Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

A Duo KlaviArt hangversenye

2007-04-02 20:36:00 - eszbé -

2007. március 30.
Az MTA Díszterme

Duo KlaviArt
(Bizják Dóra, Zentai Károly - zongora)

MOZART: D-dúr szonáta, K.448
SCUBERT: a-moll Allegro, D 947 (\"Lebensstürme\")
MENDELSSOHN: Andante és Allegro brillant, Op.92
CHOPIN: C-dúr rondó 2 zongorára, Op.73
RAVEL: Spanyol rapszódia
RAHMANYINOV: Szvit, No.2, Op.17

A kamarazenei műfajok közül talán az egyik leghálásabb a zongoraduó, hiszen avatott kezek alatt már egy zongorán is igen tömör, vagy éppen gazdag, sokszínű hangzás hozható létre, de ha kettő áll rendelkezésre, akkor már komoly zenekari művek átirata is a repertoár része lehet. Hogy mégis viszonylag ritkán találkozhatunk a műfajjal hangversenytermekben, annak az lehet az oka, hogy rendkívül próbaigényes – nem véletlen, hogy a legtöbb állandó zongorakettős családon belül marad -, s a mai világban nem könnyű összeegyeztetni ennyi próbaidőpontot, másrészt infrastrukturális követelmény, hogy két jó hangszerre van szükség egy helyiségben, mindezzel hosszú távon rendelkezni nem oly könnyű feladat.

Hogy a viszonylagos ritkaság, a több díjat nyert előadópáros, az impozáns műsor, a lemondott Vengerov-koncert, a jó szervezés, vagy mindezek együttes eredményeként, azt nem tudom, de szépen megtelt a Tudományos Akadémia Díszterme. Amely terem akusztikai viszonyai miatt nem igazán ideális a kétzongorás műfajhoz, nehezen hallhatja egymást a két pianista.

Talán ennek is tudható be, hogy a szinte kötelező számnak számító Mozart-szonáta első része egy kicsit az egymás keresésének jegyében telt el. Nem a szinkronjátékban jelentett ez problémát, inkább arra célzok, hogy a hallottak biztonsági játék érzetét kelthették a publikumban, az \"Allegro con spirito\"-ból az \"Allegro\" érvényesült jobban. Részben érvényes volt ez még a lassú tételre is, a záró rondó azonban már teljesen úgy szólt, ahogy kell, elegánsan, áttetsző csillogással.

Szintén népszerű repertoárdarab Schubert opus postumus a-moll Allegrója (Diabellitől származó közismert elnevezése: Lebensstürme, azaz Az élet viharai), melynek két karakteres témája egymással rendkívüli kontrasztot mutat. Úgy érzem, maradt még kiaknázható lehetőség ezen a téren: a szinte irracionálisan álomszerű második téma lehetett volna még kevésbé józan.

A szünet előtti utolsó szám, Mendelssohn bravúrdarabjának előadása viszont telitalálat volt, az amúgy nem túl könnyen játszható futamok játszi könnyedséggel gurultak végig a két zongora billentyűzetén. Ugyanez az elegancia jellemezte a még nagyobb virtuozitást igénylő Chopin-Rondó előadását is - csak közbevetőleg jegyzem meg, hogy bár az időbeli arányok nem ezt indokolnák, a műsor felépítése alapján, és ahogy a nyomtatott programban is szerepelt, kézenfekvőbb lett volna itt tartani a szünetet, hisz a két darab hasonló karakterű.

Pianisták számára mindig nagy kihívás olyan művet megszólaltatni, amelynek létezik hangszerelt változata is, hisz bármennyire is sokoldalú hangszer a zongora, a hangképzés módja mégiscsak ugyanaz, a felhangok is ugyanabban a rendben szólalnak meg, tehát jóval nehezebb \"előállítani\" a különböző hangszíneket (tulajdonképpen nem is lehet, csak úgy csinálni, mintha). Ravel-műnél ez még nehezebb feladat, mert a francia mester kompozícióiban, átirataiban csak úgy dúskál a sokféle zenekari színhatás. Bizják Dóra és Zentai Károly állta ezt a próbát, ujjaik alól valóban fúvós, ütő-, és vonós hangszerek garmadája szólalt meg, akár a Habanera fátyolos faktúrájáról, akár a Feria széles zenekari hangzásáról legyen szó.

A hivatalos programot Rahmanyinov Második szvitje zárta, amely elbírt volna még nagyobb szabadságot, plasztikusabb dallamvezetést is - valahogy úgy, ahogyan azt az első ráadásként felcsendült Olasz polkában lehetett hallani.

Mindent összevetve jól választott, aki úgy gondolta, hogy a péntek estéjét a Roosevelt téri épületben fogja eltölteni: színes, változatos és az előadók számára technikailag rendkívül nehéz műsort hallhatott, magas színvonalú előadásban. Várjuk a folytatást.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.