Bejelentkezés Regisztráció

Hangszeres művek

Sturm und Drang (Anne Sophie Mutter Mendelssohn-lemeze)

2009-02-27 07:24:26 Balázs Miklós

Anne Sophie Mutter Mendelssohn-lemeze MENDELSSOHN:
Violin Concerto in E minor, Op.64
Gewandhausorchester Leipzig / Kurt Masur

Piano Trio No. 1 in D minor, Op.49
Violin Sonata in F major (1838)
Lynn Harrell – cello, André Previn – piano

Anne-Sophie Mutter – violin

DVD:
Live performance of the violin concerto in Leipzig
Video recordings of the piano trio No.1 and the violin sonata from Vienna
"Encounters with Mendelssohn" – a documentary

Universal / Deutsche Grammophon
CD + DVD
00289 477 8001

Percig sem volt kétséges, a kerekedő Mendelssohn-jubileum ürügyén a piacvezető lemeztársaság jó szokása szerint nagy dobással jelentkezik: a cég első számú hegedűs nagyasszonyát, Anne-Sophie Muttert küldi harcba a vásárlók pénzéért. A régi-régi, Karajan dirigálta Mendelssohn-Hegedűversenyt, melyen a nagykamasz Mutter igyekezett kiszolgálni a kiérdemesült mestert, úgyis megrágta már az idő szuvas foga, s a még mindig csak negyvenöt éves hegedűművésznő miért is ne készíthetne újabb hang- (és kép)felvételt ebből a frekventált darabból, immár huszonegynéhány évvel az első után.

A kiadvány luxuriőz mivolta jócskán hozzátesz az összképhez: a kísérőfüzet képekben gazdag, szép kivitelű, s a borítókép vitatható ízléssel barbie-sra színezett frontja második ránézésre már nem is tűnik oly bántóan hivalkodónak. A tokban két korong pihen, egy kompaktlemez, valamint egy DVD, ám mindkettőn lényegében ugyanaz a műsor hallható. A DVD persze tele extrákkal, például képgalériával (érdekelt ez valakit valaha?), és egy bő negyedórás (szintúgy teljesen érdektelen) dokumentumfilmmel, s persze a CD-n hallható koncertfelvételek immár képpel is kiegészített rögzítésével. Így egy teljes délelőttöt tölthettem el Mutterrel és Mendelssohnnal; nem bánom, mert kimondottan tartalmas időtöltésnek bizonyult.

A lemezek műsorával maradéktalanul elégedettek lehetünk: a Hegedűverseny minden hegedűs számára kötelező darab, így joggal lesz az évforduló első számú célpontja, a d-moll zongorás trió a szerző talán legszebb kamaraműve, a Hegedűszonáta ma már széles körben ismert, Yehudi Menuhin-féle változata pedig sok helyütt még mindig kuriózumnak számít. A versenymű koncertfelvétele tavaly márciusban készült Lipcsében, a Gewandhaus nagytermében, természetesen a rezidens zenekarral. A karmesteri pultnál Mutter (és Lipcse) nagy kedvence, Kurt Masur.

Korántsem hibátlan, de igen tetszetős előadásról kell beszámolnom, ahol az apróbb pontatlanságokat bőségesen ellensúlyozza az élő előadás inspiráló légköre. Mutter játékát többnyire ihletettnek találom, nagyobb érzelmi kilengések nélkül, de határozott vonalvezetéssel hegedül. Nyilván számot vet a Mendelssohn-koncert korlátaival, és nem is kísérli meg csajkovszkiji szenvedélyekbe oltani azt. Tény, hogy amit egy karakteres, de túlzott játékosságba sosem hajló szólamvezetés megtehet ezzel a darabbal, azt ő meg is teszi. Elegendő lendület, elegendő energia van Mutter produkciójában, s a lassú tétel kissé szenvelgő gondolás-melódiája is szépen kirajzolódik a keze alatt.

A kíséret korrekt; ennél több nem is kell. A Gewandhaus Zenekara hitem szerint bármikor lekíséri ezt a darabot dirigens nélkül is, annyit húzták már. Hogy Masur éppen hová integet hosszú, csontos ujjaival, lényegében mindegy. Mert ahogyan Mutter, úgy Masur is érzi, mit lehet tenni ezzel a darabbal, s mit nem. Tudják, az erőltetett romantizálás az ellentétébe fordulhat, ha a darab nem bírja el, a felesleges klasszicizálás meg könnyen unalomba fojthatja a műsort. A Mendelssohn-koncertnek sokkal több köze van a Sturm und Drang szalonrevolúciójához, mint a romantika szilajságba menekülő hevületéhez. Finom, érzékeny, ugyanakkor rendkívül beszédes muzsika a Mendelssohné, mellyel odafigyeléssel, kellő gonddal kell bánni. Mindazonáltal kissé túlzónak érzem a felállva tapsoló közönség ilyetén gesztusát, hirtelen nem is tudnám megmondani, kinek szól inkább, Mutternek, Masurnak, vagy inkább Mendelssohnnak.

A trió és a szonáta előadása már nem koncertsnitt, hanem egy valódi stúdiófelvétel, melyet épp kamerákkal is rögzítettek. A helyszín a bécsi Musikverein Brahms-terme, az időpont 2008 szeptembere. Közönség tehát nincs, s bizony az élő hangversenyekre jellemző jótékony feszültség sincs meg. A kamaraművek így némiképp kisebb izgalommal járnak, noha ennek oka elsősorban a partnerekben keresendő.

A zongoránál helyet foglaló André Previn és a csellószólamot vállaló Lynn Harrell azért figyelmes partnerek, efelől nincs kétségünk. A két őszbe csavarodott öregúr azonban inkább olyan hatást kelt a fiatalos és sportos Mutter mellett, mintha csak befektetési tanácsot adni jöttek volna a szépreményű fiatalasszonynak. Mint kamarapartnerek, szégyent nem vallanak, noha Previn zongorázását még nézni is tanulságos, ahogyan a kézfején kívül gyakorlatilag egyetlen tagja sem mozdul a felvételek alatt. Zongorázása a darabokhoz mérten megfelelő, előtérbe sosem kívánkozik, így a művek érzelmi töltetével is csínján bánik. Őrá és Harrellre is igaz, hogy nem kísérlik meg továbbgondolni a darabot annál, mint amit betanultak. Fejben, kézben megvan, a kotta úgyis kint az állványon, még egy pár ütem és vége. Különös vagy sem, ez a sokszor fád és eseménytelen produkció még mindig elegendő ahhoz, hogy a kompozíciók fiatalos szépsége megszólaljon.

Hogy a képi médium jelenléte mennyit képes hozzátenni az előadásokhoz, könnyű eldöntenünk, ha egymás után végignézzük, -hallgatjuk a lemezeket. Hogy Mutter asszony csípője két számmal nagyobb annál, mint amit az agyonretusált borítóképek mutatnak, s a szeme szélén húzódó szarkalábak is mélyebbnek tetszenek a Photoshop által jóváhagyottnál, alighanem jelentéktelen körülmény.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.