vissza a cimoldalra
2019-04-20
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11346)
A csapos közbeszól (95)

Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (5)
László Margit (180)
Egyházi zene (219)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1639)
Franz Schmidt (3312)
Requiem (454)
Abbado – az ember (155)
Kimernya? (3006)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4322)
Élő közvetítések (7824)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (3227)
Operett, mint színpadi műfaj (3885)
Pantheon (2340)
Erkel Színház (9929)
Kelemen Zoltán, operaénekes (94)
Simándy József - az örök tenor (598)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Amikor a technika csak részletkérdés - avagy: mi van a heifetzissimo mögött? (Bruch, Mozart / Heifetz)
BaCi, 2010-12-21 [ Hangszeres művek ]
nyomtatóbarát változat

Bruch, Mozart / Heifetz BRUCH:
Violin Concerto No.1 in G Minor, Op. 26
MOZART:
Violin Concerto No.4 in D Major, K.218
Violin Concerto No.5 in A Major, K.219

Jascha Heifetz - violin
New Symphony Orchestra of London
Sir Malcolm Sargent

Sony
88697689592

Heifetz még ma is etalon a hegedűsök számára. Bármerre is járt koncertezni, akárhol szólaltak meg finom metszésű hangjai, egy csapásra ünnepelt sztár lett.
Egyszerűen nem lehetett belekötni sehol.
Elképesztő volt a bal keze. Négy borzasztóan erős, mégis lebilincselően rugalmas vékony ujj találta mindig telibe a hangokat. A jobb kezet meg sem kísérlem leírni. Gondoljanak csak a Hora staccatóra (ha nincs mire gondolniuk, hallgassák meg a YouTube-on), vagy akármelyik Paganini-etűdre, melyet megszólaltatott.
Nincsenek hamiskás hangok, bizonytalan tagolások, labilis vonókezelés. Minden felvételére tökéletesen megtervezett, és maradéktalanul kivitelezett darabok kerültek.
Ahogy elképzelte, pontosan úgy el is játszotta.
Ám a maradéktalanul perfekt játékmód sokakban keltette az öncélúság érzetét.

Tanulóéveim alatt jómagam is sokszor megállapítottam: lehet, hogy Heifetz tökéletes, de én bizony szívesebben hallgatom Sarasate ezeréves felvételeit, vagy azt a néhány darabocskát, amit Milstein, vagy Stern előadásában meg tudtam szerezni.
És nem voltam ezzel egyedül. Zenészek és laikusok körülöttem többen is így vélekedtek.
Csak édesanyám, aki matematikus, ragaszkodott Heifetzhez mindenek felett. Bárhol, bármikor tudta hallgatni, állítva, hogy ez az egyik legnagyobb csoda, ami a fülét érheti.
Mégis, nekem a 20-as éveim környékén egy kissé hidegnek tűnt a játéka. Meg hát az utóbbi évtizedekben eléggé el is vagyunk kényeztetve. Liszt a maga korában még egyedülálló technikai csodának számított, ma minden tanévben végez egy-két zongorista a Zeneakadémián, aki gond nélkül játssza műveit. És eszünkbe se jut az ördög hegedűsének titulálni azt a muzsikust, aki simán adja elő a Paganini-capricciókat.
Mára már ott tartunk, hogy a zeneakadémiai felvételin, vagy egy nemzetközi versenyen a "napi-hat-órát-gyakorolok-technikailag-perfekt-vagyok" kategóriába tartozni alapvető minimum ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzanak az emberrel.

De hát a legtöbbjük valahogy üres. Sokat gyakorolt, épp ezért általában semennyit sem élt, még olvasni se nagyon van ideje a rengeteg muzsikálás mellett. Csak ül, gyakorol, diplomázik, versenyez, kutat, doktorál... az üresség pedig marad.
És akkor Balázs Miklós meghallgatja a Luzernieket, és azt mondja, amit Önök is olvashattak: halott ügy ez az egész. Ezért ugyan, ahogy ezek muzsikálnak, nem érdemes hangszert venni a kézbe.

Én meg csak vonogatom a vállam: hm-hm, mit lehet tenni? Ők a pontosak, precízek, akik sok-sok gyakorlással megtanulták a "heifetzissimót".
Vagy mégsem? Mi az, ami miatt a Luzernieken (sok pályatársukkal együtt) egyszerűen túllépünk, Heifetzet meg mindig újra és újra elővesszük? Mert igaz ugyan, hogy furcsa, kissé távolságtartó a hegedülése, de hihetetlen technikáján kívül is van benne valami vonzó, amiért egyszerűen muszáj visszatérni hozzá!

Ha Sarasate, Stern, vagy akár Ojsztrah viszonylatában szemlélem Heifetz játékát, akkor valóban hidegnek tűnhet előadása. Heifetz alapvetően más hangon hegedül, mint fent említett pályatársai. Az ő hangja vékonyabb, kontúrosabb, fényesebb, mint a többieké. Soha nem hagyja olyan buján rezegni a húrokat, mint ahogy még ma is teszik sokan a romantikus versenyművekben. Soha nem hagyja megvastagodni a hangot. Heifetz nem vált széles pennára, amikor a dallamíveket rajzolja jobb kezével. Az érzelmek soha nem jelentenek nehézkességet, vastagságot, csupán mélységet. Mintha ugyanazzal a vékony tollal mélyebben szántana a papírlapra. Ez az, amitől még a Bruch-hegedűverseny is tiszta, nemes muzsikává érik a kezei között. És ezért érezzük a romantikus stílusjegyek jelenléte ellenére is, hogy minden hangja igaz ennek a két Mozart-koncertnek.

Ennek az újszerű és azóta is egyedülálló jobbkéz-technikának köszönhetjük elsősorban azt az érzést, hogy Heifetz nemcsak a technikai problémákon, de a stílusjegyeken és az interpretációs irányzatokon is felülállt. Lehet, hogy van néhány oda nem illő előadói kitüremkedés ebben a két Mozart-concertóban, de az eredeti mű olyan nemes érzelmekkel átitatott újraszületésének lehetünk tanúi, melyről egyszerűen leperegnek ezek a kis nemkívánatos girlandok.
Magától értetődően, egyszerűen hegedül, s ezzel megnemesíti a romantika giccseit és kidomborítja a klasszikus szerkezet legvékonyabb, legkisebb egységeit is.

A Bruch-koncert sincs tele a bal kéz fölösleges csúszkálásaival, érzelmes tempóváltásokkal. Nem tűnik fel a kortársaknál olyan hivalkodó vonókezelés sem. Heifetz nem játszik az érzelmeinkkel, nem akarja fülünket elkábítani azzal, hogy pillanatonként mozdítja vonóját a láb, majd a fogólap felé. Ő a vájt fülűeknek szánva zenei megoldásait, csupán a jobb kéz leheletnyi változtatásaival alakítja hangszínét. Így valóban nagyobb terület jut az értelemnek, de ettől előadása nem hideggé, hanem elgondolkodtatóvá válik. A rezzenésszerű érzések, melyeket intelligens vonókezelése kelt a hallgatóban, egészen más szerepet játszanak, mint a kortárs hegedűművészek jobbkéz-megoldásai. Míg Stern, Sarasate - de említhetjük akár a későbbiek közül Perlmant vagy Zuckermant is - pontosan megjelölik a hallgató műhöz való viszonyát, addig Heifetz sokkal több mozgásteret enged a befogadóknak. Nem itatja át saját érzelmeivel, csupán pontosan bemutatja a darabot. Ezzel társsá emeli hallgatóságát. Úgy tekint ránk, mint értelmes lényekre, akik saját maguk is képesek kialakítani valamilyen viszonyt a megszólaltatott művekkel.

Mára egyre több az ilyen előadó. De 60-70 évvel ezelőtt még ritkaságszámba ment. Hirtelenjében talán Richtert, Feuermannt és Bartókot tudnám említeni, akik hasonlóan közelítették meg az előadás kérdését.
Éppen ezért úgy gondolom, Heifetz ma éppen olyan aktuális, mint a múlt század első felében volt. Az pedig, hogy korának interpretációs szokásaival ellentétben volt képes sikerre vinni ezt az akkoriban még igen ritka előadói magatartást, külön értékessé teszi személyét.
Ennek a vékony, ezüstös hangú hegedűművésznek olyan ereje volt, hogy még Sir Malcolm Sargentet és a New Symphony Orchestra of Londont is rá tudta állítani a maga hullámhosszára. Kevés korabeli Mozart-felvétel van, ahol ennyire egyszerűen kísér a zenekar és kevés romantikus versenymű, ahol a zenekari zenészek ilyen odaadóan hagyják maguk mögött a megszokott manírokat.

A heifetzissimo csak részben tanulható. Ha a sebesség, a villámgyors, pontos bal kéz, a rugalmasan igazodó jobb kéz nem társul rendkívül kifinomult zenei gondolkodással, akkor a lényeg elveszett.
Ha ma is elővesszük Heifetz vagy Bartók felvételeit, akkor talán kifinomultabbá válik hallásunk ahhoz, hogy a koncertterembe lépve magabiztosan el tudjuk különíteni a bravúrost a minden ízében igaz virtuóztól.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
11:00 : Budapest
Régi Zeneakadémia, Kamaraterem

Vári-Kovács Emese (ének), Gál Márta (csembaló), Molnár Andrea (blockflöte)
„Férfi szemmel, női szemmel a barokkban”
MONTEVERDI: Scherzi musicali cioe arie et madrigali – Maledetto sia l’aspetto; Eri già tutta mia
FRESCOBALDI: Arie musicali per cantarsi, 1. kötet – Se l’Aura spira
G. CACCINI: Le nuove musiche – Belle rose porporine
F. CACCINI: Primo Libro delle Musiche – Ch’amor sia nudo
STROZZI: Cantate, ariette e duetti, op. 2 – Chiamata à nuovi Amori
MONTEVERDI: Tempro la cetra
FRESCOBALDI: Arie musicali per cantarsi, 1. kötet – Così mi disprezzate
F. CACCINI: Primo Libro delle Musiche – Nube gentil
STROZZI: Cantate, ariette e duetti, op. 2 – L’Eraclito amoroso
MONTEVERDI: Ohimè ch’io cado
STEFFANI: Un core o piante o sassi
STEFFANI: Il pastorello
STEFFANI: Dolce Auretta
STROZZI: Ariette a voce sola op. 6 – Chi brama in Amore
STROZZI: Diporti di Euterpe overo Cantate e ariette a voce sola, op. 7 – Mi fa rider la speranza

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sztanyiszlav Trofimov, Irina Csurilova, Alekszej Markov, Nazsmiddin Mavljanov, Roman Burgyenko, Andrej Zorin [etc.]
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Mariinszkij Zenekar
vez.: Valerij Gergijev
CSAJKOVSZKIJ: Jolánta - koncertszerű előadás

20:00 : Budapest
Eiffel Műhelyház

Szigetvári Dávid, Kovács István, Gabriella, Schöck Atala, Megyesi Zoltán, Bakonyi Marcell
vez.: Csiki Gábor
BACH – MENDELSSOHN: Máté-passió
Oratórium egy részben
18:00 : Martonvásár
Agroverzum

Novák Zita, Tóth Kiss Johanna (hegedű), Sörös Jenő (brácsa), Balog Endre (cselló), Boldoghy Kummert Péter (nagybőgő), Novák András (klarinét)
KODÁLY: Epigrammák 1-5 (Novák András átirata klarinétra és vonósnégyesre)
WEINER: Ballada op. 8 (Novák András átirata klarinétra és vonósötösre)
KEREK GÁBOR: Családi zene op. 207
WEINER: I. Divertimento, op. 20 (I., II. tétel)
WEBER: Kvintett klarinétra és vonósnégyesre, op. 34