vissza a cimoldalra
2017-11-17
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Momus társalgó (6251)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (60134)
A komolyzene jelene és jövője Magyarországon (2276)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (3855)
Társművészetek (1217)
Milyen zenét hallgatsz most? (24978)
Kedvenc művek (142)
Kedvenc előadók (2813)
Haladjunk tovább... (205)
Kedvenc felvételek (148)

Olvasói levelek (11190)
A csapos közbeszól (94)

Kolonits Klára (1004)
Kocsis Zoltán (639)
Bartók Béla szellemisége (232)
Zenei témájú könyvek (92)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (6417)
Élő közvetítések (6677)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1174)
Operett, mint színpadi műfaj (3345)
Operett a magyar rádióban (1949-1990) (2413)
A magyar zenei élet elfeledett vagy kevéssé ismert művészei (361)
Franz Schmidt (2952)
Nagy koncertek emlékezete (32)
Barenboim (70)
Pantheon (2133)
Kedvenc magyar operaelőadók (1009)
Évfordulók, jeles napok, születésnapok etc. (558)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Vissza az úton (Penderecki-művek)
kobzos55, 2009-03-18 [ Egyéb ]
nyomtatóbarát változat

Penderecki-művek PENDERECKI:
Symphony No.2 ’Christmas Symphony’ (a)
Te Deum (b)
Lacrimosa (c)
Magnificat (d)
Kanon (e)

Jadwiga Gadulanka – soprano (b & c)
Ewa Podles – mezzo-soprano, Wiesław Ochman – tenor, Andrzej Hiolski – baritone (b)
Soloists from the Kraków Philharmonic Chorus, Boy's Chorus from the Kraków Philharmonic Chorus (d)
Polish Radio Symphony Orchestra of Kraków (a–c), Polish Radio National Symphony Orchestra (d), Polish Radio Symphony Orchestra (e)
Krzysztof Penderecki

EMI
2 CD
50999 2 17669 2 3

Krzysztof Penderecki pályafutása fergetegesen indult. 1958-ban végzett a krakkói zeneakadémián, olyan kiváló eredménnyel, hogy azonnal tanári állást kapott ugyanabban az intézményben. A következő évben a lengyel zeneszerzők versenyére beküldött három darabot, s ezekkel elnyerte az I., a II. és a III. díjat. 1960-61-ben komponált egy különleges hangzásokban bővelkedő vonószenekari darabot, amelynek – a mű elkészülte, és néhány más címötlet elvetése után – a Siratóének Hirosima áldozatainak emlékére címet adta. A kompozíció hihetetlen gyorsasággal bejárta a világot, s az 1960-as évek avantgárd zenéjének egyik emblematikus darabjává vált. A sikerek egymást követték, az a cappella Stabat Mater (amely később beépült a monumentális Lukács-passióba), a De Natura Sonoris No.1, a Kanon sorra hangzottak el a modernzene-fesztiválokon.

Aztán bekövetkezett a – sokak számára váratlan – fordulat, az 1970-es évek elejétől-közepétől kezdve Penderecki egyre hagyományosabb, újromantikus darabokat kezdett írni, saját bevallása szerint elsősorban azért, hogy zenéje ne a megszállott kevesek, hanem a széles nagyközönség ízlésével találkozzék. Első budapesti fellépése (boldog idők, a Zeneakadémia zsúfolásig tele, az oldalerkélyek utolsó sorai mögött érdeklődők tucatjai álltak) Jákob ébredése című művével zárult, mely után csodálkozva néztünk egymásra – mi ez a megszelídült hang? Természetesen a fordulat hatása nem maradt el, maga Penderecki mondta egyszer, hogy Amerikában kazettás magnóról autóvezetés közben hallgatják műveit, s kedvesen hozzátette: „Lehet, hogy ez már gyanús...”

Az EMI nemrég megjelent – 1973 és 1984 között készült felvételeket tartalmazó – dupla albuma mindkét korszakból mutat be műveket, igen érdekesen a később keletkezettekkel kezdve. Az első korongon két, szinte egy időben íródott nagyszabású kompozíció, a II. szimfónia és a Te Deum található.

1978. október 16-án Rómában pápává választották Karol Woytiła krakkói érseket, Krzysztof Penderecki személyes jó barátját. A zeneszerző rögvest elhatározta, hogy a rendkívüli esemény tiszteletére Te Deumot komponál. A mű néhány hónap alatt elkészült, s 1980 nyarán, a szerző vezényletével mutatták be Assisiben.

Te Deum laudamus... Téged, Isten, dicsérünk – ujjonganak a kórusok, zengnek a rezek, peregnek diadallal a dobok a művekben, Händeltől Dvořákon és Bruckneren át Kodályig.
De nem Pendereckinél.
Nála komor, halk, szinte riadt dobpergés, s ha lehet még komorabb kórus nyitja a dicsőítő éneket. Mi lehet ennek a – szöveghez nem feltétlenül illeszkedő – kezdésnek az oka? A magyarázatot alighanem a szerző hazájának, Lengyelországnak az akkori társadalmi-politikai helyzetében kell keresnünk. A szocialista rendszer egyre mélyülő válsága a Lengyelországban súlyos élelmiszerhiányhoz, majd elszórt, koordinálatlan megmozdulásokhoz vezetett. (Az események irányítására vállalkozó, később világtörténeti jelentőségűvé vált Szolidaritás szakszervezet csak a Te Deum elkészülte után alakult meg.)

Ebben a kaotikus, szinte reménytelen helyzetben érthető a mű visszafogottsága. Az inkább valamiféle de profundis hangulatú rövid zenekari bevezető után a kórus méltóságos lassúsággal kezd, csak egy-egy rövid epizód erejéig válik ünnepivé a zene, a Sanctust felvezető Cherubim et Seraphim szavaknál szólalnak meg először a fénylő hangú ütőhangszerek.

A második tétel a Te Martyrum candidatus laudat exercitus (Téged dicsőít imádva a mártírok sokasága) szövegrésznél kezdődik, s itt használja fel a szerző a korábbi műveiben elsajátított technikákat: a kórus suttog és szaval, cluster-effektusok jelennek meg, azonban a zene összességében mégis romantikus hatású marad. A Tu Rex gloriae Christe (Te, dicsőség királya, Krisztus) kezdetű versszak ismét hagyományos hangzású, a szólisták és a kórus énekének váltakozásán alapul. Csak a kórus által szinte bekiabált Christe szó töri meg az áhítatos hangulatot, és az aperuisti credentibus regna coelorum szövegnél nyílnak meg valóban a mennyek kapui.

A harmadik és negyedik versszak között megszakad a latin ének, és a szerző beiktatja az ősi lengyel imát: Boże coś Polskę (Isten, ki Lengyelhont...). Az a cappella kóruson megszólaló ének (amely a lengyelek afféle második himnusza) csodálatos szépségével alighanem a világon mindenütt rabul ejti a hallgatókat. S a lengyel imához szervesen kapcsolódik a latin szöveg utolsó versszakának kezdete: Salvum populum tuum (Tedd üdvözültté népedet), amelyet a zenekar és kórus szinte viharos belépése kezd. Aztán a szerző visszaidézi a nyitó ütemek hangulatát, s az egész koncepcióból logikusan következik, hogy a művet nagyon szép, de megtört miserere nostri (könyörülj rajtunk) zárja.

Ugyanez az alapvetően komor hangnem jellemzi a Te Deummal egy időben, csaknem azzal párhuzamosan készült II. szimfóniát is, amelyben időnként felbukkan a világszerte legismertebb – és Penderecki által nagyon szeretett – karácsonyi dal, a Stille Nacht egy-egy töredéke is. Nyilvánvalóan sokkal inkább az idézeteknek, semmint az egész szimfónia hangulatvilágának köszönhető a mű „Karácsonyi” mellékneve.

A szimfóniára is jól illik az újromantikus megjelölés, igaz, hangszerelése többnyire sokkal inkább emlékeztet a késő romantika sűrű szövésű megoldásaira, mint a korai romantika szellősebb világára. Penderecki „fordulat utáni” műveire egyáltalán nem jellemző a sok más újromantikus komponistánál megszokott könnyedség, filmzene-szerűség. Rézfúvósai hatalmas tömbökben szólnak, néha hoz csak enyhülést egy-egy áttetsző fafúvós szóló, vagy csengőbb ütőhangszer-hang. Egy hatalmas zenekari kitörés után csak a szimfónia záróütemei idéznek némi karácsonyi békességet. A mű mondandója mindvégig súlyos, zenéje pedig – éppen Penderecki páratlan zeneszerzői tudásának köszönhetően – egy pillanatra sem unalmas.

Ennek az időszaknak a terméke a mindössze öt perces Lacrimosa is, amelyet a szerző később beillesztett a Lengyel Requiembe. A nagyon szép – s ha lehet, még a szimfóniánál is hagyományosabb – mű politikai vonatkozásai egyértelműek: a darabot 1970-es gdanski hajógyári megmozdulások 28 áldozatot követelő vérbefojtásának tizedik évfordulójára rendelte a Szolidaritás szakszervezet. Bemutatójakor a világhírű lengyel színész, Daniel Olbrichsky olvasta fel az áldozatok neveit, miközben a szabadtéren összegyűlt százezer ember hallgatta hangszórókon át a Krakkóban készült felvételt. (A jelentős szopránszólót ugyanaz a Jadwiga Gadulanka énekelte, aki a jelen lemezen.) Aligha van még egy mű a zenetörténetben, amelynek első előadásán ily nagy tömeg vett részt...

A második korong két másik darabja, a Magnificat és a Kanon Penderecki korábbi, „avantgárd” alkotói korszakának a terméke. A csaknem háromnegyedórás Magnificat 1973-74-ben keletkezett alkotás, egy – Peter Lagger énekelte – rövid basszusszólótól eltekintve kórusra és zenekarra íródott.

A Magnificat meghallgatásakor hamar megfejthetővé válik az album összeállítójának koncepciója, a művek fordított időrendben történő prezentálása. Ezzel a módszerrel könnyebben megnyerhető azoknak a hallgatóknak a rokonszenve, akik a merészebb megoldásokat alkalmazó korai művektől talán elsőre riadtan elfordultak volna. De így, miután a klasszikus-romantikus zenén nevelkedett zenebarátok is megértéssel hallgathatták a késői Penderecki-opusokat, megbarátkozhattak a szerző komor-áhítatos stílusával, feltehetően sokkal nagyobb eséllyel fogadják el a kísérletezőbb ifjúkori alkotásokat.

Mert bármily különbözőek is az eszközök, az alaphangulat, a külsőségek mögötti zenei tartalom félreérthetetlenül ugyanazé a szerzőé! És Penderecki a hangfürtöket és csúszó kórushangokat, a Hirosima-siratóból ismert szirénaszerű vonószenekari effektusokat, aleatorikus részeket alkalmazva is számos fogódzót kínált a figyelmes hallgatónak. Csak néhányat emelnék ki ezek közül – a művet nyitó Magnificat anima mea Dominum (Magasztalja az én lelkem az Urat) elején felhangzó lassú ünnepélyességű, klasszikus értelemben teljesen tiszta hangzatok; az Et misericordia ejus (És az ő irgalmassága) csodaszépen elhaló befejezése; a Fecit potentiam in brachio suo (Hatalmas dolgokat cselekedett az ő karjával) kezdetű versszak basszusszólójának gregoriánra emlékeztető nyitása. De könnyen értelmezhető, befogadható a Passacaglia feliratú tételben a Deposuit potentes de sede (Letette a hatalmasokat a fejedelmi székből) szavakat megelőzően felhangzó, döbbenetes erejű mélyvonós hangözön, mely a tétel alatt kíséretként többször visszatér, vagy a Gloria Patri (Dicsőség az Atyának) versszak villódzó tűzijátéka is, amit végül a békét és megnyugvást hozó Amen zár le.

Nagyon érdekes a két impozáns egyházzenei tablót, a Te Deumot és a Magnificatot egymás után meghallgatni. Mint fentebb már jeleztem, számos hasonlóságot találunk köztük – a legfontosabb tanulság az, hogy mindkét kórusmű megismerésre és többszöri hallgatásra érdemes alkotás.

Még egy nagy ugrás vissza az időben, és elérkezünk a dupla album utolsó számához, az 1962-ben írt Kanonhoz. A kánon úgy valósul meg, hogy miközben a színpadon egy vonószenekar játszik, a szerző által megjelölt helyeken két magnó felveszi a zene egyes részleteit, majd – ismét megjelölt időpontokban – a terem végében elhelyezett hangszórókból bejátsszák a felvett szegmenseket. Hogy végül mindebből mi alakul ki? A változatos vonószenekari hangzások valóságos tárháza, és egy határozott, jól felépített kompozíció képe. S annak, aki az újromantikus Te Deumból kiindulva eljutott a kétségtelenül merészebb Magnificat elfogadásáig, már nem nehéz megtennie a következő lépést (csak azt nem tudom: előre, vagy hátra?) a Kanon megkedveléséig.

Mivel az EMI dupla albumán mind az öt művet maga a szerző vezényli, s a szereplő valamennyi együttes és szólista anyanyelvi szinten ismeri ezt a zenét, a felvételek hitelességét aligha vonhatjuk kétségbe.

(Az írás címét Dylan Thomastól, a latin szövegrészek magyar megfelelőjét a Meszlényi Róbert hangversenykalauzában található fordításokból vettem.)

Műsorajánló
Mai ajánlat:
18:00 : Budapest
Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Zeneműtára

Alisa Yajima, Baráz Ádám (négykezes zongora)
SCHUBERT: 2 Marches Caractéristiques, D.886
SCHÖNBERG: 6 darab zongorára, négy kézre (1896)
BRAHMS: 4. Szimfónia (e-moll), Op. 98
Andante moderato (a szerző átirata)
SCHUMANN: Bilder aus Osten Op. 66 - részletek
KARL HERMANN PILLNEY: Eskapaden eines Gassenhauers (Parodisztikus variációk egy témára)

19:00 : Budapest
Erkel Színház

DONIZETTI: Szerelmi bájital

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Michel Béroff (zongora)
MÁV Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Csaba Péter
"Ünnepi hangverseny Finnország állammá alakulásának 100. évfordulója alkalmából"
FRANCK: Szimfonikus variációk
RAVEL: D-dúr zongoraverseny bal kézre
SIBELIUS: 2. (D-dúr) szimfónia, Op.43

19:00 : Budapest
MűPa, Fesztivál Színház

"Klasszik 47°N19°E"
Modern balett-est két részben

19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Simon Izabella, Várjon Dénes, Roman Rabinovich (zongora)
Muriel Cantoreggi, Keller András (hegedű), Andrea Hallam (brácsa), Marie-Elisabeth Hecker (cselló), Radovan Vlatković (kürt), Klenyán Csaba (klarinét)
Escher Vonósnégyes: Adam Barnett-Hart, Danbi Um (hegedű), Pierre Lapointe (brácsa), Brook Speltz (cselló)
2017.11.17 19.00
SOLTI GYÖRGY KAMARATEREM
"kamara.hu/2"
A Zeneakadémia Kamarazenei Fesztiválja
J.S. BACH: A fúga művészete, BWV 1080 (részletek)
BUSONI: 2. (e-moll) hegedű-zongora szonáta, Op. 36a
SCHUMANN: Adagio és allegro, Op.70
BRUCH: Nyolc darab klarinétra, brácsára és zongorára, Op.83 (részlet)
BEETHOVEN: D-dúr („Szellem”) zongoratrió, Op.70/1

19:00 : Budapest
Aranytíz Kultúrház

"Történelmi Táncklub a Mare Temporis táncosaival"

19:00 : Budapest
Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ

Balog József (zongora)
Budafoki Dohnányi Zenekar
Vezényel: Yeruham Sharovsky
RIMSZKIJ-KORSZAKOV: Nagy orosz húsvét nyitány
PÁNCZÉL TAMÁS: Zongoraverseny
DVOŘÁK: VII. szimfónia

19:00 : Budapest
Duna Palota

Zalai Antal (hegedű)
Duna Szimfonikus Zenekar
Vezényel: Deák András
Műsorvezető: Zelinka Tamás
GLINKA: Ruszlán és Ludmilla – nyitány
DVOŘÁK: a-moll hegedűverseny, Op.53
CSAJKOVSZKIJ: D-dúr hegedűverseny, Op.35

19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Bogányi Gergely (zongora)
Pannon Filharmonikusok
Vezényel: Cristian Mandeal
BARTÓK: Táncszvit, Sz. 77, BB 86
LISZT: Haláltánc
R. STRAUSS: Salome, Op. 54 - Hétfátyoltánc
DEBUSSY: A tenger
19:00 : Keszthely
Balaton Kongresszusi Központ és Színház

"Fischer Annie ösztöndíjasok hangversenye"
A mai nap
született:
1923 • Eősze László, zenetörténész
1925 • Charles Mackerras, karmester († 2010)
elhunyt:
1959 • Heitor Villa-Lobos, zeneszerző (sz. 1887)