Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Homo Simpaticus (Skuta Miklós zongoraestje)

2007-04-07 09:03:00 Balázs Miklós

2007. április 3.
Zeneakadémia

Skuta Miklós - zongora

BACH: Goldberg-variációk
Jazz-improvizációk

Ezer szerencse, hogy bölcs és előrelátó szerkesztőnk annakidején a sokatmondó \"koncertbeszámolók\" címen anyakönyvezte a Café Momus e mostanság rohamtempóban bővülő szekcióját, s nem mondjuk \"maradéktalanul tárgyilagos, vitán felül elfogulatlan és megkérdőjelezhetetlenül avatott tollforgatók által remekbe formált, szakszerű, pontos és hiteles hangversenykritikák\" néven indítottja útjára a honlap talán legolvasottabb részlegét. Ha így lenne - mármint ez utóbbi, precízen meghatározott címvariáns került volna érvénybe -, most bajban lennék, az alábbi sorok ugyanis aligha formálhatnának igényt arra, hogy megfeleljenek ezen beható műfaji definíció megkövetelte szigorú kritériumoknak. Ezzel szemben mint hevenyészett \"beszámoló\", azt remélem, kérhet magának egy csepp figyelmet.

Skuta Miklós keddi zongoraestje, helyesebben a koncert által keltett utólagos benyomások szövegszerkesztőbe klavírozása ugyanis nem hozza ki belőlem a szakavatott kritikust, még kevésbé hívja elő az el-elszunnyadó képzett ítészt, s inkább mélázó, szemlélődő elmélkedésre sarkall, mintsem az objektivitás talaján kivirágzó érett kalászok learatására szólítana. Akkor mondjuk így: ezúttal csak hangosan gondolkodom.

Hogy a Goldberg-variációk távolról sem ideális koncertdarab, azt régóta sejtettem, azt viszont csak fél kilenc tájban zsibbadásnak induló bal lábam tudatta velem, hogy sejtésem nem nélkülözi a kritikaíráshoz egyébként is szükséges valóságalapot. Hogy mások is így vannak ezzel, azt nem a koncertszünetben végzett rögtönzött közvélemény-kutatás mediánja és módusza tette számomra világossá, hanem a szintén fél kilenc tájban konstatált sápadó arcok az orgonaülés alatt, melyekre kiválóan ráláttam. Tapasztaltam: akkorra egyre több álmatag szempár meredt nehezedő pillákkal az előtte ülő úrhölgy finoman redőződő tarkójára, s mire a tizenkilencedik variációhoz értünk, talán még ennél is több ábrándba futó tekintet kapaszkodott meg a mennyezetre ragasztott ékítményeken. Nos, igen, a Goldberg-variácók csakugyan nem ideális koncertműsor - szögezem le egyre bátrabb határozottsággal.

Azt azonban, hogy a közönség láthatóan jobban elfáradt a darab során, mint maga az előadó, nehezemre esik lenyelnem. Mert Skuta éppen olyan frissen és üdén állt fel a zongora mellől a mintegy hetvenöt percnyi elmélyült koncentrációt kívánó Bach-mű végén, mint ahogyan leült oda a koncert elején. Igazán szimpatikus jelenség Skuta Miklós - ilyennek láttam őt: szerénynek, rokonszenvesnek, mindenekelőtt komoly művésznek. Aki, ha nem is úgy játszotta Bachot, ahogy a legnagyobbak, de odafigyelve a játékára hallható volt, aminek el kell hangoznia: lágyan indult a gyöngyöző kezdőtéma, finoman, kellő empátiával és érzékenységgel, de néha talán túl keményre gyúrt futamokba szaladt, s időnként a hangerőt is soknak éreztem.

Bizony jól gondolta a közönségéért aggódó szervező, hogy az est második felére hirdetett jazz- (vagy ahogy mifelénk mondják: dzsessz-) improvizációk már nem lesznek képesek a koncert elején még teljes pompájában és figyelmével jelen lévő közönséget a Zeneakadémia nagytermében tartani az első félidős megpróbáltatások után. Ezért aztán megbocsátó menlevelet kaptak mindazok, akik Bach muzsikája után nem kívántak jazzt hallgatni, s úgy kilenc óra tájban sietve a ruhatár felé vették az irányt, hazaérve hátha elcsípnek még valamicskét a Vészhelyzet legújabb epizódjából a Goldberg mázsás súlyát enyhítendő - noha idejekorán biztosítékot kaptunk afelől, hogy az élmény, a jazz-zongorista Skuta produkciója maradandó lesz.

A halvány narancsfényben fürdő, bárhangulatot árasztó pódiumon Skuta másik énjét is megcsillogtatta: a képzett jazzjátékosét. Hogy miképpen játszott, jól-e vagy sem, hogy jó darabokat válogatott-e, vagy rosszakat, nem tudom megítélni, minthogy a jazzhez igen keveset konyítok. (Ráérő fórumbetyárok elhallgattatására írom: a Summertime-ot azért felismertem!) Annyi mondhatok csak, nekem tetszettek ezek a néhány perces \"imprók\". Kedélyesek voltak, hangulatosak, ötlettel teliek, szórakoztatóak. És még tovább nőtt előttem Skuta Miklós, a komáromi születésű zongoraművész respektje, akinek jazz-béli illetékességéről legalább olyan mélyen meggyőződhettem, mint Bach-játékának létjogáról.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.