Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Haydn és Bartók az MTA Dísztermében

2009-03-30 09:00:00 Johanna

2009. március 25.
MTA Díszterem

Gottlieb Wallisch – zongora, Benjamin Schmid – hegedű, Richard Harwood – gordonka, Ralph Manno – klarinét

HAYDN: G-dúr trió (Zigeunertrio), Hob. XV:25
BARTÓK: 1. rapszódia gordonkára és zongorára
BARTÓK: Kontrasztok
HAYDN: G-dúr capriccio zongorára (Acht Sauschneider müssen sein), Hob. XVII:1
BARTÓK: 2. rapszódia hegedűre és zongorára
HAYDN: C-dúr trió, Hob. XV:27

Bízom benne, hogy az idei Tavaszi Fesztiválon minden kamaraest olyan maradandó élményt nyújt majd közönségének, mint amilyet ez a négy ifjú zenész szerzett az MTA Dísztermében szerdán este. Gottlieb Wallisch játékát ugyan néhány éve már hallhattuk a Zeneakadémia nagytermében, de kamarapartnerei egyelőre nem túl ismertek Magyarországon. Pedig érdemes megjegyezni a nevüket.

Hangversenyüket igen okosan tervezték meg. A műsort két hangulatos Haydn-trió keretezte (az első egy magyaros rondóval zárult, bizonyára kedves udvariassági gesztusként), s közöttük ügyesen osztották el a különböző összeállítású darabokat. Ilyen formán változatos felállásban szerepelt a négy muzsikus, nem hagyva unatkozási lehetőséget hallgatóiknak. Bár Haydn műveit is igen izgalmasan interpretálták – különös tekintettel a két elsöprő zárótételre –, igazán Bartók zenéinek előadásával nyűgözték le közönségüket.

Számomra a legmeggyőzőbb ezen az estén Benjamin Schmid és Ralph Manno volt. Schmid játéka könnyed, hajlékony, de szilaj és energikus is tud lenni. A művész minden porcikája a zenei mondanivaló minél hitelesebb közvetítését szolgálja. Testtartása, mimikája, minden mozdulata tökéletesen illeszkedik a zenei történésekhez, s ezzel még erőteljesebbé teszi az egyébként is igen meggyőző hangzást. Vonótechnikája kiváló, az egészen puha, hallhatatlan váltásoktól a nyers, sercegő hangindításig mindent bemutatott. Bartók 2. rapszódiájában maradéktalanul sikerült bizonyítania rátermettségét. Nem hiszem, hogy bárkinek hiányérzete lehetett akár az érzékenység, a szenvedélyesség, akár a „magyaros” előadásmód, vagy bármely technikai követelmény tekintetében. A produkciót a közönség szinte lélegzetvisszafojtva figyelte és – csekély létszámához mérten – hatalmas tapssal jutalmazta.

Ralph Manno hasonló előadói stílust képvisel, mint hegedűművész kollégája, bár a Kontrasztokban még Schmid temperamentumán is túltett. Ritmusérzéke elképesztő, klarinéthangja gyönyörű és színes, energiáit alig tudja kordában tartani, úgy tűnt, sosem fogy ki a levegőből, és legszívesebben valami vad tánccal kísérné saját zenélését. Manno lubickol a zenében, s nem csak a hangszere segítségével, de minden elképzelhető módon, folyamatosan kommunikál partnereivel. A 2. rapszódia mellett ezt a művet éreztem a koncert legsikerültebb pontjának.

Richard Harwood Haydn trióiban kiváló, biztos és muzikális alapot nyújtott társainak. Csellóhangja selymesen lágy, mégis dús és erőteljes. A rapszódia előadásából azonban valami hiányzott. Megvolt minden hang, intonáció terén is rendben volt, sőt az igyekezet is dicséretes, de az volt az érzésem, a művész még nem készült el egészen a darabbal. A ritmikai feszesség időnként hiányzott, a hangsúlyok néhol már erőszakossá váltak, de leginkább az érzelmek szenvedélyes kifejezése terén maradt adósunk Harwood.

Gottlieb Wallisch rendkívül megbízható zongorista, kamarapartnerként igen alkalmazkodó, figyelmes társnak tűnt. A szóló capriccio esetében azonban volt némi hiányérzetem. Az ötletesség a pedálhasználatban merült ki, ami számomra egyáltalán nem volt meggyőző. Szívesebben hallottam volna egy pedálozás-mentes, sokkal színesebb, sokkal izgalmasabb, aprólékosabb Haydn-előadást.

A közönség csekély létszáma kissé lehangoló volt, bár kétség kívül annak is van varázsa, ha egy kamarazenei koncert „családias hangulatban” telik, s az is tény, hogy aznap este a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben is Bartók-születésnapot tartottak. Nagyon örvendetes viszont, hogy a külföldi muzsikusok még meggyőzőbben játsszák Bartók, mint Haydn műveit, pedig azok előadásával sem volt semmi baj.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.