vissza a cimoldalra
2020-07-05
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11529)
A csapos közbeszól (95)

Franz Schmidt (3632)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1973)
A MET felvételei (607)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3959)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7362)
Giacomo Puccini (135)
Régizene (3402)
Társművészetek (1804)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (856)
Operett, mint színpadi műfaj (4376)
Mozartról magasabban (695)
Operák, amelyeket utálunk (301)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4850)
Pantheon (2681)
Kortárs zene (91)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62188)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Ráadásul (Classical 2010)
- zéta -, 2009-12-28 [ Egyéb ]
nyomtatóbarát változat

Classical 20010 by EMI Classical 2010

Angela Gheorghiu, Joyce DiDonato, Nigel Kennedy, Natalie Dessay, Philippe Jaroussky, Diana Damrau, David Fray, Luciano Pavarotti, Han-Na Chang, Véronique Gens, etc.

EMI
50999 6 98353 2 2

Az egyik legnagyobb komolyzenei kiadó szükségét érzi, hogy évente, mintegy összefoglalásképp válogatásalbumot jelentessen meg a legnagyobbjaival. Ez amolyan dupla ráadás-lemez a klasszikus zene EMI-sztárjaival, Classical 2010 címmel. (Van Opera 2010 is, majd egy másik alkalommal talán foglalkozunk vele.)

A címlapon szereplő nyolc arc szinte mindent elárul: Nigel Kennedy, Maria Callas, Placido Domingo, Sarah Brightman, Angela Gheorghiu, David Fray, Joyce DiDonato, Luciano Pavarotti. A múlt nagy sztárjai és a jövő reménységei között a ma legjobbjai. De persze a névsorból az is kiderül, hogy az EMI kicsit szélesen értelmezi a klasszikusokat. (A tavalyi címlap amúgy alig különbözött az ideitől, ott még Alison Balsom és Rolando Villazón is húzóarc volt, őket váltotta az idén Joyce DiDonato és David Frey.)

Statisztikázzunk, és mindjárt kibukik a lényeg. A két CD-n összesen negyven felvétel található a zeneirodalom hatalmas tárházából. A legnagyobbat a barokk „harapott a tortából”, tizenhárom felvétel képviseli a kort (de van két korábbi is). A bécsi klasszikusokat Schuberttel együtt is csak öt, a romantikára még ennyi sem jutott. A XX. századot Karl Jenkins és két Piazzola. Erről jut eszembe: az úgymond könnyű műfajt három-négy szám. A legtöbb részlet énekes szóló, összesen tizenöt. A hangszeres szólisták ennél kevesebb számban, kilencben működtek közre, ebből öt volt kamaramű. Önálló zenekari részlet mindössze egy. A felvételek nagy többsége 2009-ben, illetve az azt megelőző évben készült, hét viszont muzeális korú. Kezdjük hát velük!

Nigel Kennedy 1989-ben még egész elfogadható Vivaldi-előadó volt. Az Évszakok „Ősz” tétele ugyan már magán hordta a később különcségeiről elhíresült hegedűs látványos, ámde stílusidegen megoldásait, de azok mértéke még nem emelkedett az elviselhetetlen szint fölé. Pavarotti egy olyan éteri finomságú és mégis sodró lendületű Ingemisco tételt énekel a Verdi-Requiemből (el ne feledjem: Riccardo Muti keze alatt) 1987-ből, amivel a mai kortársak kísérletezni sem mernének. Maria Callas soha el nem fogyó nimbuszát még ez az 1961-ből származó meglehetősen lapos és zeneietlen Orfeusz-búcsú (szegény Glucktól) sem fogja megrengetni. (Nyilván az egyik koncert „beskálázó száma” lehetett.) A még mindig aktív Domingo ifjúságából kimazsolázott remek 1974-es Radames-románc a tenorista és a műfaj legszebb pillanatait idézi föl. Rögzíthetjük azt is, hogy Sarah Brightman a számára átírt Intermezzót (Mascagni: Parasztbecsület) már 1997-ben sem tudta különösebb előadói értékkel felruházni. Roberto Alagna 1996-os Offenbach-részlete (A szép Helénából) jóval többet mutatott az énekesből, mint mai lemezei.

Kontratenorok reneszánszát éljük, a dupla CD-n öt nagyszerű felvételt is találhatunk, igaz, ebből kettő a fenomenális Philippe Jarousskyé. Nem marad el mögötte a virtuóz Max Emanuel Cencic csillogó Händel-interpretációja, s a műfaj egy másik oldalát mutatja meg David Daniels visszafogott, de mégis hitelesen tiszta Bach-produkciója. A Ian Bostridge által közvetített Schubert-dal (Ständchen) picit kilóg a sorból, de csak azért, mert a romantika előfutárának tartott komponista műveit e hangfajtól ritkábban halljuk.

A többiek közül engem leginkább Diana Damrau izgalmas Mozart-interpretációval győz meg (No, che non sei capace), Alison Balsom pedig egy virtuóz Haydn-trombitaverseny zárótételével. A negatív szenzáció az igen tisztelt Gidon Kremer és Martha Argerich, egy Kreisler-giccsel. Villazóntól nem is vártam mást, mint a Cavalli-ária stílustalan elkiabálását.

A zongoristák hozzák a szintet. Ingrid Fliter egy kecses Chopinnel, Piotr Anderszewski vagabund Beethoven-tétellel teszi le a voksot. Szintén a bonni mestertől hallhatjuk Jevgenyij Kiszinnel a 4. zongoraverseny lassú tételét, álomszerű finomsággal (Sir Colin Davist említsük csak meg). Leif Ove Andsnes az Egy kiállítás képeiből brillíroz egy tételt, Simon Trpčeski egy fantasztikus Debussy-számmal (Arabesque No.1) teszi fel a pontot a mondat végére. Úgy tűnik, a pianistáknál nem lesz gond az utánpótlással.

Az átiratokról egy szót sem szólnék, nem érdemlik meg.

A zenefolyamot két remekül eltalált Puccini-részlet keretezi: a sort Csocsoszan nagyáriája nyitja, s a szerelmi kettős zárja. Pillangókisasszonyként Angela Gheorghiut csodálhatjuk, aki végre saját hangján énekelhet, partnere a feljövő Jonas Kaufmann. Hogy tenoristák terén mit hoz a jövő, még nem egyértelmű.

Maradok várakozó állásponton.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1914 • Fischer Annie, zongorista († 1995)
1916 • Rév Lívia, zongoraművésznő († 2018)
1924 • Starker János, csellista († 2013)
elhunyt:
2007 • Régine Crespin, énekes (sz. 1927)
2010 • Cesare Siepi, operaénekes (sz. 1923)