vissza a cimoldalra
2020-07-04
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11529)
A csapos közbeszól (95)

Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3959)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7362)
A MET felvételei (606)
Giacomo Puccini (135)
Régizene (3402)
Társművészetek (1804)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (856)
Operett, mint színpadi műfaj (4376)
Mozartról magasabban (695)
Operák, amelyeket utálunk (301)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4850)
Pantheon (2681)
Kortárs zene (91)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62188)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1972)
Kimernya? (3690)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Májusünnep I.: Elena, a királynő (Traviata / Mosuc, Castronovo, Bruson)
- zéta -, 2009-05-04 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2009. május 2.
Magyar Állami Operaház

VERDI: Traviata

Elena Mosuc, Gémes Katalin, Charles Castronovo, Sánta Jolán, Renato Bruson, Daróczi Tamás, Gárday Gábor, Ambrus Ákos, Kenesey Gábor
A Magyar Állami Operaház Ének- és Zenekara
Vez.: Miguel Gomez-Martinez

„Bukás! Kimondottan bukás! Nem tudom, ki ebben a hibás: jobb, ha erről nem beszélünk. Nem beszélek a zenéről és engedd meg, hogy egy szót se szóljak az énekesekről...” – írta elkeseredetten Giuseppe Verdi a Traviata velencei bemutatója után. Nos, 156 esztendővel a balul sikerült premier után Budapesten hatalmas sikert aratott a „kaméliás hölgy”, s a siker okán nagyon is szólnunk kell az énekesekről. De előtte egy pár szót a körülményekről is.

Az opera műfaja fennállása óta mindig is az előadók kultuszára épült. Már a legelső évtizedekből maradtak feljegyzések és legendák arról, hogy egy-egy énekes milyen nagy hatással volt hallgatóságára. Bár manapság ezt sokan vitatják, de én a műfaj természetes velejárójának tekintem az operai sztárkultuszt is. Ugyan a Magyar Állami Operaház is kialakította saját vezető énekesi gárdáját, de az internacionális sztárok budapesti fellépte mindig kiemelt kulturális eseményt jelentett. Ez – anyagi, személyi és persze politikai okokból – több hullámban jelentkezett nálunk. A két világháború között elsősorban Saljapin, Gigli, Pertile, Svanholm, Cigna és Maria Müller vendégfellépte jelentette a csúcsot, majd egy hosszabb kényszerű szünet után a 60-as, 70-es években mások mellett Gobbi, di Stefano, Tebaldi, Del Monaco, Simionato, Gedda, Scotto, Windgassen és Bergonzi énekének tapsolhattunk önfeledten. A nagy vendégjárásnak azután a 90-es évekre sajnálatosan leáldozott.

Hogy az Operaház új vezetői sikeresen ismerték fel a nemzetközi sztárgárda meghívásának művészi és (ne titkoljuk:) anyagi előnyeit, annak ékes bizonyítéka a Májusünnep. Változást jelent viszont, hogy míg a korábbi meghívások az egész évadra elszórtan jelentkeztek, a Májusünnep egy tíznapos fesztivált jelent csak, s a sztárok így nem egyedül, hanem kettesével-hármasával jelennek meg egy-egy produkcióban. Esténken a három főszerep mindegyikét egy-egy valódi, bár a pálya eltérő szakaszában lévő sztár alakította.

Békés András Traviata-rendezése, ha jól számolom, 23 éve van a színen, becslésem szerint a 200. előadás környékén lehetünk. Ennek ellenére meghökkentően sikerült az eredeti elképzelések szerint megvalósítani a rendező terveit. Az egy Kelen Péteren kívül még senkinek sem sikerült az előjáték és a nyitókép nagy rendezői trouvaille-ját (Alfred megjelenését a Violetta halála utáni hitelezői „kirabláson”) annyira konzekvensen megjelenítenie, mint Charles Castronovónak. A hatásos megjelenésű fiatal amerikai tenor énekléséből azonban hiányzott valami. Abszolút biztosan uralta a szólamot, érzékenyen, mi több, nemesen gyönyörű frázisokkal és végtelenül kulturáltan énekelt. Mégis valami folyamatos hiányérzetünk maradt Castronovo éneklését hallva. A probléma ott lehet, hogy olaszos hangzású neve ellenére Castronovo nem Carlo, hanem Charles. Másképp mondva, hogy az amerikai precíz énekesiskola jobban kiütközik rajta, mint az itáliai temperamentum. És persze a – Gedda óta minden vendég számára – kötelező C-t is hiányoltuk a stretta legvégéről.

A pálya elején járó Alfred édesapját a nemzetközi operaélet abszolút doyenje, Renato Bruson alakította. A 73. életévében járó baritonlegenda döbbenetesen jó hangi állapotban van. Persze a voce a legmagasabb fekvésben kissé kibolyhosodott már, de mégis: mennyire sokszínűen tud Bruson megszólalni! Amilyen keményen indít a Violetta-kettősben, amilyen durván szól fiára a III. felvonásbeli kártyajelenet után, épp olyan puhán szól a haldokló lányhoz az utolsó jelenetben. A szólam minden hangjáról pontosan tudja, mit jelent, hova vezet, mit fejez ki, s ez csak a legeslegnagyobbaknak adatik meg.

Persze egy Traviata-előadást leginkább a címszerep alakítója határozza meg. Elena Mosuc személyében egy zeniten lévő világsztárt ünnepelhetett a nagyérdemű – s teljes joggal. Violetta szólama összetett, az első felvonásban leginkább bravúrkoloratúrák, a második-harmadikban drámai szopránok, az utolsóban pedig lírai szopránok tudnak sikert kicsiholni. Mosucnak minden tökéletesen sikerült. Első felvonásbeli nagyáriáját utoljára Ágai Karolától hallottam ilyen bombasztikusan, ilyen elképesztően üzembiztos esz-szel a legvégén. Violetta másoknál jelentéktelen frázissá silányuló búcsúját Alfredtől a második felvonásban Mosuc páratlanul megrázóan tudta közvetíteni, s az utolsó jelenet hátborzongató hangjait kevesen éneklik ennyire hatásosan. Döbbenetesen ábrázolta Violetta összeomlását is az idősebb Germonttal folytatott vitában. Egy nagyon nagy alakítást kaptunk Elena Mosuctól!

Bár a Traviata nem az az opera, amiben a dirigensek megcsillanthatják erényeiket, a sikerben szép része volt a granadai születésű Miguel Gomez-Martineznek. Biztos kézzel fogta össze a produkciót, s tisztességgel szolgálta sztárénekeseit.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
21:00 : Budapest
MŰVÉSZETEK PALOTÁJA - Autósmozi

Péterfy Bori & Love Band
A mai nap
elhunyt:
1623 • William Byrd, zeneszerző (sz. kb. 1540)
1992 • Astor Piazzolla, zeneszerző (sz. 1921)
2000 • Begányi Ferenc, operaénekes (sz. 1937)