B&J, avagy Beethoven, Britten, Jansen és Järvi

BEETHOVEN: Violin Concerto in D major, op 61
BRITTEN: Violin Concerto, op 15

Janine Jansen – violin
Die Deutsche Kammerphilharmonie Bremen
London Symphony Orchestra
Paavo Järvi

Universal / Decca
478 1530

Vagány előadók, bevállalós előadások. Nem is gondolná az ember, hogy például Beethoven egyetlen hegedűversenyéről érdemes még több bőrt lehúzni. A felvételt meghallgatva a válasz: mi az, hogy!

A Decca sztárhegedűse, a holland Janine Jansen neve önmagában is márkává, fogalommá lett, nem nagyon tud melléfogni, bármihez is nyúl. Csajkovszkij-felvételéről például ódákat zengnek a kritikusok, koncertjei táblás házakat vonzanak, alanyi jogon is szupersztárrá vált. Tegyük hozzá: teljes joggal. Jansen kisasszonynál a virtuozitás sosem öncélú, produkciói energiával és élettel teliek. Ráadásul egy 1727-es Stradivarin játszik, amit sosem felejtenek el megemlíteni a CD-k kísérőfüzeteiben vagy a hangversenyek beharangozóiban.

Jansen nagyon is jól hegedül, ám önmagában ezért talán nem lelkesednék annyira minden ízében kidolgozott produkciói iránt. Hanem hát a partnerek. Mindjárt a Beethoven-versenyműben egy remek kamarazenekar, a bremeni Deutsche Kammerphilharmonie. A honlapjukon nem akadtam nyomára, hogy milyen hangszereken muzsikálnak, de talán nem is érdekes. A játékuk ugyanis önmagáért beszél: kristálytiszta hangzás, gyönyörűen kimunkált szólók, leheletfinoman megszólaló ütősök például az 1. tétel bevezetőjében.

Az együttes nagyon is egyedi, homogén hangzásvilágába meglepő természetességgel simul bele a szólista hegedűhangja, amiben nyilvánvalóan szerepe van a dirigens Paavo Järvinek is. Ő az, aki fazont szab az előadásnak, az apró hangsúlyeltolásokkal és néhány jelentéktelennek tűnő részlet újszerű megvilágításával más fényben láttatja a sokat játszott remekművet. A felvételt hallgatva valóban rácsodálkozhatunk: ez a már-már unalomig ismert mű milyen izgalmas is tud lenni.

Britten Hegedűversenyével egész más a helyzet. Az angol komponista fiatalkori, Kanadában írt alkotása talán nem is igazán remekmű. Akadnak benne hatásos pillatatok, érdekes megfigyelni például, ahogy zenekar és szólista sokszor egymásnak adogatja a dallamokat. A mű egésze azonban nem igazán emlékezetes. Ám mint annyiszor, egy jó előadás most is aranyat ér.

Jansen hallhatóan szívügyének tekinti a versenymű propagálását, és persze fölényesen lesz úrrá a technikai nehézségeken. A szólistát ezúttal a Londoni Szimfonikus Zenekar kíséri. Mit kíséri, űzi-hajszolja. Szerencsére a közelmúltban Budapesten, a Művészetek Palotájában is megtapasztalhattuk, mit is tudnak a Londoniak. Akárcsak a koncerten az orosz művek, Britten versenyműve is elsöprő erővel, helyenként már-már brutális nyerseséggel szólal meg Järvi pálcája alatt.

A lemez kiemelkedik a modern, agyonkozmetikázott, technikailag tökéletes ám a művekről keveset mondó felvételek sorából. Lebilincselő zenei élmény, az első pillanattól az utolsóig.