Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

A titok (A BFZ és Brendel titokkoncertje)

2008-10-02 23:03:29 Varga Péter

Alfred Brendel 2008. szeptember 27.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Budapesti Fesztiválzenekar
Alfred Brendel – zongora
Vez.: Fischer Iván

MOZART: c-moll Adagio és Fuga
c-moll zongoraverseny
MENDELSSOHN: Szent Iván éji álom – nyitány
BEETHOVEN: Prométeusz – nyitány
ROSSINI: Variációk obligát hangszerekre és zenekarra
SCHUBERT: Befejezetlen szimfónia

A titok nem olyan nagy. Brendeltől szerepel egy idézet a honlapján, rögtön ezek az első sorok: „Ha én tartozom egy tradícióhoz, akkor az az a tradíció, amely a mesterművel mondatja meg az előadónak, mit kell tennie, és nem az előadó mondja meg a darabnak, milyennek kéne lennie, vagy a zeneszerzőnek, mit kellett volna komponálnia”. Nem titkosított mappa tartalma volt az sem, mit fog játszani a koncerten, hiszen honlapján teljes ez évi (még hátralévő) fellépései szerepelnek, és azt is tudni lehetett, bizonyára utoljára halljuk őt hangversenyen Magyarországon, tavaly ugyanis bejelentette, hogy 2008 decemberében lép fel utoljára koncerten.

Az sem volt titok, hogy a visszavonulását bejelentő művész bírja még a koncertezés fáradalmait (azok a melléütések, amiket most az első tételben hallhattunk, nem mondanak ennek ellent), hiszen három és fél évvel ezelőtt örvendhettünk szólóestjének a Zeneakadémián, amikor is egy művészete teljében lévő zongoristát hallhattunk. Most hetvenhét éves, és szonátaesttel (amelynek programjában Haydn, Mozart, Beethoven, Schubert művei szerepelnek, felváltva két Mozart-zongoraversennyel, a K.271-es Esz-dúrral és a K. 491-es c-mollal) járja Európát. Ez utóbbi fog szerepelni egyébként a Bécsben december 18-án adandó utolsó est műsorán is.

Brendelt leginkább osztráknak lehet mondani, noha a mai Csehországban lévő Wiesenbergben született 1931-ben, és felmenői között németek, szlávok, osztrákok és olaszok találhatók. Akik viszont nem voltak zenészek, ő maga sem volt csodagyerek – első koncertjét tizenhét éves korában adta –, noha a festészet és az irodalom sem állt tőle távol, és első hangversenyein még saját szerzeményei is szerepeltek. Hatévesen kezdett zongorázni, és bár olyan tanárnője is volt, mint Ludovika von Kaan, aki Stavenhagennél, Liszt egyik legjobb tanítványánál tanult, formális zongorista képzése tizenhat éves korában véget ért. Innentől kezdve egy Revox magnóra vette fel játékát. „Önmagamat tanítva megtanultam bizalmatlannak lenni mindazzal, amire nem saját magamtól jöttem rá.”

1949-ben negyedik lett a bolzanói Busoni-versenyen, és attól fogva zongoristakarrierje szépen fokozatosan jutott el arra a csúcsra, amely a múlt és a jelen század egyik legmagasabbja. Ő volt az első, aki lemezre vette Beethoven összes zongoraművét, és 1982-83-ban 77 koncerten 11 európai és amerikai városban eljátszotta mind a 32 szonátáját. 1990-ben ezt megismételte szerte a világon. Beethoven mellett persze Bach, Haydn, Mozart, Schubert, Weber, Liszt, Schoenberg művei is gyakran műsorán szerepeltek.

Egy ilyen, sok mindent megélt öreg róka kijön a színpadra és eljátssza a zongoraversenyt. Nem akar villogni, feltűnni, nem akarja Mozartot sem másnak láttatni, mint amilyen. Sem a kugel-figura, sem a ma favorizált, a legeslegnagyobb, a mások által meg sem közelített, elérhetetlen magasságokba szárnyaló kis termetű, legendás óriás nem érdekli. A c-moll zongoraverseny érdekli valóban, ahogyan ezt már idéztük tőle. Mit hallottunk akkor? Először is egy végtelen tudatossággal előállított zongorahangot. A fortepianóét idézte ez meg, kissé kopogósan, soha nem volt élesen fénylő vagy kemény dinamikai ellentéteket hordozó. De ez nem jelenti azt, hogy felfogása egysíkú lett volna, egyszerűen csak annyit adott, amennyi feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a mozarti zene drámaisága megjelenjen, és ehhez nem vetette be a Steinway teljes eszköztárát. És a lassútétel sem akart egyszerűen csak elbűvölő lenni, bár itt, ha kellett, nagyon lágy hangzásokat is hallottunk – de a lényeg az volt: nem egy nézőpontpontból megmutatni a teljes művet, hanem mintegy körbejárva, értelmezni azt. És ebbe a felfogásba illeszkedett a harmadik tétel is, a variációk változatos anyagán keresztül bemutatva, milyen is a c-moll zongoraverseny saját világa.

A zenekar az egész este folyamán a Brendel kísérésének ellátásakor állt igazán a helyzet magaslatán, itt szólt legszebben a vonóskar, itt voltak egységesek a fúvósok. A zongoraverseny előtt egy igencsak kérdőjelezhető minőségben előadott Adagio és Fúgát hallottunk, a második rész vegyes felvágottjába is kerültek rágósabb falatok, bár a Rossini Variációk „operás” felvezetése kellemes szórakozásnak bizonyult.

De ami a lényeg: méltó módon búcsúzhattunk egy óriástól, akkor, ott.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.