Great Bostridge (Händel-áriák és -duettek)

Great Händel

Ian Bostridge – tenor
Kate Royal – soprano
Orchestra of th Age of Enlightenment
conducted by Harry Bicket

EMI Classics
0946 3 82243 2 7

A legutóbbi Bostridge-lemez, amelyik a kezembe került – szerencsére csak kölcsönbe, nem recenzeálásra –, A szép molnárlány felvétele volt. Ezen Bostridge kísértetiesen hasonló tüneteket mutatott, mint Bartoli a maga Opera Proibita lemezén. Ahelyett, hogy tudását a művek szolgálatába állította volna, arra használta a dalokat, hogy megmutassa, milyen nagy énekművész is ő. Micsoda pianókat tud, és onnan micsoda fortékba képes átszédülni stb. Nem segített neki a zongorapartner, Uchida sem, aki nem egy romantikus lelkületű vándorlegényt kísért el útjára, hanem egy útonállót, akinek legfőbb gondja, hogy az első útjába kerülő molnárlányt megerőszakolja.

Ez csak annyiban érdekes, hogy félő volt, Bostridge Händel-válogatáslemeze művészet helyett ismét légtornászmutatványokkal szórakoztatja a nagyérdeműt.

De nem ezt történt.

Egy kivételesen jó érzékkel oratóriumokból, operákból összeválogatott accompagnato, ária- és duettlemezt hallhatunk. Természetesen a legnépszerűbb dallamok szerepelnek rajta, a Messiás Evr’y valley-jétől az Ombra mai fún keresztül olyan kevesebbet hallható számig, mint az As steals theMorn duett a L’Allegro il Penseriosóból.

És szerencsére Bostridge mindent megtesz azért, hogy a kivételes szépségű és kifejezőerejű kis műremekeket – amelyek végül is képesek önálló létre, hiszen kevés kivételtől eltekintve nem épülnek be szervesen azokba a nagy mű-konglomerátumokba, ahonnan származnak – minden hangi eszközzel életre keltse.

De képes kontrollálni magát, soha nem lépi túl a jó ízlés határait. Mindvégig vibrátóval énekel, sohasem „egyenes” hangon, viszont ezt korlátok között tudja tartani, nem válik zavaróvá. Már csak azért sem, mert többi énektechnikai eszközét is mértékkel alkalmazza; csak ott és annyira erősíti fel, vagy halkítja például le hangját, amennyire ez a drámaiság érdekében feltétlenül megkívántatik. És eközben érzi a dallamok ívét, a tartalmat, amit kifejeznek, és ezt finoman érzékeltetni tudja velünk is. És az sem utolsó szempont, hogy tenorja kifejezetten szép hangszínnel bír.

Hasonló stílusban énekel Kate Royal a két duettben, így az As steals the Morn érzelmileg szinte túlfűtött előadását hallhatjuk, amely mégis belül marad a művészet határain, nem külsődleges eszközökkel akar hatni.

A szép és kifejező éneklés jó érzékkel válogatott, egymás mellé szerkesztett számokon keresztül jelenik meg. Nem kalandozunk ismeretlen területekre „Great Händelünk” világában, de „Great Bostridge” úgy vezet végig minket az ismert tájakon, hogy minduntalan új felfedeznivalókra fülelhetünk rá. Talán Bostridge intelligenciájának diadala is egy kicsit ez a lemez, amennyiben most itt meg tudta állni, hogy a természetesen feltörő zeneiségét ne akarja okoskodó megoldásokkal megerőszakolni. És ebben a kitűnő zenekari kíséret is segítségére volt.