Bejelentkezés Regisztráció

Szimfonikus művek

Az a szép, magas növésű ember (Kodály: Háry; Psalmus; Zenekari művek)

2010-07-01 10:25:29 - zéta -

Kodály: Háry; Psalmus; Zenekari művek KODÁLY:
Orchestral Works
Háry János
Psalmus Hungaricus

Komlóssy Erzsébet, Palócz László, Melis György, Bende Zsolt, Szőnyi Olga, László Margit, Peter Ustinov
Edinburgh Festival Chorus, Brighton Festival Chorus, Wandsworth School Boys' Choir
London Symphony Orchestra / István Kertész
Philharmonia Hungarica / Antal Dorati

Universal / Decca
4 CD
478 2303

"Kodály figyelemre méltó ember volt, de borzasztóan undorítóan és beképzelten viselkedett társaságban. [...] Mindig volt nála egy manikűrkészlet, folyton a körmeit nézegette és pucolta. Szép, magas növésű ember volt, mérhetetlenül büszke önmagára. Egy nyűgös, egocentrikus ember benyomását keltette, de nagyon jó szíve volt, és sokat segített nekem."
Ezekkel az ellentmondásos szavakkal emlékezett egykori mesterére a világhírű zeneszerző, Ligeti György néhány éve megjelent Beszélgetőkönyvében (Osiris Kiadó, 2005). Tény, hogy "Kodály országában" kevés életszerű leírás maradt a nemzet egykori zenefejedelméről, akinek műveiről évtizedekig csak a legmélyebb hódolat hangján jelent (jelenhetett?) meg elemzés, s akinek emberi jellemzőiről is eleddig szinte kizárólag csak leges-legfelsőfokban olvashattunk.

Valahogy múlóban ez a föltétlen hódolat, s ezt nemcsak Ligeti imént idézett mondatai jelzik, s még csak nem is a nevével fémjelzett iskolai ének-zeneoktatási metódus fokozatos elsorvadása. Ezeknél sokkal árulkodóbb, hogy Kodály alkotásai - az egy Psalmus Hungaricust kivéve - szépen lassan kezdenek kikopni a koncerttermekből.

A Decca most megjelentetett egy példás válogatást Kodály zenekari műveiből, és itt döbbenhet rá a zenebarát, hogy mennyi ismeretlen, vagy alig ismert alkotás fűződik a 43 esztendővel ezelőtt elhunyt, akkor korszakosnak hitt komponistához.

A 4 CD-s kiadványban a Psalmuson és a Háry Jánoson kívül még tizenkét önálló zenekari mű szerepel. E tizenkét alkotást két csoportra lehetne osztani, közülük hat (a lemez sorrendjében: a Háry-szvit, a Galántai táncok, a Fölszállott a páva, a Páva-variációk, a Marosszéki táncok és a Magyar rondó) Kodály népdalfeldolgozásai közé tartozik, és az ismertebb zeneművek közé sorolható.

Ezen alkotások közös jellemzője, hogy szerzőnk kiválasztott egy számára kedves, jellegzetesen pentaton népdalt, remek stílusérzékkel meghangszerelte és kísérettel látta el. Az így született művek mestermunkák, a szakma szabályait szem előtt tartó alkotó termékei, de én mégsem tudom teljes mértékben önálló alkotásnak tekinteni ezeket. A Tiszán innen, Dunán túl nem függetleníthető sosem attól a felsőiregi bácsitól vagy nénitől, aki a dalt fonográfhengerre énekelte 1906-ban, és nem függetleníthető Bartók Bélától sem, aki a masinát kezelte.

Legyünk szemtelenül merészek, és tegyük föl a kérdést, hogy miért volt minderre Kodálynak ilyen mértékben szüksége? Hogy miért alkotják zeneszerzői oeuvre-jét ilyen magas arányban a népdalfeldolgozások?

Azt hiszem, a válasz a másik hat zeneműben rejtezik.

Az összeállításban szereplő másik hat alkotás ugyanis Kodály önálló zeneszerzői termésének része. A Színházi nyitány, a Concerto, a Nyári este, a C-dúr szimfónia, a Minuetto serio és a Balettzene a zeneszerző teljes életművét átölelik. A legkorábbi 1906-ban, az utolsó 1961-ben született.

Nincs könnyű helyzetben a kritikus, de a hallgató sem. E művek kivétel nélkül mind nagy műgonddal, igényesen, magas stíluskészséggel és biztos mesterségbeli tudással felvértezve készültek - ám egyszerűen unalmasak. Bizony egyáltalán nem véletlen, ha ezen műveket évtizedek óta nem találjuk a hangversenyzenekarok műsorán. Mert hiába a műgond, a stíluskészség, a mesterségbeli tudás, ha az invenció hiányzik. Ha a hallgatónak egy idő után nehézkessé, vontatottá, mondjuk ki: kényelmetlenné válik. E műalkotások ugyan magukon hordozzák Kodály korai példaképének, Debussynek hanghordozását, színvilágát, ám nem tudják megidézni a francia mester üdítően szellemes, páratlanul gazdag és változatos harmóniavilágát.

Visszatérve a néhány bekezdéssel ezelőtti kérdésre: Kodálynak véleményem szerint azért volt a népdalokra, mint kiindulópontra szüksége, mert általuk biztosította műveinek - csúnya mai szóval - eladhatóságát. Ezért nem véletlen, hogy a Háry-szvit, a Galántai táncok, a Páva-variációk és a többiek nagyságrendekkel gyakrabban fordulnak elő hangversenyeinken.

Az említett 12 alkotást a lemezen a Philharmonia Hungarica szólaltatja meg, Doráti Antal irányításával. Az 1974-ben rögzített sorozat idején az 56-ban kivándorolt egykori magyar zenészekből alakult muzsikusgárda a művészi csúcsán állt. Nemzetközi sztárzenekarokat megszégyenítő vonóshangzás, virtuóz hangszerkezelés jellemzi őket, s ebbe beleérzem azt is, hogy a felvétel készítése időszakában talán mindannyian egy kicsit hazagondolhattak szülőföldjükre. A hit, a közös zenei (anya)nyelv egy szép és izgalmas anyaghoz juttat most bennünket. Ugyanakkor sajnos rögzítenünk kell, hogy csodát ők sem tudtak tenni: a művek még ily rendkívüli és perfekt előadásban sem lettek szebbek, gazdagabbak.

A kiadvány legnagyobb részét az 1969-ben, Londonban rögzített Háry János teszi ki. Az angol kiadó (nagyon helyesen) belátta, hogy Kodály daljátékát az eredeti formában nem fogja tudni ledugni az angolszász közönség torkán. Ezért az angol nyelven elhangzó prózai részeket erősen meghúzta, s egy narrátorra bízta a cselekményt összekötő szálak ismertetését. Erik Smith dramaturgiai munkája a történetet lendületessé tette, s esetünkben Peter Ustinov remekbe szabott, zamatosan kópés narrációja önmagában is komoly élményt jelent.

A hazulról exportált (s természetesen magyarul teljesítő) énekes kiválóságok garantálták az autentikus hangvételt. Mert aligha képzelhetünk el ideálisabb Örzse-hangot Komlóssy Erzsébeténél. Ahogy ő a "Hogy tudtál rózsám" kezdetű dalt intonálja, az maga tökéletesség. Jellem és kor, figura és szituáció, társadalom és világkép pontos, hangi megteremtése. Hasonlóképpen lehet Melis György nagyotmondó Jánosát is értékelni. Melis volt az, aki még Palló Imre Háryját is túl tudta szárnyalni a tisztaság és a nála oly ösztönösen kiporciózott érzelmek eszköztelenségben is kifejező tolmácsolásával. Melis egyébként a rá jutó prózai részekben is kiemelkedik, nemcsak jó (angol) szövegmondásával, hanem mindent kifejező gesztusrendszerével.

Marci kocsis dalát ritka zamatosan és stílusosan adta elő Palócz László, ugyanígy nagyszerűen szolgálta a karikatúraszerű dalművet Bende Zsolt (Ebelasztin), Szőnyi Olga (Mária-Lujza) és László Margit (Császárné). Az Edinburg-i Fesztiválkórus és a Wandsworth-i Fiúkórus kedves akcentussal, de hallható lelkesedéssel vett részt a produkcióban. A Londoni Szimfonikusok élén Kertész István karmester nemcsak a karakteres jelenetek pontos és humoros kidolgozásával tette élményszerűvé Kodály daljátékát, de a műben rejtező finom líra kibontásával is nagyot alkotott. Remélem, nem sértem meg a hazai lemezkiadókat, de számomra ez a felvétel jelenti a mű legautentikusabb előadását.

Két évvel később Kertész felvette a Londoniakkal Kodály Zoltán legjelentősebb hangversenytermi művét, a Psalmus Hungaricust is. A Brightoni Fesztiválkórus (karigazgató: Heltay László) nemcsak hazai énekkarokat megszégyenítő tisztasággal és pontossággal énekelte a magyar szöveget, de a mű előadásának ritka drámaiságával is kitűnt. Kertész itt is hallhatóan egyértelmű előadási koncepcióval rendelkezett, a darab egyetlen hatalmas fohászként szólal meg, szinte egy lélegzetre.

A rendkívül izzó hangulatú felvétel gyengébb láncszeme a Zsoltáros szólamát recitáló Kozma Lajos. Az 1964-től tavalyelőtti haláláig Olaszországban élő művész szokatlan akcentussal énekel ("Késérüségém ánnyi ném volná"), de ennél zavaróbb számomra az a régies előadói modor, mely már az ősbemutató idején is idejétmúlt lehetett. Maga a karcsú hang is törékenynek tűnik a szólam súlyához. (Ma már kinyomozhatatlan, hogy a Psalmus tenorszólamát vajon miért nem Kertész barátja és kölni kollégája, Ilosfalvy Róbert énekli, akivel közösen 1968-ban a Carnegie Hall közönségét is megismertették Kodály művével.)

Csáth Géza egy operapremier kapcsán négy csoportra osztotta a zeneszerzőket: 1. Zsenik; 2. Tehetségesek és ízlésesek; 3. Tehetségesek és ízléstelenek; 4. Tehetségtelenek. A Decca lemezei alapján azt hiszem, pontosan érzem Kodály helyét a világban.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.