Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Két óra Schuberttel (Schiff András a Zeneakadémián)

2009-02-05 08:28:45 Varga Péter

2009. február 2.
Zeneakadémia

Schiff András – zongora

SCHUBERT:
Moment musicaux, D 780
Négy impromptu, D 899
Három zongoradarab, D 946
Négy impromptu, D 935

Aki ilyen műsorral kiáll, nagyon bízik Schubertben. Hogy minden idők egyik legnagyobbja képes két órára lekötni egy zeneakadémiányi közönséget, az biztos. De ha a művek a viszonylag rövidebb impromptuk, moment musicaux-k, zongoradarabok? Rövidek, meglehet (öt-tíz percesek), ugyanakkor rendkívül tömények is. Schubert hangszeres zenéjének legszebbjei közé tartoznak, nincs üresjárat. A tizenhét abszolút remekmű figyelemre késztet és fogva tart, felráz vagy szórakoztat, megrendít és megvigasztal, csodálatra késztet és ámulatot kelt.

A felkészültség, amit technika terén igényelnek, igenis komoly, ha nem is a leütött hangok adott időegység alatti mennyiségével mérhető. Manuális zongoristaerények annak a rendkívül gazdag zenei világnak a megszólaltatásához szükségesek, amely a fenti néhány lehetséges hatás kiváltásához – meg persze még azon túl rengeteghez – kellenek. A tartalom tehát az, ami nem hagyja magát, olyan rendkívülien sokszínű. Mély, de minimum könnyeden komoly. Emiatt kell a zongoristának nagyon bíznia magában is, ha mindet egy műsorban akarja előadni. Két óra folyamatos koncentráció, nincs üresjárat, mind úgy íródott, hogy néhány percébe sűrűsödjék egy kicsi – vagy nem is olyan kicsi – schuberti univerzum-vidék.

A C-dúr Moment musicallal kezdődött. Moderatóban, ahogy jelezve van, ez érvényes volt a dinamikára is, vagyis uralkodott a piano. Így az Andantino jelzésű Asz-dúr természetesen következhetett, attacca, vagyis szünet nélkül. (Ez a továbbiakban is így volt, szünet nélkül, vagy nagyon rövid szünet után követték egymást az egyes tételek a műcsoportokon belül.) Ebben a második A-dúr szakasz fortéját emelte ki Schiff, a jelzettnél erőteljesebben, ez inkább ff, mint a jelzett szerint f szólalt meg. A harmadik, az f-moll úgy volt játszva, hogy egyszerűsége legyen az, amit mutat magából. A cisz-mollban az időnként (először a 30. ütemben) feltűnő basszustéma volt különösen hangsúlyozva. Ezek a kis túlzások tették egyénivé az értelmezést, miközben más jellemzők visszafogottak maradtak, alapvetően a józan ész uralkodott a Bösendorferen.

De a feszültség, vagy inkább a figyelem állandó fogva tartása így is folyamatos volt, mert bár az említett hangsúlyozások és hasonlók adták a sarokpontokat, minden, ezeknél kevésbé látványosan bemutatható formarész-, dallam-, harmóniaváltás megkapta a maga jelentőségét. Schiff – figyelve a kotta előírásaira – megtartotta a klasszikus letisztultságot alapvető megközelítési módnak, a virtuóz, vagy a már-már romantikusan szélsőséges momentumokat csak annyira kiemelve, amennyire azok alapvető elemei ezeknek villódzóan gazdag világú daraboknak. Így az Esz-dúr impromptu záró szakaszának fortissimója egy visszafogott tempójú és hangszínvilágú triolás mozgásra válaszolt igen okosan. És az Asz-dúr tizenhatodos mozgása is kifinomultságával tüntetett.

A fenti erények nem visszakoztak a Három zongoradarab (amelyek, ha négy volna belőlük, egy harmadik impromptu-csoportot alkotnának) és az Op.142-es, valódi impromptuk megszólaltatása során sem. És lehet mondani, kaptunk desszertet a végén, például a B-dúr ötödik variációja, és az f-moll futamainak szinte „zongorafeletti”, légiesen könnyed megoldását. A két óra tehát sokat követelt a közönségtől, de sokat is adott a figyelembe fektetett energiáért: nagyon ritkán tapasztalhatóan elgondolkodtató és elvarázsoló zenei élményt. Még egy tartalmas ráadást is kaptunk, a kerek évfordulóra való tekintettel: Mendelssohn Variations Sériouses című művét.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.