vissza a cimoldalra
2020-11-01
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11562)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (4853)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4968)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4154)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4796)
Birgit Nilsson (43)
Pantheon (2748)
Verdi-felvételek (586)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62479)
Richard Strauss (751)
Kimernya? (3830)
Operett, mint színpadi műfaj (4571)
A MET felvételei (1309)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2082)
Franz Schmidt (3711)
Egyházi zene (229)
Rost Andrea (2055)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Az NFZ a Tavaszi Fesztivál nyitóhangversenyén
- eszbé -, 2007-03-18 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2007. március 16.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar
Sümegi Eszter, Wiedemann Bernadett, Brickner Szabolcs, Asztalos Bence (ének)
Vez.: Kocsis Zoltán

KODÁLY: 20 magyar népdal - Kocsis Zoltán hangszerelésében
Kállai kettős
Budavári Te Deum

A szerző születésének 125., halálának 40. évfordulójára emlékezvén nem is kezdődhetett volna méltóbban a Tavaszi Fesztivál, mint egy ősbemutatóval, mely a hatalmas kodályi életmű egyik legfontosabb elemét, a Magyar Népzene címet viselő sorozatot helyezi újabb aspektusba. Méltó, mert - hasonlatosan a népmesebéli lánnyal, aki vitt is ajándékot Mátyás királynak, meg nem is - úgy történt valami új, hogy közben a kiindulópont mégsem változott: ősbemutató volt, de ismert Kodály-mű változatáé.

Igen megtisztelő feladat, ugyanakkor nagy kihívás is lehet Kodály zongorakíséretes népdalfeldolgozásait meghangszerelni, hiszen etalonként állnak a színpadi művekben (Cinka Panna, Háry János, Székely fonó) felbukkanó, s a szerző által már zenekari kísérettel ellátott dalok. Az is igaz viszont, hogy meglehetősen sok olyan kíséret van, amely szinte kínálja magát a hangszerelésre - vagy azért, mert a zongora eleve valamelyik hangszert utánozza, vagy azért mert Kodály olyan hangeffektust (például állatok hangjának utánzása) komponált, amelyet fúvósokon, vagy vonósokon sokkal könnyebb létrehozni, mint zongorán, és akkor az ütőhangszerek kínálta lehetőségeket még nem is említettük.

Ha általánosságban nagyon leegyszerűsítjük a lehetőségeket, a hangszerelő előtt két út állhat: megmarad a zongora által képviselt kamara-jellegnél, tehát a vékony, áttetsző hangzás, az eredeti kíséret mondanivalójának színesítése a cél; vagy pedig kihasználja a sok hangszer adta hangszín-, hangzás-, és hangerőbéli lehetőséget, s a zenekart az énekszólam partnerévé téve új dimenzióba emeli a darabot. A második irány választása mellett szól az a figyelmen kívül nem hagyható tény, hogy egy nagyobb zenekar eleve nem tudhatja olyan rugalmasan követni az énekes minden rezdülését, mint azt egy zongorakísérő tenné, itt már elsősorban a karmester irányít.

Szerencsére Kocsis átirata is ezt a tendenciát mutatja, remekül kiaknázza a dalokban szunnyadó lehetőségeket: ahol kell, szellemes, ahol kell, hangosan dorbézol, vagy éppen szomorúan sirat, azaz volt itt dráma és kacagás is. Ez a hangszerelés túlnőtte a népdalfeldolgozás kereteit, a színpadra vezeti a hallgatóságot. Mindeközben a hangzáskép úgy marad hű a kodályi hangzásvilághoz, hogy új színekkel is gazdagszik, elsősorban az ütőhangszerek bravúros kezelése által.

Egyetlen dolog nem derült ki egyértelműen: ez a 20 dal - hozzávetőleg a teljes ciklus egyharmada - vajon egyszeri válogatás eredménye, vagy pedig összefüggő, egymástól elválaszthatatlan tagokból álló sorozat? Ha ez utóbbi, akkor dramaturgiailag problémás a felépítése, és túl hosszú is, ha azonban egy album jellegű gyűjtemény, ahonnan az előadó szabadon mazsolázhat, akkor nem szóltam - ez esetben talán reménykedhetünk a folytatásban...

A négy szólista közül Wiedemann Bernadett produkciója volt kiemelkedő, személyében érett muzsikust hallhattunk, aki hibátlan ízléssel és mértékkel adta elő a dalokat. Sümegi Eszter egy kissé túllőtt a célon, néhol operettbe illő gesztusokkal próbálta meg színesíteni alakítását, szándékával ellentétes hatást keltve ezzel. Brickner Szabolcs muzikalitásához és gyönyörű tenorhangjához nem férhet kétség, de ez - legalábbis ahol ültem, ott - nem mindig jött át hallhatóan a zenekaron. Asztalos Bence remek hangi adottságokkal rendelkezik, de energiájának túl nagy részét fordította az éneklés technikai részére.

A koncert második felében a Kállai kettőst és a Budavári Te Deumot hallhatta a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem közönsége. Mindkét produkciót egyetlen közös jelzővel tudnám illetni: gyors volt. Kocsisnál nem példa nélküli ez a jelenség, de a szünet előtti népdaloknál egyáltalán nem tapasztalhattuk. Nem tudom fejből egyik darab metronómszámait sem - ha van -, de nem is lehet ebbe kapaszkodni, hiszen a mindenkori tempó függ az adott helyszín (elsősorban akusztikai) körülményeitől. Azonban a helyszínhez alkalmazkodó tempó megválasztásának szabadsága ugyanúgy nem lehet korlátlan, mint ahogy nem lehet egy konkrét metronómszámhoz tűzön-vízen át ragaszkodni. Sajnos a lassú csárdás szerepét betöltő "Felülről fúj az őszi szél..." ebben a tempóban elvesztette karakterét, feszességét. A két gyors tempójú dal pedig hajsza érzetét keltette - lehetséges, hogy ha az első rész tartottabb tempójú lett volna, akkor ez eksztázisig felfokozásnak hatott volna, de az eleve gyors indítás után erre nem volt esély. Mindenképpen dicsérendő az énekkar és a zenekar, akik bravúrosan bírták az iramot.

Ugyanez volt a helyzet a Te Deummal is, valószínűleg még nem hangzott el ilyen rövid előadásban sehol a világon, és bár kétségtelenül a széttöredezés veszélyét magában rejtő forma a tempónak köszönhetően soha nem tapasztalható széles, nagy ívben tárult elénk, ugyanezen okból a drámaiságnak híján volt az előadás.

Meglepő módon a szünetben csak visszafogott lelkesedéssel tapsoló közönség a koncert végén tombolt.
Meglehet, én vagyok a viccbéli őrült az autópályán, de számomra az első félidő sokkal meggyőzőbb volt, és nem utolsósorban Kocsisnak köszönhetően gazdagabbak lettünk egy remek átirattal, remélhetőleg még sok ehhez hasonló fogja követni.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szemere Zita, Balga Gabriella, Pataky Dániel, Fried Péter
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Madaras Gergely
Haydn: e-moll („Gyász”) szimfónia, Hob. I:44
Haydn: Nelson-mise (Missa in angustiis), Hob. XXII:11
A mai nap
született:
1902 • Eugen Jochum, karmester († 1987)
1923 • Victoria de Los Angeles, énekes († 2005)
elhunyt:
1983 • Anthony van Hoboken, zenetudós (sz. 1887)
1986 • Lukács Miklós, karmester (sz. 1905)