vissza a cimoldalra
2020-07-09
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11529)
A csapos közbeszól (95)

Házy Erzsébet művészete és pályája (4861)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4675)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (857)
Lehár Ferenc (704)
A MET felvételei (635)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1975)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3964)
Régizene (3408)
Mozartról magasabban (697)
Pantheon (2688)
Mi újság a Magyar Állami Operaház Énekkarában? (544)
Kimernya? (3697)
Lisztről emelkedetten (1003)
Mi újság a Szegedi Nemzeti Színházban? (2801)
Franz Schmidt (3636)
Kortárs zene (96)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Májusünnep / Rigoletto
György Frigyes, 2009-05-10 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2009. május 8.
Magyar Állami Operaház

VERDI: Rigoletto

A mantuai herceg: Stefano Secco
Rigoletto: Alexandru Agache
Gilda: Miklósa Erika
Sparafucile: Rácz István
Maddalena: Kovács Annamária
Vez.: Medveczky Ádám

A Rigoletto mindhárom nagy szerepét vendégművész énekelte a Májusünnep sorozatába tartozó operaelőadáson. A fesztiváljelleg egyre szegényedő zenei életünk jellemzőjévé vált, néhány hét alatt jönnek olyan világhírű, vagy kevésbé ismert külföldi művészek, akikhez hasonló az opera- és hangversenyévad fennmaradó kilenc hónapjában ritkábban látható.

Persze nem mind igazi sztár, de összehasonlításra alkalmat adnak, bár az is igaz, ezeket az előadásokat nagy számban inkább külföldieknek szánják, azok is látogatják. Vagyis az ellentmondás adott: a dömpingszerűen érkező, drágább művészeket csak teltházak előtt érdemes felléptetni, dolgoznak az utazási irodák is közönségszervezőként, hogy minden jegy elkeljen. Valóban alig hallottam magyar szót magam körül az estén.

Stefano Secco még fiatalnak mondható, harmincas évei közepén járó olasz tenorista, hazájában sikeres leginkább, bár némi nemzetközi reputációt is magának tudhat, és ez rendben is van, hiszen személyében a mantuai herceg muzikális, jól éneklő alakítóját ismerhettük meg. Nem szándékom termetén élcelődni, és azt is tudom, nincs egyenes összefüggés testmagasság és a hang volumene között, tehát ettől függetlenül kell azt kicsinek értékelnem. Tán ebből következik, hogy kissé éles is ez a hang ahhoz, hogy megfelelő legyen a vivőereje. Mintha Seccónak erőlködnie kellene – minden szempontból –, hogy az ellenszenves, de nagyformátumú alakot megjelenítse.

Az ötvenes évei közepén járó, – egyébként és mellékesen – magas termetű Alexandru Agachéval meg fordítottja volt a helyzet, túl hősi volt a karakter, amit megjelenített. Rigoletto alapjában nyomorult kisember, akit még a lánya iránti szeretet és az érte való küzdelem sem emel heroikus magasságokba, hiszen az ő védelme érdekében is aljas eszközhöz folyamodik. Agache egy interjúban azt mondja, ma már csak az összetett jellemű Verdi-hősök érdeklik, viszont például a második felvonás eleji nagyjelenetéből pont a kétféle lelkiállapotú Rigoletto megjelenítése hiányzott. Valóban félelmetesen számon kérő volt az elején, de nem sikerült a váltás, a könyörgő nyomorult figurája jóval kevésbé volt hihető. Mindezt természetesen a hangi, zenei megformálásra értem, amihez egyébként jó alapanyaggal rendelkezik, de szép, erőteljes baritonja néha furcsán nazálissá vált az amúgy fajsúlyos színpadi jelenlétet produkáló énekesnek.

Miklósa Erika megosztja a közönséget, rajongói és teljes elutasítói is akadnak. Hangját tényleg jellemzi egyfajta kicsit zavaró, de megszokható apró vibrátó, ami majdnem tremolónak hat. Koloratúrái ugyanakkor meggyőzőek, és az sem baj, hogy egy ilyen szerepben, megesett fiatal lányként, olyan énekesnőt láthatunk, aki igazán lányos termettel, szépséggel bír. Így hát ebben az előadásban ő volt az, aki Agache mellett a leginkább hozta azt a színvonalat és hangvételt, amit egy, az átlag fölé emelkedni kívánó eseménytől várhatunk.

A zenekar viszont semmi módon nem illett ehhez, végig kissé hamisan, színtelenül szólt. A mindent meghatározó zenekari alapot összes finomságával, mélységével – a három főszereplőtől eltérően – nem sikerült elfogadhatóan hozniuk, ez volt a legnagyobb baj itt. Nem értettem azt sem, az első felvonás színpadi zenéje miért szólt annyira fojtottan a háttérből, annál azért fontosabb dramaturgiai szerepe van. Nem is szólva arról, hogy ez a kórusnak sem tetszett, rendetlenebbül énekeltek, mint amikor biztosabb (erőtejesebb) zenei alátámasztást kaptak az árokból.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
20:00 : Budapest
MŰVÉSZETEK PALOTÁJA - Autósmozi

LEHÁR: A víg özvegy - MET-felvétel
A mai nap
született:
1879 • Ottorino Respighi, zeneszerző († 1936)
1933 • Komlóssy Erzsébet, énekművész († 2014)
1940 • B. Nagy János († 2007)