetes dús-fekete hajhullámok is a régiek, legfeljebb némiképp "őszbe vegyülnek", nem vállalva meddő vitát a múló idővel. Martha Argerich vonásai, személyisége, izzó szelleme ma is ugyanazt az elszántságot, akaratot, hajthatatlan művészi elköteleződést tükrözik, mint egykoron.

1941-ben, miközben Európát a második világháború harci zaja dúlja, a nem sokkal békésebb napokat élő Dél-Amerikában, közelebbről Buenos Airesben megszületik Martha Argerich. Alig nyolc esztendős, mikor közönség előtt bemutatkozik koraérett zongorajátékával. S még mindig kamaszlány, mikor családjával együtt Európába települ, ahol előbb Stefan Askenase, majd Arturo Benedetti Michelangeli, később Friedrich Gulda kurzusain csiszolja, képzi tovább magát. Tizenhat évesen már két nagy hírű zongoraverseny győztese és egyenes utat jár a világhírnév felé; 1960-ban éppen csak nagykorúvá érik, de már lelkesen dedikálja első lemezének borítóit elragadtatott vásárlóinak.

Pár év hallgatást követően eljön a nagy kiugrás, az 1965-ös varsói versenygyőzelem, majd egy évvel később visszavonhatatlanul meghódítja a finnyás amerikai közönség jégszívét. Argerich ekkor már kész, érett művész, komoly, saját mondanivalóval, több nagy sikerű hangversennyel és izgalmas lemezfelvételekkel a háta mögött. 1960-as, magával ragadó erejű hannoveri bemutatkozó koncertjét éppúgy hanglemez őrzi, akárcsak számos későbbi zongoraestjét mind a mai napig, így egészen az utóbbi évek verbier-i vagy luganói örömkoncertjeiig, melyeknek hála az utókor számára is tisztán nyomon követhető lesz pályájának minden finom rezdülése.

Repertoárja Bachtól Piazzolláig terjed. Benne szinte valamennyi romantikus és utóromantikus zongoraversennyel, fontos szóló- és kamaradarabbal, számos modern és késő modern kompozícióval. Köztük hasonlíthatatlan Debussy-, Ravel-, Falla-, Rachmaninov- és Sosztakovics-előadásokkal. Hisz olyan rögzítéseket hagyott ránk Argerich, amelyeket újra és újra "megemlegetünk", mikor szükségét látjuk. Emlékszünk még Csajkovszkij b-moll koncertjének koncertfelvételére Kirill Kondrashin kíséretével? Több mind harminc éve ennek, de ma éppúgy elvarázsol. Vagy az Abbado dirigálta Prokofjev Harmadikra? Levegőt alig kapunk, mikor ismét újrahallgatjuk. Vagy Bartók Béla kényes szövetű kétzongorás szonátájára a művésznő harmadik férjével, Stephen Kovacevich-csel? Szólt valaha is ilyen pregnáns szépséggel ez a mű azelőtt?

Argerich nem tartozik a nőiesen finoman zongorázó pianisták közé. Ellenkezőleg: ezerszínű zongorázás az övé. Nála minden rövidlátó sztereotípiát felülír a zene iránti olthatatlan szenvedély és kétségbevonhatatlan muzikalitás. Energikus játéka mégsem csupán gazdag és odaadó emóciós tartalmával, mondhatni elemi erejével hat a hallgatóra, de briliáns, fölényes technikájával is. Ugyanakkor mégis kiforrott, okos és fogékony zongorajáték ez, távol minden magamutogató hajlamtól vagy oktalanul különcködő gesztusoktól. És nem mellesleg döbbenetes ereje van az előadásainak: helyenként Richterre emlékeztető súlya és Horowitzot idéző virtuozitása. Máskor meg mintha egykori tanáraitól kölcsönözné eszközeit: Michelangelitól idézné annak végtelen kifinomultságát az olasz mester rideg perfekcionizmusa nélkül, vagy Guldától fékezhetetlen lendületét, híján az osztrák bosszantó extravaganciájának.

A nagy muzsikusok titka, hogy sosem csak önmagukból nyerik az inspirációt. A jó zenész attól is jó zenész, hogy érzi, tudja, hogyan válassza meg aktuális partnereit. Argerich ennek is ösztönös mestere. Tudott dolog, sokszor érzi úgy, elmagányosodik önnönmagában a pódiumon. Legjobb koncertjei, lemezei talán éppen azok, ahol kedvenc kísérőivel vagy kamarapartnereivel szerepelhet együtt. Nehéz elképzelni ihletettebb előadást Olivier Messiaen gyönyörű, Visions de l'Amen című, két zongorára írott ciklusából, mint Argerich és az orosz zongorista-karmester, Alexandre Rabinovitch közös produkciója. De sokak számára etalonértékkel bírnak a Gidon Kremerrel közösen készített hanglemezek, köztük Prokofjev hegedűre és zongorára írott műveinek páratlan felvételével. Vagy a második férj, Charles Dutoit kíséretével felvett díjnyertes, költői hangú Chopin-, Bartók- és Liszt-lemezek. De az Argerich-Kremer-Mischa Maisky triónál is aligha találni izgalmasabb kamarahármast, előadásukban egyebek mellett Csajkovszkij dagályos zongorás triója is eszményi formát nyer egy tokiói hangverseny felvételén. De megannyi nagy előadás, szerencsés csillagállás alatt született koncert vagy hanglemez felsorolható lenne még, melyeket reményeink szerint újabb remekek követnek majd a sietős időben meg-megállva.

Mert Martha Argerich még mindig csak hetven éves. És éppoly fiatal, mint ötven éve volt.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.