Bejelentkezés Regisztráció

Szimfonikus művek

13+1 (Liszt szimfonikus költeményei Haitinkkal)

2010-04-22 09:02:14 Balázs Miklós

Liszt: Complete Symphonic Poems / Haitink FRANZ LISZT:
Complete Symphonic Poems

London Philharmonic Orchestra
Bernard Haitink

Universal / Decca
4 CD
478 2309

Boldogult úrfikoromban évekig totóztam - még a bundabotrányok kora előtt -, de sosem nyertem semmit. Pedig azok közé a sorsjátékosok közé tartoztam, akik nem pusztán a vakszerencsére bízták fogadásaik sikerét: ismertem a csapatokat jól, tudtam mire képesek, mégsem mosolyogtak rám Fortuna asszony szépen ívelt ajkai. Nemhogy tizenhárom plusz egy, de még tizenkét találatos szelvényt sem tudhattam magaménak soha. Ma már nem űzök efféle hazárdjátékokat, még az alkalmankénti pókerpartikon is fröccsöntött műanyag chips szolgál segítségül az unaloműzéshez. Meglehet, öregszem, és talán velem öregszik a könnyű kereset iránti vágyam is.

Hiszem, az élet most kárpótolni igyekszik valamelyest a régi idők elpocsékolt, nagyobb nyereményre reményt is alig kínáló totószelvényeiért: Liszt Ferenc szimfonikus költeményeinek legkeresettebb összkiadása 13 + 1 szorosan összetartozó művel most itt pihen a markomban. A Decca jóvoltából egy négycédés doboz formájában kerülnek a boltokba az egykori Philips-felvételek, a Londoni Filharmonikus Zenekar és a holland karmester, Bernard Haitink közös munkájának legszebb gyümölcsei.
A lemezgyűjtők széles klubjának "régi motorosai" persze fanyalognak néhanap ezen előadások ismeretében, mondván, Liszt majd minden szimfonikus költeményéből akad Haitinkénál jobb felvétel is. Ez igaz lehet egyfelől, de vajon a mai, összkiadásoktól hemzsegő világban van-e jobb összkiadás e londoninál? Kurt Masur lipcsei lemezei talán? Aligha. Joó Árpádé? Nem tudom. Itt elfogultságot kell bejelentenünk.

Nyikolaj Golovanov ezerszer magasztalt moszkvai felvételei óta legfeljebb egy-két lemezt, ha publikáltak az álmatag lemeztársaságok a '70-es évek elejéig e szerzeményekből, mikor ezek a Haitink-féle olvasatok a boltokba robbantak, s a következő tíz esztendőben, egészen a Masur-lemezek megjelenéséig, nem is volt igazi konkurenciájuk. Igaz, Liszt szimfonikus költeményeinek egyike-másika szinte csak az összkiadásokban volt elérhető, hiszen a Festklänge vagy a Hunnenschlacht viszonylag kevés karmester repertoárján szerepelt - ez, meg kell vallani, ma sincs másképpen -, s a hanglemezkészítés vékony jegére is csak kevesen merészkedtek velük. (Annak ellenére, hogy a darabokat jegyző magyar komponista igen széles, elsősorban irodalmi forrásvidékről merítette "poémáinak" témáit, Schillertől Victor Hugón át a pétervári udvar kedvencéig, Zichy Mihályig.)

Nincs ezen mit csodálkozni, hiszen kevéssé hálás zenekari művek ezek, az általánosságban megfogalmazott, kimondott vagy kimondatlan vélemények inkább fanyalgást, legfeljebb közönyt, de rajongást semmi esetre sem tükröznek. Ennek okát leggyakrabban a kissé szikár, kevés áttörő ötlettel fűszerezett hangszerelésben szokás megjelölni. Ezzel szinte minden, Liszt szimfonikus költeményeivel foglalatoskodó dirigensnek meg kell küzdenie, s többségük csak komoly erőfeszítések árán tud állva maradni e (hun) csatában. Bernard Haitink minden akceptálandó, sőt, dicsérendő ambíciója ellenére szintén nem tudja leplezni gyilkos csatáit, a küzdelmet újra és újra meg kell vívnia a darabokból előtörő hangszerelési "nyersességek", keresetlenségek, kidolgozatlanságok láttán-hallatán.

Hogy nem akadt a XX. század nagy újrahangszerelői (Mahler, Sosztakovics etc.) közül egy, aki ölébe kapta volna e hangfreskók valamelyikét a kicsinosítás jó szándékával, azt hiszem, inkább a szerző iránt érdektelenségnek, s nem a túlzott tiszteletnek kell betudnunk - még ha a kettő nem is zárja ki egymást. S ez úgy is vállalható felismerés, ha tudjuk, Bartók Béla pályájának korai szakaszán meghatározó erővel vannak jelen Liszt abbé ezen művei. A művek jelentőségét a műfaj történetében nem vitathatja senki, s a szerző, mint "műfajteremtő" címkéjét sem akasztaná le egyetlen, a zenetörténet útvesztőiben eltévedt lélek sem Liszt Ferenc nyakából, csak éppen maguk a darabok (leszámítva a Les Préludes-öt meg az I. Mefisztó-keringőt) porladnak csendben a kottatárakban a távolságtartó respektus fullasztó porától lepve.

Haitink küzdelme véges és - relatíve - győzelmes. Amit ki tud hozni ezekből a művekből a straussi, mahleri, sosztakovicsi hangszerelésekben tobzódó fülkagylók számára, azt meg is cselekszi. Előadásai tartalmasak tudnak lenni ebben az értelemben is, amellett persze, hogy egy magas színvonalú, mondhatni standard minőségű zenekari játékot kínálnak a hallgatónak, a Londoni Filharmonikusoktól megszokott kvalitással. A holland mester, aki tavaly ünnepelte nyolcvanadik születésnapját (s a felvételek időpontjában negyvenes évei elején járt), amennyire lehet, a maga nemében jelentékeny hangképekké, s nem annyira izgalmas zenekari művekké próbálja stilizálni ezeket az alkotásokat, szemben a fent említett Golovanov húsz évvel korábbi, lendületes, erőteljes és drámaian igencsak felfokozott produkcióihoz mérve.

Tizenhárom plusz egy zenekari mű, melyek többet sugallnak, mint amennyit mondanak.
Tizenhárom plusz egy zenekari mű, melyeket sosem kedveltünk igazán, de a szemünk sarkából azért mindig figyeltünk.
Tizenhárom plusz egy zenekari mű, melyekre nem vágytunk nagyon, de immár nem bánjuk, hogy megvannak.
Tizenhárom plusz egy zenekari mű, melyektől okosabbak lehetünk, de szebbek nem.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.