Bejelentkezés Regisztráció

Budapesten

Jönnek a csehszlovákok! (Jakub Hrúša és a MÁV Zenekar)

2007-02-03 12:33:00 Balázs Miklós

2007. január 31.
Zeneakadémia

MÁV Szimfonikus Zenekar
Párkai Krisztina (fuvola), Katerina Englichová (hárfa)
Vez.: Jakub Hrúša

BEETHOVEN: Egmont-nyitány
MOZART: Versenymű fuvolára hárfára és zenekarra
SCHUBERT: \"Nagy\" C-dúr szimfónia

Annak, hogy Johanna kollegina néhány hete meleg hangon emlékezett meg a MÁV Szimfonikus Zenekar utóbbi időkben nyújtott teljesítményéről, elismerem, volt némi szerepe abban, hogy jómagam komoly reményekkel vértezve látogattam el szerda este a Zeneakadémia tépázott fizikai állapotában is impozáns nagytermébe. Ha hihetek nem kevésbé megtépázott emlékezetem foszlányainak - minthogy jó két éve hallottam utoljára a MÁV zenekarát -, elmémben is a szenvedélyes és hatásos tuttik rémlettek, mint nem fakuló relikviák ezen jobb sorsra érdemes együttes játékáról.

Ennek reményében foglaltam el ideálisnak félálomban sem mondható, a földszint első sorába szólító helyemet, s ha már a helyiség akusztikai körülményeiből fakadóan a koncert valamennyi ízét-zamatát nem is tudtam maradéktalanul kiélvezni, lehetőségem nyílt a csellótalpak minden megcsúszását, s a túlkoros pódium faszerkezetének csüggeteg nyikorgását beépítenem a hangélménybe, melyet a közelből hozzám szűrődő, krahácsolással vegyült zacskócsörgés kakofóniája valódi posztmodern akusztikus élménnyé fokozott. Beethoven, Mozart és Schubert urak műsoron szereplő ihletett muzsikái azonban még eme zörejekkel, valamint az e helyről kiválóan észlelhető masszív folyosóvisszhang ostromától gyengítve is engedték, hogy azokat a maguk teljességében élvezni tudjam.

Persze kellett ehhez a kifejezetten jó formában talált zenekar, a gondosan megválasztott szólisták, s nem utolsósorban az ambiciózus karmester, Jakub Hrúša. Tudható, a MÁV Szimfonikusok vezető dirigenst keresnek, s a fiatal cseh pálcalengető is a jelöltek között van. Hrúša ennek megfelelő becsvággyal és - nyugodtan mondhatom - elszántsággal lépett a pódiumra, már első mozdulataival sem hagyva kétséget afelől, hogy ugyan nagy pozőrrel, de valóban kompetens művésszel lesz dolgunk e zord januári estén. Az Egmont-nyitány masszívan, testesen szólt, a zenekar magabiztos, erőteljes és láthatóan figyelmes dirigensi jelekre figyelmezve biztosan artikulálva muzsikált. Ugyane tömör hangvételt Mozart fuvolára és hárfára írt Kettősversenyében már mérsékelt lelkesedéssel kell értékelnem. A zenekar gyakran feleslegesen ráúszott a szólistákra, Hrúša megítélésem szerint a kelleténél jobban markírozta a kíséret fontosságát. A fuvolista Párkai Krisztina egy-két fals hangtól eltekintve megragadóan játszott, a hárfán közreműködő Katerina Englichová pedig igazolta hírnevét, s valóban magasan jegyzett művészhez méltó produkciót hozott. Hárfahangja szép tónusú és megnyerően lírai csengésű, ízlésesen tagolt, világos vonalvezetésű előadásmódja, játékának eleganciája szólamát az est legszebben csillogó momentumává avatja.

A koncert második felében elővezetett Schubert-szimfónia, a \"Nagy\" C-dúr (ki tudja, most éppen hányadik?) előadásától most már azt vártam, amit az Egmont-produkció hevülete csak sejtetni engedett. Így nemhogy csalódást nem okozott a második rész, de kifejezetten jó benyomást tett rám mind a karmester érett, és valódi művészi elképzelésről árulkodó koncepciója, mind a zenekar kézzelfogható eltökéltsége és akarása, mellyel a dirigens elképzelésit szolgálni igyekezett.

Hrúša hallhatóan Brahms felől olvassa Schubert C-dúr szimfóniáját, ám ha figyelembe vesszük a zenekar nagyon is tisztán kirajzolódó korlátait, ez nem pusztán helyeselhető döntés a részéről, de jóformán az egyetlen végigvihető elgondolás. Mert, ha valaminek, akkor részletezőnek, finomkodónak vagy pepecselőnek a legkevésbé sem volt nevezhető az előadás, sokkal inkább zsírosnak, súlyosnak, de mindenekelőtt lendületesnek és romantikusan szenvedélyittasnak: a klasszikus szenzibilitás és transzparencia hiányát a fiatalos svung sármja pótolta. Hrúša igyekezetéről hoz hírt, hogy a maestro szívesen jelez zenészkollégáinak akkor is, ha azok imént már teljesítették a papír által rájuk rótt penzumot; a muzsikusok buzgalmát dicséri ugyanakkor, hogy még lemaradva is bátran utolérni igyekeznek kollégáikat. Ám a pontatlanságok, a finomhangolást elmulasztó fúvósállások és a némelykor az ideálisnál lassabban magukra ismerő vonósfutamok ellenére is fűtött hangulatban menetelő, szapora tempókkal végigvitt, meggyőződésem szerint kimondottan izgalmas és hatásos produkciót hallottunk. Legfeljebb a zárótétel rémlátomány-szerű elcsúszásai jelezték, hogy lenne még dolga az együttesnek ezzel a cseppet sem könnyű művel, ám a karmester illetékességének ügyében e váratlanul felbukkanó szeplők sem rendítették meg a bizalmam.

Noha nem vagyok a MÁV Zenekar bérletese, sőt koncertjeiknek állandó, vagy gyakori látogatójaként sem jellemezhetem magam, így nem akarok kéretlen javaslattal élni a szépreményű cseh titán szerződtetését illetőleg, csak jelezném, igen jó benyomást tett rám Jakub Hrúša szerda esti ténykedése, s őszintén remélem, látom még őt az Akadémia recsegő pódiumának széles mosolyú porondmestereként.






A lapunkban megjelent szövegek a Café Momus, vagy a szerző kizárólagos szellemi tulajdonát képezik és szerzői jog védi őket.
A szerkesztőség külön, írásos engedélye nélkül mindennemű (részben vagy egészben történő) sokszorosításuk, felhasználásuk, kiadásuk és terjesztésük tilos.