Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Audiatur (az UMZE Ligeti-koncertje)

2011-06-02 09:32:13 - dni -

Hommage à Ligeti 2011. május 23.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Csalog Gábor, Spányi Miklós, Szathmáry Zsigmond
Barbara Hannigan, Károlyi Katalin, Paul-Alexandre Dubois
UMZE Kamaraegyüttes
Rácz Zoltán

Hommage à Ligeti

LIGETI:
Musica Ricercata
Continuum
Aventures
Nouvelles Aventures
Passacaglia ungherese
Hungarian Rock
Orgonadarabok
(Etude No. 1: Harmonies; Etude No. 2: Coulée; Ricercare; Volumina)
Mysteries of the Macabre

*

Én magam mindenevő lévén nem vagyok sem operafanatikus, sem wagneriánus, sem pedig a régizene bolondja.
Viszont nagyon sokféle hangversenyen megfordulok. Van összehasonlítási alapom, és látom, hogy koroknak és műfajoknak nagyon is jellemző a közönsége. Más arcok tűnnek ismerősnek a szimfonikus zenekarok bérleti hangversenyein, másképp öltözöttek (és más korosztályba tartozóak) az operaház vendégei.

Kortárs bemutatókon is látni például szmokingot és kosztümöt, de itt jóval gyakoribb a farmer és a borosta, mint máshol. Én pedig lelkesen vegyülök, mert úgy érzem, ennek a közönségnek a legőszintébb a lelkesedése.

Azt is gyanítom, hogy ennek a speciális – és egyre nagyobb létszámú – közönségnek az UMZE immáron szokásos május végi Ligeti-hangversenye a legnagyobb és legvonzóbb esemény. Amikor először voltam, még elfértünk a földszinten. Egy évre rá olyan sokan álltak még sorba a pénztárnál közvetlenül a koncert előtt, hogy az utolsó pillanatban meg kellett nyitni az emeletet is. Most pedig már az első emelet is jócskán megtelt...

A pódiumon nyoma sincs annak a görcsnek, amit sajnálatosan gyakran tapasztalunk huszadik századi művek előadóinál. Tisztában vannak az előadandó darabok értékével, tudják jól, amit Rácz Zoltán mondott a koncert bevezetőjében: „Ligeti egyike a huszadik század legnagyobb magyar zeneszerzőinek, egyike a legnagyobb magyar zeneszerzőknek, egyike a legnagyobb zeneszerzőknek.”

És ennek megfelelő intenzitással és átéléssel játszanak.

A viszonylag korai Musica Ricercata zongoraciklussal kezdődik a hangverseny, rögtön egy olyan súlyú és hatású előadással, amit a jelenlévők legendaként fognak emlegetni még sokáig.
Hallottam már jelentős produkciókat – és remélem, hogy még fogok is –, de erre az estére ez a Ligeti-opus volt a világ legnagyszerűbb és legjobb darabja, és Csalog volt a világ legnagyobb zongoristája, márpedig aki ezt el tudja hitetni egy koncerten, az – nincs mese – tényleg a világ legnagyobb zongoristája.

A folytatás sem nyújtott kevesebbet. Talán egyedül a csembalókompozíciók nem voltak rám olyan elementáris hatással. Közrejátszhatott ebben, hogy ez a hangszer ekkora hatalmas térben még akkor is elvész, ha az a tér a kiváló akusztikájú Nemzeti Hangversenyterem, emellett Spányi Miklós ehhez képest is kimértnek és óvatosnak tűnt.

Annál nagyobbat szólt – átvitt értelemben is – a Nouvelles Aventures. A szöveg nélküli szólamokat, egyszerű hangzókat „éneklő”, kiabáló, lihegő és sziszegő előadók hallatán a művet mindössze két-három pillanatig éreztem paródiának. Később felismertem, hogy a zene ereje minden szcenírozás és librettó nélkül is képes drámai helyzeteket ábrázolni. Talán szokatlan, egy hagyományos „kőszínházi” produkcióhoz képest rövid is, mégis maradéktalan és teljes értékű operát hallottunk. Barbara Hannigan, Károlyi Katalin, Paul-Alexandre Dubois nagyon jó énekesek, és amit most színészként nyújtottak, az operaszínpadon nagyon-nagyon ritka.

Johann Sebastian Bach, mint korának legnevesebb orgonistája és orgonaszakértője, gyakran működött közre új hangszerek beüzemelésén. Állítólag ilyenkor rákönyökölt a billentyűkre, hogy egészen extrém helyzetekben is kipróbálja a szerkezet „tüdejét”. A cluster (azaz magyarul hangfürt) mára nem annyira meglepő és kivételes, de az igen, hogy a csupa ilyesmiből álló kompozíció a szó hagyományos és minden egyéb értelmében is ennyire szép lehessen. A Volumina elég szokatlan kinézetű kottáját rémülten tanulmányoztam annak idején (még a hetvenes évek elején került először a kezembe), de hangfelvételem is van belőle (Gerd Zacher, DGG). Mindezek rögtön jelentéktelen és távoli dolgoknak tűntek Szathmáry Zsigmond előadását hallgatva. Nemrég a Nemzeti Filharmonikusok Ligeti-játékával kapcsolatban mondtam, hogy szerintem lehet ezeket a kompozíciókat kifejezően és szépen is játszani. De hogy éppen egy orgonista fog engem ilyen meggyőzően igazolni, azt nem gondoltam. A Volumina expresszív, sőt patetikus szépséggel hatott – és hatalmasat szólt, de a többi orgonadarab előadása is lenyűgözött.

A Mysteries of the Macabre szinte már csak ráadás volt a végére, a nagyszerű Barbara Hannigan jutalomjátéka. A Nouvelles Aventures szőke szopránja most hollófekete dominaként tért vissza. Énekelt, táncolt, játszott, és vezényelt.

Nehéz lenne megmondani, hogy a tomboló közönség őt, vagy az egész estét tapsolta-e meg a végén.

UMZE, mindig május végén, Hommage à Ligeti!
Tudom, hogy sokan, akik egyszer véletlenül tévedtek oda, már előre számon tartják a következőt, de vajon mi kell az első alkalomhoz? Sajnos nem hiszem, hogy az én lelkendezésem elegendő, és nem azért, mert nem hisznek nekem. Nálam ékesebben szólók sem képesek rá, hát én sem tudom ennél jobban elmondani, hogy idáig mennyire jó volt mindegyik.

2012. május 28-án lesz a következő!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.