vissza a cimoldalra
2020-07-12
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11532)
A csapos közbeszól (95)

Magyar Televízió opera-, balett- és operett közvetítései - hazai produkciók (1433)
Sass Sylvia (478)
Régizene (3418)
Pantheon (2694)
A MET felvételei (696)
Antonin Dvorak (199)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3971)
Opernglas, avagy operai távcső... (20521)
A nap képe (2213)
Franz Schmidt (3640)
Lehár Ferenc (714)
Jazz (79)
Palcsó Sándor (298)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4863)
Radnai György művészete (59)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1978)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Leg...leg...leg... – a legvégére (Berlioz Requiemje a MűPában)
BaCi, 2009-04-22 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2009. április 19.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Akadémiai Kórustársaság (karigazgató: Balassa Ildikó)
Honvéd Férfikar (karigazgató: Drucker Péter)
MR Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
A Budafoki Dohnányi Zenekar rézfúvósai
Cselóczki Tamás – ének
Vez.: Hollerung Gábor

BERLIOZ: Requiem

Berlioz minden eddiginél hatalmasabb művet szándékozott alkotni, amikor – elfogadva a francia kormány felkérését – nekilátott, hogy az 1830-as júliusi forradalom áldozatainak emlékéré megkomponálja rekviemjét. Terve tökéletesen sikerült. A több száz tagú kórus, a grandiózus méretű zenekar és a négy rézfúvós szekció az akkori és a mai közönségre egyaránt döbbenetes hatást gyakorol.

Április 19-én este az ember csak ült ott a MűPa nagytermében, és kapaszkodott a székébe. A cirka 200 tagú kórus, és a 12 üstdobbal és négy rézszekcióval kiegészített teljes MR Zenekar megfellebbezhetetlenül hirdette: aki megszületik, az bizony meg is hal egyszer.

A Nemzeti Hangversenyterem színpada a legaljától egészen az orgonáig teljes szélességében tele volt az előadó apparátus tagjaival. Pedig a kiegészítő kis rezes kamarák már az első emeleti erkély négy sarkában kaptak helyet. Igaz, ennek oka nem elsősorban a helyhiányban keresendő, sokkal inkább a hatásfok további növelésében. Valóban lenyűgöző, amikor – a karnagy úr bevezető gondolataira utalva – egy profi házimozi térhatású hangélményével van feltuningolva a romantika megalomániás irányzata.

Őszintén szólva a mennyiségi nagyságra való törekvés nem az én asztalom. Talán éppen ezért volt különösen lebilincselő számomra: mennyire jól használta ki Berlioz a tömegek adta lehetőségeket. A rendkívül egyszerű zenei szövet 80 percen keresztül kap újra és újra lendületet a sokaság összeadódó erejétől.
Itt minden arra épül, hogy ha tömegek csinálják, akkor érvényesüljön igazán.

Az első, amit ki kell emelnünk, hogy sikerült megszervezni, létrehozni ezt a produkciót. Az efféle hatalmas előadásokról tudni kell, hogy az együttesek zömében magukban tanulják meg a művet. A mostani előadás két napon keresztül folyó összpróbái tulajdonképpen soknak számítanak ebben a műfajban.

Az est legjobb teljesítményét kétségtelenül a négy kórus nyújtotta.
A feladat inkább erőnlétileg volt megterhelő számukra. A Requiem végén a kezdő zenei anyag visszatérése már sokkal fakóbban szólt, mint a hangverseny első perceiben. Ettől eltekintve azonban meglepően egységes, kifejező előadást produkált a négy együttes.

A zenekar már nem volt ilyen meggyőző.
Különösen a hegedűk vérszegény, enervált játéka és a mindvégig magasra intonált fuvolaszólam volt kiábrándító. A mélyvonósok azonban javítottak valamicskét a helyzeten. A cselló és a nagybőgő szólam lendületes vonókezelése sokat segített az erőteljes részek lenyűgöző hanghatásában.

A nagyzenekartól távolabb elhelyezett kisegyütteseknek nem volt könnyű dolguk. Saját maguk hangereje miatt csak a levegővételek, tagolások pillanatnyi csöndjében tudtak igazodni a meglehetősen messze ülő zenésztársakhoz.

E tekintetben Hollerung Gábor sokszor segítette ki együttesét a csávából. Egyéb területeken azonban tehetett volna többet egy jobb produkció megszületéséért. Hollerung vezénylése agilis mivolta ellenére meglehetősen keveset segít a különféle karakterek, tempók egységes és azonnali megszületésében. A zenei folyamatok ugyan jól látszanak a karmester kezén, mégsem tudják betölteni eredeti funkciójukat. Hollerung mozdulatainak nincs meg az a hangyányi kis előnye az együttessel szemben, ami az irányításhoz elkerülhetetlenül szükséges. Sokszor mozdul együtt a zenével, s ilyenkor irányítóból lelkes közreműködővé válik.

Jó megoldás volt, hogy a szólista az egész apparátus feje felett, az orgonánál kapott helyet.
A Sanctus tétel meglehetősen nehéz feladat elé állította Cselóczki Tamást. Bár a jó szövegmondás sok helyen segítette előadását, a hosszan tartó magas részeket sajnos inkább erőből, és nem a helyes énektechnika segítségével valósította meg. Pedig az emberközelibb, mélyebb lágékban nagyon szép formálásnak lehettünk tanúi.

Hollerung Gábor „kis” csapatának akadtak hibái. Mégis köszönettel tartozunk valamennyiüknek, hogy hallhatóan gondos munkával a háttérben hozzájárultak ennek a ritkán előadott műnek a megszólalásához.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
Nincs mai ajánlat
A mai nap
született:
1895 • Kirsten Flagstad, énekes († 1962)
1934 • Van Cliburn, zongoraművész († 2013)
1947 • Orbán György, zeneszerző
1951 • Sass Sylvia, énekes
elhunyt:
2005 • Piero Cappuccilli, énekes (sz. 1929)