Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

25 év után (A BFZ és Akiko Suwanai)

2008-12-30 12:00:00 BaCi

2008. december 28. (16.30)
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Fesztiválzenekar
Akiko Suwanai – hegedű
Vez.: Fischer Iván

BRAHMS: Változatok egy Haydn-témára, Op.56/a
PROKOFJEV: 2. (g-moll) hegedűverseny, Op.63
BRAHMS: I. (c-moll) szimfónia, Op.68

Remek ötletnek tartom a délutáni koncerteket. Ekkorra már a bagoly típusok is felébredtek, viszont a korán kelők sem fáradtak még el. Kétség sem férhet hozzá azonban, hogy nem a jó időpont volt a fő oka annak, hogy a Fesztiválzenekar 28-án délután is teltház előtt búcsúztatta az idei esztendőt. (Tegyük hozzá: ezzel a műsorral is három koncertet kell adniuk, hogy minden érdeklődő jegyet kaphasson előadásukra.)

Az elmúlt 25 év alatt (merthogy ezúttal nemcsak az év végét, hanem negyedszázados évfordulóját is ünnepelte az együttes) világszínvonalú zenekarrá vált Fischer Iván csapata. Talán még emlékszünk rá, hogy egy bő hónappal ezelőtt a világ vezető zenei lapjainak munkatársai beválasztották a 10 legjobb zenekar közé is.
A zenei élet sikereit azonban nem elég egyszer kiérdemelni, az igazán nagy küzdelem a folyamatos elismerésért zajlik. Nem számít, hogyan játszottál tegnap, csak az „itt és most” produkciója alapján ítél a szakma. (A publikum általában kegyesebb, s néhány apró ballépést még helyrebillentenek a jó emlékű évtizedek.)

Brahms ezúttal alaposan megdolgoztatta a Fesztiválzenekar muzsikusait. A Változatok egy Haydn-témára általában a négy szimfónia előszobájának tekintendő a zenetudósok körében. Mégis – variáció volta miatt – más területen ró nehéz feladatot a zenekarokra, mint a szimfóniák. Nem kíván annyit állóképességben és intenzitásban, viszont sokkal igényesebb az összjáték, az aprólékos kidolgozottság terén. A Fesztiválzenekar profizmusának egyik alapköve, hogy a tagok általában nagyon jól tudják, mikor kell szigorúan, pontosan nyomon követni egy másik szólam, vagy szólamok anyagát, mikor kell kizárólag a saját zenei anyagukkal foglalkozni, s csak egy-egy ponton „kitekinteni” a szomszédok felé. Ebben a darabban azonban most nem sikerült megragadniuk azokat a helyeket, ahol egymással szoros kontaktusban lehet csak megvalósítani a kottában leírtakat. Úgy tűnt, kevesebbszer figyeltek alaposan egymásra, mint amennyi a pontos, gördülékeny összjátékhoz kellett volna. Sok volt a lötyögés, a szétesés, ami persze rányomta a bélyegét a zenei megoldásokra is.

A Prokofjev már sokkal szerencsésebb csillagzat alatt született meg. Jó választás a zenekarnak, és jó választás a szólistának is.
Akiko Suwanai az 1990-es Csajkovszkij-verseny győztese. Az akkor 18 esztendős hölgy rendkívüli magabiztossággal kerülte ki a gyors hírnév amortizáló hatását, s visszautasítva a lemezkiadó cégek, koncerttermek csábító ajánlatait, néhány csöndes év alatt tökélyre fejlesztette technikai tudását. Virtuózan, tisztán, okosan hegedül. Két dolog akad, ami hiányzik a 36 esztendős hölgy játékából. Az egyik a melegség, a másik a mélység. Az előbbin nem lehet segíteni, de talán nem is kell. Ő ilyen. Alapvető tónusa is inkább fémes, mint bársonyos. A Prokofjev-koncert ugyan bővelkedik szívmelengető dallamokban, de a zenekari háttér indokolttá tehet egy kissé hidegebb, racionálisabb megközelítést is. A mélység hiánya azonban ebben az életkorban már problémákat vet fel. Aki 36 esztendősen ennyire felszínes mondanivalóval tölti meg a zenei anyagot, az valószínűleg élete végén sem jut sokkal mélyebbre.

Brahms I. szimfóniájának előadása aztán egy gyönyörű bocsánatkérés lett a mestertől az első félidő botlásaiért. Nem nagyon tudnék negatívumot felhozni az előadást illetően. Mindamellett, hogy végig jelen volt a teremben az az igazán mély izzás, ami minden Brahms-műben folyamatosan ott parázslik, egy rendkívül intelligens megoldásnak lehettünk fültanúi. A zenekar tagjai tökéletes rálátással, okosan, energikusan, szinte egy emberként alkották meg a művet.
Köszönet érte nekik, és persze köszönet érte Fischer Ivánnak. Az első félidő szigorú koncentráltságát a szimfóniában felváltotta a felszabadultság öröme. Félreértés ne essék: most sem volt egyetlen indokolatlan, pojácáskodó mozdulat sem. Fischer Iván mindig pontosan annyit ad, amennyit kell.
Kívánom Önöknek, hogy a boldog, új esztendőben is sokszor hallgathassák a Budapesti Fesztiválzenekar játékát!






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.