Le a kalappal! (A Tamás-templom kórusa)
2007. október 9.
Zeneakadémia
A Lipcsei Tamás-templom Kórusa
Km.: Virágh András (orgona)
Vez: Georg Christoph Biller
BUCHHOLZ, SCHÜTZ, BUXTEHUDE, BACH, MENDELSSOHN, WEINLIG, WAGNER, LISZT, DOBOS, BILLER művei
Öt év híján nyolcszáz éves a lipcsei Tamás-templom és az ottani kórusmozgalom története.
A hagyomány töretlen, legföljebb nem mindig és mindegyik kántor kórusa volt ott az élvonalban, de mivel voltak a kántorok között olyanok is, mint J. S. Bach, az átlagosnál jobban felkelti az ember figyelmét egy olyan együttes, amely onnan jön. Még akkor is, ha tudja, érdeklődése sokkal inkább szól a múltnak, mint a jelennek. Ha szelídebben akarok fogalmazni, érdekelt: vajon hogyan őrzik ma a múltat ott.
Kijön pontosan ötven fiú a színpadra, és énekelni kezd. De, mielőtt elárulnám hogyan, valamit gyorsan tisztázni kell. Valóban fiúk ők, a legkisebb – tényleg nagyon kicsi – talán hat éves, netán hét lehet, és a legnagyobb sem több tizenhatnál. Nincs tehát az a kegyes csalás, hogy a kissé mégiscsak haloványabb szoprán és alt szólamot idősebb, férfiasabb tenor és basszus erősíti, nemcsak hangzásban, zeneiségben is emelve a színvonalat. Persze ez hallatszik is, nincs minden tekintetben elbűvölő kórushangzás, mindig halálos tisztaság, hiszen itt éppen csak a mutálás előtt álló, vagy azon éppen túlesett fiatalemberekről van szó, akiknek nem igazán értek be hangképző szerveik.
Ez rögtön hallatszik is az első számon, amely egy kortárs antifona-feldolgozás. A gregorián dallam tenor és basszus szólamok általi intonálása nem adja azt az egységes tömör hangzást, amit ilyenkor szeretünk hallani. Viszont amikor belép az alt és a szoprán, egyből kitűnik, alaposan ráncba szedett társaságról van szó. Pontosan egyszerre szólalnak meg, a sforzato kemény, helyén van minden, pontosak a zárások is. Attacca jön rá a születésnapos Shütz kórusa, zengenek szépen a szólamok. Talán mégis; ez egy olyan társaság, amely nem a múlt hírnevéből akar megélni?
Buxtehude rövid – Kyrie-Gloria – miséje kissé unalmasra sikeredik, a latin nyelvű, a barokknál archaikusabb zenei nyelvet beszélő mű mintha nem egészen lenne a fiúk sajátja. Azután jön egy J. S. Bach (Thomaskantor 1723–1750) nevű zeneszerző Der Geist hilft unser Schwachheit auf című motettája, és kezdi az ember kapiskálni, miről van szó. A szavakról – egészen pontosan. Biller kántor, aki 1991 óta dolgozik ezen a poszton, ezekből indul ki. Átlagon felülien tiszta a szövegejtés, mint azt az utóbbi évtizedekben a legjobb, Bachot éneklő kórusoktól megszoktuk. Nagyon pregnáns hangindítások, hangosítások, halkítások. Semmi sincs elkenve, a kettéosztott kóruson minden érthetően, zeneileg értelmesen hangsúlyozva szólal meg. És a zárókorál – ilyen szépet tényleg csak ritkán hallani.
Virágh András valóban csak közreműködött, egy Bach- és egy Liszt-művel, három részre osztva így a szünet nélkül is pont másfél órás koncertet, a Thomanechor a cappella énekelt végig.
Mendelssohn hat kis kórusműve is ebben a beszédszerű felfogásban szólal meg, emellett azért jólesik már a gazdagabb harmóniai világ is. C. T. Weinlig, a tizenkilencedik század első felében működött Tamás-kántor Laudate Dominuma kétkórusos, leginkább a Bach-motetták zenei felépítését követő mű. És hogy Wagneré milyen? A WWV 19a egyszerűen egy négyszólamú fúga(gyakorlat). Mintha a Wohltemperiertes egy darabja kelt volna új életre, a Dein ist das Reich kezdetű, reáalkalmazott szöveggel.
És megint csak a szövegejtés szinte mindenek felett álló mivolta tűnik fel a Fürchte dich nicht motettában. Illetve az tűnik fel itt különösen, milyen egyszerre tudnak ezek a fiúk mássalhangzókat is ejteni. Az „Ich sterke dich” szakasz szinte szótagolt nyelvtörőjében sincs semmi lötyögés, mintha ötven, madzagon rángatott Pinocchio énekelne. És továbbra is egyöntetű pianók, forték, fortissimók, sforzatók, meg ilyenek. Talán Gardiner kórusa tudja ezt. Vagyis ezek a fiúk mindent tudnak. Illetve Biller mindent ki tud hozni belőlük. Lehet, hogy ez az idomítás csodája..., de kevesebb veréssel, vagy akár csokoládé nélkül. Mindenesetre a legvégén néhányan a matrózblúzos szoprán és alt tagok közül külön előre jöhetnek meghajolni. Biller nyilván tudta, miért éppen ők.
A nézőtéren helyet foglaló Dobos Kálmán Missa Bervisével az ismerős magyar kórusírási nyelvezet stílusa költözik vissza nagyterembe, természetesen a német fiúk által kitűnően előadva. Liszt Ave verum corpusa ismét csak elismerésre késztet, kifejező interpretálása által. Biller rövidke műve a kortárs, disszonanciákat erősebben alkalmazó, szintén kissé túl ismerős nyelven szól hozzánk. A ráadásként előadott két Bach-korál közül a második túl hangos indítása azért már modorosnak tűnik, de így is megállapítható, Georg Christoph Biller személyében a világ egyik legjobb kórusnevelője, karnagya látogatott el hozzánk. És le a kalappal a fiúk előtt is.
