vissza a cimoldalra
2020-02-18
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11466)
A csapos közbeszól (95)

Hozzászólások a Momus írásaihoz (7274)
Ki írhat kritikát? (1444)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4688)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (3684)
A nap képe (2189)
Erkel Színház (10539)
Opernglas, avagy operai távcső... (20414)
Gioacchino Rossini (1029)
Juan Diego Flórez (747)
Társművészetek (1594)
Kolonits Klára (1157)
Balett-, és Táncművészet (5976)
Franz Schmidt (3535)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (1870)
Momus-játék (5787)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4556)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Vázlatfüzet (A Pannon Filharmonikusok és Xavier de Maistre)
Balázs Miklós, 2009-03-16 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2008. március 13.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Pannon Filharmonikusok
Xavier de Maistre (hárfa)
Vez.: Christian Gansch

FAURÉ: Pelléas és Mélisande-szvit
GINASTERA: Hárfaverseny, Op.25
DEBUSSY: Images pour orchestre

Akinek még szemernyi kételye is maradt afelől, hogy érdemes-e egy vidéki zenekarnak bérletet hirdetnie a fővárosban, péntek este aggálya utolsó maradékait is elmorzsolhatta: a pécsi Pannon Filharmonikus Zenekar március 13-i hangversenyén ugyanis éppen akkora (vagyis igen tekintélyes) hallgatóságot regisztrálhatott az érdeklődő, mint pár hete a Philadelphia Zenekar sikerre ítélt koncertjén.

Holott nem állítható, hogy valamiféle – egmontnyitányos vagy bolerós – übernépszerű program vonzhatta a közönséget aznap, hiszen a meghirdetett FauréGinasteraDebussy szerzőhármas egyike sem sorolható a jól bevált, közönségcsalogató mulattatók közé. S ha közelebbről megnézzük a műsorszámokat, bizony kézzelfogható a kockázatvállalás: a jószerivel teljesen elfeledett Pelléas és Mélisande-szvit, a mifelénk ismeretlen Hárfaverseny, a népszerűtlen Képek zenekarra; ez a hangverseny bizony nem okvetlenül a műsorával szólította meg a tömegeket, inkább egy fejlődőképes és rendre jól felkészült, fiatal zenekar újabb nagy ugrását ígérte.

No persze a szólista sem akárki: hallom, Xavier de Maistre ma a hárfaművészek új ikonja, bizonyosan többen épp miatta váltottak jegyet. A francia nem csupán hangszerének mestere, de csakugyan rokonszenves jelenség is, sármos, jó megjelenésű fiatalember, akinek még a dús hajfürtök mögött rejtőzködő szerénység is jól áll. Hárfaművészt persze nem gyakran köszönthet az ember fia az errefelé fellépő szólisták között – s éppen ezért az összehasonlítási lehetőség is csekély –, de ha mégis, érdemes a legjobbal kezdeni: de Maistre igazi komoly művész, ehhez nem fér kétség. Vagyis olyan komolysággal, mondhatni, eltökéltséggel ül a hangszerénél és játszik rajta, akár egy sokat látott, vastapsfelhőkben kiérdemesült zongorista, aki bízik magában, rutinjában, instrumentumában, s bízik a sok éve bejáratott közönségében is.

Ginastera versenyműve, bár csakugyan hálás munkának tetszik, mégis nagyobb hatást tett a közönségre, mint azt előre jövendölhettük volna. Az argentin zeneszerző darabja a XX. század közepén született, zenei nyelvét tekintve lényegében a posztromantikus pozíciókat „bíráló”, a helyét kereső másodmodern számos stílus- és formaelemét egymással vegyítő kompozíció. Mozgalmas, színes, tartalmas mű, tekintélyes méretű zenekart kérve (csak az ütős szekciónak ötfős „személyzettel” kellett jelen lennie), de alaposan kidolgozva a mondanivalót. S mindezt visszafogott hangszereléssel, gyönyörű kadenciákkal, szépen kidolgozott concertáló részekkel. De Maistre előadása egyszerre volt virtuóz és elmélyült, briliáns és tekintélyt parancsoló, egyszerre szórakoztató és lenyűgöző; a művész olyan magától értetődő összhangban, egységben volt a hangszerrel, amit csak a legnagyobbaknál tapasztalni. Az először hallott versenymű úgy hatott a hallgatóra, mint egy ezerszer játszott és csodált, klasszikus darab, mintha kimódolt témái, élénk harmóniái, hosszas szólói sok száz esztendeje a fülünkben csengenének, akár egy Beethoven-zongoraversenyé. Legalábbis ezt sugallja az a mesterkéletlenség, avagy illetékesség, beavatottság, mellyel de Maistre a darab ideális előadójává avanzsál a szemünk előtt.

Nehezebb megítélni Christian Gansch karmestert. Nem csupán azért nehéz, mert először látom, hallom produkcióját, de azért is, mert olyan darabokkal készült, melyek nyomán nem könnyű „felbecsülni” egy dirigenst. Úgy hiszem, sem Fauré szvitje, sem Debussy zenekari poémái nem követelnek karmesteróriást, aki a géniusz megfellebbezhetetlen ösztönével bontaná ki e darabokban megbúvó energiákat. Nem. A Pelléas vagy a Képek partitúrájában benne van minden, amire szüksége lehet a hallgatónak. Elég egy jobb képességű karmester és egy kompetens zenekar, hogy a művek kusza színvilága, hangulata, részletszépségei megjelenjenek, hallhatóvá váljanak. Vallom: a jó Debussy-játék mindenekelőtt iskola, tudás kérdése, nem a konzsenialitásé.

Kár, hogy sem Gansch, sem a zenekar nem mutatkozott elég iskolázottnak ezen az estén. A Fauréval nem volt nagyobb baj, Gansch itt meg-megérezte az akvarellszerű, halványodó-erősödő „pastiche”-ok jellegét, múló csillogását, érezte azok elmosódó, elomló voltát, időlegességét. Fauré romantikában gyökeredző harmóniáit értette és közvetíteni tudta a zenekar is.
Nem így a Képeknél: Debussy darabja felejthető előadást kapott, kevés kolorittal, csekély képzelő- és meggyőzőerővel. Vagy, mondjuk inkább így: zavaróan vázlatos, összeszedetlen volt. A hangok sokszor alig-alig kerültek a helyükre. A vonóskar nem elég kiforrott, nem elég csiszolt tónusa gyakorta öltött aggasztó mértéket, a fafúvósok hol nyers és éktelen, hol egyszerűen semmitmondó megszólalásokkal kísérleteztek, a rezek nem jutottak többre a hangok puszta eljátszásánál, a mélyvonósok pedig mintha ott se lennének, hangjuk legtöbbször csak megbújt a pasztell hangképek, tört ritmusok halovány árnyékában. A Képek, bár korántsem nevezhető szerzője legjobb vagy legnépszerűbb zenekari munkájának, nagyon is izgalmas mű, ám ebből az izgalomból a Pannon Filharmonikusok keveset tudtak közvetíteni.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:00 : Budapest
Zeneakadémia, Solti György Kamaraterem

Anu Komsi (szoprán), Keller András (hegedű), Zempléni Szabolcs (kürt), Várjon Dénes (zongora)
KURTÁG GYÖRGY: Kafka-töredékek, op. 24
LIGETI: Kürttrió

19:00 : Budapest
Magyar Rádió Márványterme

Szeged Classic Trió:
Varga Laura (fuvola), Vizsolyi Lívia (fagott), Klebniczki György (zongora)
W.Fr. BACH: Siciliano
CLEMENTI: F-dúr szonáta
HAYDN: G-dúr trió, No. 15
FARRENC: Trió, op. 46/4
WEBER-VILBACH-LEFORT: A bűvös vadász - parafrázis
GERSHWIN (Kontra Zoltán átirata): Három dal - Nice Work If You Can Get It
- The Man I Love
- I Got Rhythm
SOSZTAKOVICS: Öt darab - részletek
- Prelude
- Gavotte
- Polka

19:30 : Budapest
Zeneakadémia, Nagyterem

Lendvay József (hegedű), Oláh Kálmán, Balázs János (zongora)
Műsorvezető: Bősze Ádám
"Cziffra Fesztivál 2020" - Paganini+
PAGANINI: g-moll caprice, op. 1/6 („Trilla”)
LISZT: 1. (g-moll) Paganini-etűd
OLÁH KÁLMÁN: g-moll Paganini-etűd
PAGANINI: Esz-dúr caprice, op. 1/17
LISZT: 2. (Esz-dúr) Paganini-etűd
OLÁH KÁLMÁN: Esz-dúr Paganini-etűd
PAGANINI: E-dúr caprice, op. 1/1
LISZT: 4. (E-dúr) Paganini-etűd
OLÁH KÁLMÁN: E-dúr Paganini-etűd
PAGANINI: E-dúr caprice, op. 1/9 („Vadászat”)
LISZT: 5. (E-dúr) Paganini-etűd („La chasse”)
OLÁH KÁLMÁN: E-dúr Paganini-etűd
PAGANINI: a-moll caprice, op. 1/24
LISZT: 6. (a-moll) Paganini-etűd („Téma és variációk”)
LUTOSŁAWSKI: Variációk egy Paganini-témára
PAGANINI: 2. ( h-moll) hegedűverseny, op. 7 – 3. Rondo à la clochette („La campanella”)
A mai nap
elhunyt:
1987 • Dmitrij Boriszovics Kabalevszkij, zeneszerző (sz. 1904)