Bejelentkezés Regisztráció

Vokális művek

A szépség koldusai (Három Schubert-dalciklus Fischer-Dieskauval)

2008-09-03 08:41:00 Balázs Miklós

\"Három FRANZ SCHUBERT
The Song Cycles
(Die Schöne Müllerin, Winterreise, Schwanengesang)

Dietrich Fischer-Dieskau – baritone
Gerald Moore – piano

Universal / Deutsche Grammophone
3 CD
477 7956

A három jeles Schubert-dalciklus szűk egymásutánban, kemény papírdobozban, a kiadóhoz méltó komolysággal, konzervatív megjelenéssel keres utat a tekintetekhez; a CD-k szorosan egymás mellé fektetett papírtasakokban, mellettük egy nem hivalkodó, de tartalmas, a dalok szövegét is közlő kísérőfüzet pihen. Ennyire redukálódik lemezes polcunkon a nagy dalos mester életművének gerince.

A recepciótörténet már jó ideje sugallja e dalciklusok megbonthatatlan összetartozását, hiszen, bár számos lemezt megtölthetünk hasonló színvonalú, ám ciklusba nem került Schubert-dalokkal, a lemezgyűjtők számára még az is csak az ötvenes évek óta kézenfekvő (ha ugyan valóban az), hogy a Schwanengesanggal immár a harmadik dalkört biggyeszthetjük a jól ismert kettő, a Die schöne Müllerin és a Winterreise mögé, valamiféle bűvös hármasságot kirajzolva ezzel.

Dietrich Fischer-Dieskau nemrég újra megjelent felvételei ebben az irányban számos említésre érdemes momentumot megmutatnak, vagy inkább: sejtetnek. A dalcsokrokat viszonylag rövid időn belül, 1971 augusztusa és 1972 márciusa között rögzítették Berlinben. Természetesen egyik műből sem az első lemeze ez Fischer-Dieskaunak (nem is az utolsó), s aligha érdemes szó nélkül elsétálni amellett sem, hogy a fönti dátumokból is kitetszik, a felvételek egy bizonyos, jól meghatározott koncepcióba illeszkednek. E koncepció egyfelől Franz Schubert valamennyi ismert dalának hanglemezfelvételét célozza a művésszel, melynek csupán egy, ám annál fontosabb szelete a három dalkörből készült rögzítés, illetve, hogy e három dalsort magát is ciklusszerűen rögzíti. Vagyis ha a szerzői intenció nem, vagy nem evidensen, majd az előadói szándék hajlandó lesz ciklust kreálni a Schwanengesangból, illetőleg kapható ugyanerre a kész dalköröket illetően is, magyarán: akarva-akaratlanul, karöltve a hanglemezipar érdekeivel, ciklust kreál a három dalcsokorból.

Éppen Fischer-Dieskau diszkográfiáját megvilágítva látható be a különös jelenség. Tudható, hogy a szándék, mely ciklust eszkábált a Hattyúdalból, nem Schuberttől, hanem kiadójától, Tobias Haslingertől származik, ő volt az, aki a fenti cím alatt egy kötetbe rendezve adta ki a zeneszerző utolsó dalkompozíciót. Méghozzá Schubert halála után, jóllehet erre sem a versek témája-tárgyválasztása, esetleges történet-mesélés jellege, sem külső, szerzői indíték nem utalt, legalábbis távolról sem olyan mértékben, ahogyan a Téli utazás vagy A szép molnárlány esetében ez bízvást elmondható.

A interpretációtörténet persze nem okvetlenül vette át ezt a rendezőelvet. Éppen Fischer-Dieskau „első” Hattyúdal-felvétele mutat rá arra, hogy a dalokat szigorú sorrendi egységbe rendező ciklus-dramaturgia korántsem magától értetődő. 1951 és 1958 közötti dallemezekből ollózta ki az EMI lemeztársaság is a maga Fischer-Dieskau-féle Hattyúdal-felvételét, hiszen eredetileg az egyes dalok rögzítései különböző elképzelések szerint csoportosították a lemezek műsorát (Heine-dalok például – hiszen a Schwanengesang tizennégy dalából hatnak a szövegét Heinrich Heine jegyzi). A legelső, Európában forgalomba hozott hanglemez, mely valóban ciklusként kezeli és organikus egészként adja közre a Hattyúdalt, 1954-ből származik, s Hans Hotter nevét olvasni a borítón. Maga Fischer-Dieskau csak 1962-ben rögzítette „egy mű”-ként első ízben a Hattyúdalt, s ezt még további három (jelen Deutsche Grammophon-kiadványt is beleértve) követte.

Azt kell mondanom, ez a fajta, hitem szerint elsősorban az utókor egészelvűségre való minduntalan, mégis kétes törekvése, másodsorban pedig a lemezipar sugallta „cikluskényszer”, mely deklarálja a Hattyúdal darabjainak összetartozását, illetve egyfajta metaciklust kényszerít a dalcsokrok fölé, nem tesz jót az előadásoknak. Noha Fischer-Dieskau a hetvenes évek elején kiváló formában volt, s a zongorakísérő, az akkor hetvennégy éves Gerald Moore is példásan kísér, a jelen lemezek távolról sem tartoznak Fischer-Dieskau legjobb Schubert-előadásai közé. A baritonista ugyanis önmagához képest nyújt kevesebbet sok helyütt, mint az remélni lehetne. A korábbiakhoz viszonyítva ugyan egységesebb képet mutatnak a dalkörök, a szélesebb drámai gesztusokat mégis hiányolnom kell nemegyszer, s több, kevéssé ihletett megoldást is kénytelen vagyok a rutin számlájára írni. Nem az átütőerőt hiányolom ezekből az olvasatokból, inkább a minden hangra kiterjedő odafigyelést, mely az egyes dalok mikrodrámájából építkezik, azoknak saját arcot kölcsönöz valamiféle sosem volt „nagy egész” illúziója helyett.

Így a Téli utazás kapcsán például sikerültebbnek, kidolgozottabbnak érzem az 1965 májusában, szintén a Deutsche Grammophonnál készült lemezt, a Hattyúdalból pedig még mindig a „nem ciklus” ’51-58-as rögzítést preferálnám mindenekelőtt. A különbség, meglehet, sokszor árnyalatnyinak tetszik, csak épp ezekben az árnyalatokban lakik maga Franz Schubert.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.