vissza a cimoldalra
2020-11-01
részletes keresés    Café Momus on Facebook rss
Bejelentkezés
Név
Jelszó
Regisztráció
Legfrissebb fórumaink
Olvasói levelek (11562)
A csapos közbeszól (95)

Régizene (4853)
Házy Erzsébet művészete és pályája (4968)
Operett a magyar rádióban (1949-től napjainkig) (4154)
Nemzeti Hangversenyterem - és más helyszínek (4796)
Birgit Nilsson (43)
Pantheon (2748)
Verdi-felvételek (586)
Mi újság a Magyar Állami Operaházban? (62479)
Richard Strauss (751)
Kimernya? (3830)
Operett, mint színpadi műfaj (4571)
A MET felvételei (1309)
Kemény Egon zeneszerző (Wien, 1905 - Budapest, 1969) (2082)
Franz Schmidt (3711)
Egyházi zene (229)
Rost Andrea (2055)

Fórumok teljes listája
Impresszum

megjelenteti:
Café Momus Egyesület
adószám:
18240531-1-43

apróhirdetés feladása:

Penderecki és a Krakkóiak
Dauner Nagy István, 2007-02-21 [ Budapesten ]
nyomtatóbarát változat

2007. február 15.
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Sinfonietta Cracovia
Tatjana Vasziljeva, Fenyő László, Monika Leskovar (gordonka)
Vez.: Krzysztof Penderecki

MENDELSSOHN: III. (a-moll, "Skót") szimfónia, Op.56
PENDERECKI: Concerto grosso három gordonkára és zenekarra

Objektív újságírás természetesen nem létezik, de attól mi még tehetünk úgy, mintha. Nem lennénk egyedül…
Kényelmes lenne, mondjuk éppen a karmestereket tíz pontig terjedő skálán osztályozni, akár tizedesjegy pontossággal. Ráadásul mi két, egymással szöget bezáró skálát alkalmaznánk, hogy szemléletesen - és persze rendkívül tudományosan - ábrázolhassuk a skálák mindkét végén csoportosuló szélsőségeket.
Izgalmasan dirigáló karnagy, akinek a zenekara is izgalmasan szól? Legyen a legmagasabb pontokkal értékelt alaptípus Bernstein, aki egy-egy sforzato közepette jó magasra fel is ugrált. A tökéletes ellentét az a kelletlen lassúsággal dirigáló karmester, akinek a zenekara is unott. Példát inkább nem mondanék, találgassanak, ha van kedvük.

Cirkuszi látványosságként, panoptikumban mutogatott szörnyszülöttként érdekes lehet a másik alaptengely "mínuszos" fertálya, ahol a dirigens - látszólag - nincs teljesen szinkronban a zenekarával. Ide kerülhetnek azok a tragikomikus példányok, akik látványosan és izzadva ágálnak, vicsorognak és pózolnak - miközben az együttesük éppen csak cincog.

Eme skála felső vége viszont talán az összes genotípusnál rokonszenvesebb. Végül is, nem a szavaló színésznek kell a versen meghatódni, hanem a közönségnek, nem a karmester integetésére vagyunk kíváncsiak, hanem a zenére. A karmester lehet akár unalmas is, sőt akár ne is vezényeljen.
Emlékeznek például Carlo Zecchi produkciójára? Úgy kísérték ki a pódiumra, szegény már ülni sem nagyon tudott. Egy szék támlájának nekitámasztva, alighanem szemmel veréssel vette rá a zenekart egy egészen sistergős Fantasztikus szimfóniára.

Ezentúl Pendereckit is ebbe a kategóriába fogom sorolni. Pár perc alatt meggyőz, pedig nem tesz semmi látványosat. Egyetlen kézrebbenéséről - azaz a jól reagáló zenekarról - veszem észre, hogy igenis kézben tartja a dolgokat, és nagyon kellemesen, élettelin szól minden. A továbbiakban már nem is érdekel, hogy "manualiter" mit csinál, figyelhetek csak a zenére, mert érdemes.

Láttam, hallottam korábban is, de akkor nem tett rám ilyen jó benyomást. Lehet, hogy a graciőz Mendelssohn fekszik neki jobban, mint az akkor produkált Sosztakovics, de alighanem még ennél is nagyobb a különbség a zenekarok között. 1999-ben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával működött együtt a Zeneakadémián, és ha a profi módon teljesítő társaságra nem is lehetett különösebb panasz, most rögtön nyilvánvaló, hogy Penderecki a krakkói zenekarral "jóban van". Ismerik egymást, és ha most éppen Budapesten is, de szemlátomást-fülhallomást hazai pályán játszanak.

Nagyon rokonszenves az összkép. Életteli, mint mondtam, de híján van a túlmozgásnak, a szélsőségeknek és az erőszaknak. Fiatalnak tűnik, anélkül, hogy tisztában lennék a zenekarban helyet foglalók életkorával. Hajlékony és könnyed, de ahol kell, ott súlyos is tud lenni, például ahogy a finálé kürtjei megszólalnak…

Feleségem a szünetben vall: "Az Olasz-szimfóniát mindig jobban szerettem, a Skót, legalábbis felvételről, valahogy unalmas. Lehet, hogy rosszul ítéltem, mert most viszont nagyon jó volt. Penderecki saját darabja a második félidőben már akármilyen lehet, megérte eljönni."

Aztán kiderül, hogy a Penderecki-kompozíció szintén nem akármilyen - hanem olyan.
Legalábbis majdnem olyan.
Mint a többi.
Mint amire számítottunk. A szerző második korszaka már húsz-huszonöt éve tart.

Filmzenés, azaz könnyű, sőt szirupos és formailag inkonzisztens. Helyenként szép, de minden folyamat véletlennek tűnik, és tart, ameddig tart. Mint egy kaleidoszkóp, amiben időnként váratlanul megjelenik valami érdekes, de mire odafigyelnél, már tovatűnik.

A Penderecki-bemutató egyetlen momentumot tudott felmutatni, ami miatt aztán a koncert végéig jól tudtam magam érezni. Nagyszerű ötlet egy concertóban éppen gordonkatriót állítani szembe a zenekarral. Három cselló hangja együtt nehezen elnyomható, ráadásul olyan káprázatos, nemes hangú kamarakórust képeznek, hogy szinte bármilyen zenekari szövetből kiragyognak. A szerző ezt - rendkívüli mesterségbeli felkészültsége birtokában - jól ki is használta, a három szólista pedig nagyszerű partnernek bizonyult.

Végül is, sokkal szebb lett az egész annál, mint hogy most őszintén fanyaloghatnék Penderecki fogyatékosságain.
Emlékezetes hangverseny volt, és ha rajtam múlik, a Krakkóiak bármikor jöhetnek ezután is.

Műsorajánló
Mai ajánlat:
19:30 : Budapest
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Szemere Zita, Balga Gabriella, Pataky Dániel, Fried Péter
Nemzeti Énekkar (karigazgató: Somos Csaba)
Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Madaras Gergely
Haydn: e-moll („Gyász”) szimfónia, Hob. I:44
Haydn: Nelson-mise (Missa in angustiis), Hob. XXII:11
A mai nap
született:
1902 • Eugen Jochum, karmester († 1987)
1923 • Victoria de Los Angeles, énekes († 2005)
elhunyt:
1983 • Anthony van Hoboken, zenetudós (sz. 1887)
1986 • Lukács Miklós, karmester (sz. 1905)