vissza a cimoldalra
2020-08-09
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11552)
A csapos közbeszól (95)

A MET felvételei (950)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4696)
Operett, mint színpadi műfaj (4423)
Régizene (3628)
Eiffel Műhelyház – Bánffy terem (155)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4887)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4029)
Hozzászólások a Momus írásaihoz (7364)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62199)
La Voix humaine - avagy az énekhang varázsa (177)
Társművészetek (1829)
Opernglas, avagy operai távcső... (20585)
Verdi-felvételek (576)
Franz Schmidt (3658)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2010)
Pantheon (2713)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Az én Mendelssohnom (Zongorástriók / Makhtin, Kniazev, Berezovsky)
Balázs Miklós, 2007-12-17 [ Kamara ]
nyomtatóbarát változat

MENDELSSOHN: Piano Trios MENDELSSOHN:
Violin Sonata in F major
Piano Trio No.1 in D minor, op.49
Piano Trio No.2 in C minor, op.66

Dmitri Makhtin – violin
Alexander Kniazev – cello
Boris Berezovsky – piano

Warner
2564-69786-6

Ha valaha tettem ebben a lapban olyan kijelentést, melyben Felix Mendelssohn-Bartholdyt neveztem meg, mint kedvenc zeneszerzőmet, az bizonyosan nem volt véletlen. Ha e lemez hallatán most még tovább erősödik bennem a gondolat, melyben Mendelssohnt immár nem csupán személyes „favoritként”, de mint megkerülhetetlen és felbecsülhetetlen romantikus mesterként csodálom, annak is megvan a maga nyilvánvaló oka.

Jelesül, hogy a Warner új CD-je az egyik legizgalmasabb kamarazenei lemez, mellyel az utóbbi időkben volt szerencsém megismerkedni. Igazi remekműveknek mutatja a német komponista zongorástrióit, melyek állócsillagokként ragyognak az egyetemes zenetörténet valaha derűsebb napokat látott egén – s immár jómagam is sokkal bátrabban követelek objektivitást saját preferenciáimnak.

Mondják, hogy mára tűnőben van a jól felismerhető nemzeti karakterjegyek jelenléte a zenei nyelvben, mely valamiféle egyetemes világnyelvként az egykor oly markáns „akcentusait” is egyre inkább elveszíteni látszik. Vagyis nem játsszunk már olyan „németesen”, „angolosan” vagy éppen „magyarosan”, mint tettük azt egykoron – bármit is jelentsenek ezek. Tény, hogy az efféle sajátságok csakugyan halványulóban vannak, s bár ez még nem kellene, hogy okvetlen a zene univerzalizációját jelentse, sokan fogalmaznak mégis ekképp. Mindezen, valóban nehezen tagadható, s mind élesebben kirajzolódó trendeket nem feledve mégis megkockáztatható, itt-ott ráismerni még egyes „nemzeti tradíciók” jellegzetességeire.

E lemez kapcsán például nehezen volna tagadható a muzsikusok orosz iskolán nevelkedett volta. Szinte valamennyi olyan stílusjegyet felismerni a közreműködők játékában, melyet hagyományosan „oroszosnak” szoktunk tartani. A hegedűs Dmitrij Mahtyin, a zongorista Borisz Berezovszkij és a csellista Alekszandr Knyazev (csak reménykedhetem, hogy nevüket helyesen írom át) ugyanis rendre hozzák ezeket a sajátosságosságokat, mely alapján a fenti kijelentés komoly kockázat nélkül igazolható. Ha akarom, játékuk egy szóval is könnyen leírható: érzelemgazdag. S hangozzon az iménti terminus bármilyen közhelyszerűen vagy elcsépelten, nehezen tudnék a hallottakhoz ennél jobban illő jelzőt csatolni. Legfeljebb színezni, árnyalni a képet – amennyiben ez még lehetséges, avagy szükséges.

Ez a trió ugyanis nagyon együtt van. No nem azért, mert hosszú évtizedek alatt kiérlelt kamarázás volna az, amit a CD-n tapasztalunk, de sokkal inkább, mert három igazi egyéniséget hallani a lemezen. Három szuverén személyt, tehetségtől átitatott muzsikust, akiknek munkája éppen azért lesz figyelemre érdemes, mert muzikalitásuk, illetékességük, talentumuk aligha megkérdőjelezhető. Ennek eredménye az a néhány magával ragadó előadás, mellyel ez a lemez szolgál.

Mendelssohn zongorástrióit sohasem hallottam ilyen elevennek, fékezhetetlenül romantikusnak, ilyen életigenlő optimizmussal nyargalónak. Ezt még akkor is vállalom, ha az előadások „élő” volta (Párizs és Amiens a koncerthelyszínek) bizony megsokszorozza a technikai panaszokat. Mert hát, persze, hogy az előadások nem makulátlanok: az együttjáték pontosságán gyakran foltot ejt a hév, a formateremtés precizitását is meg-megbontja a mindig fokozódni vágyó lendület, s az összhangra is apró szeplőket rajzol néha az öncélúságon kapott individuum. Csúnya hangok a csellótól, rendre lemaradó belépések a hegedűtől, figyelmetlenül vágtató futamok a zongoristától, ezekből hallani nem egyet. Mégis, végig szellemesek, átfűtöttek, szárnyalóak ezek az interpretációk, nem csekély értéküket azonban mindenekelőtt a tagadhatatlan, magas rendű zeneiség kölcsönzi, mellyel a művészek rendelkeznek. A spontaneitás izgalma, a mű születésének gyönyöre így olyan messziről világít, hogy lehetetlen nem észrevenni.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
20:00 : Budapest
Margitszigeti Szabadtéri Színpad

ROSSINI: A sevillai borbély
A mai nap
született:
1914 • Fricsay Ferenc, karmester († 1963)
1928 • Lukács Ervin, karmester († 2011)
elhunyt:
1919 • Ruggiero Leoncavallo, zeneszerző (sz. 1857)
1975 • Dmitrij Dmitrijevics Sosztakovics, zeneszerző (sz. 1906)